Tegnap volt az 1. nap, amikor ismét hármasban voltunk: Nóri, Barni és én. Ezek a délutánok/ esték tulajdonképpen felérnek egy kisebb önismereti tréninggel.
A tegnapi délután ott kezdődött, hogy roppant büszke voltam magamra, hogy 43 perc alatt a munkahelyemről a suliba értem, a lelkesedésem akkor hagyott alább, amikor rádöbbentem, hogy a gyerekek még nem értek vissza a futóversenyről. Vártam, telefonáltam, a gyereket megtaláltam, iskolai cuccot, torna felszerelést, vizes úszás cuccot összeszedtem :-) Utána buszoztunk és villamoztunk, s meg sem álltunk a táncóráig. Nagy megkönnyebbülésemre Nórit is megtaláltam, felöltöztettem...Terv teljesítve. Mindkét gyerek nálam van! Már csak haza kell vinnem a gyerekeket, az meg nekem nem lehet gond... hittem addig, amíg kb 10 perces séta után észre vettem, hogy az úszás cuccot a táncórás teremnél hagytuk. Okés, 2 fáradt gyerekkel és egy kb 5 kg-os iskolatáskával visszamegyünk. Sebaj, jó sok viccet és találós-kérdést tudunk, elszórakoztatjuk egymást.
Mivel a kitérő miatt későn értünk haza és vacsit is készítettem nekik, közben párhuzamosan beszélgettünk, ők ettek, képet néztünk, telefonáltunk ... alig maradt idő a játékra, de azért végül szám-barkóbáztunk Barnival, miközben Nórival halas társasjátékot játszottam, és Nóri szomorúan nézett rám: velem is beszélgessél.
Hát igen, a figyelem művészet, gyakorolnom kell, nem is keveset, hogy visszarázódjak és képes legyek arra az egy dologra koncentrálni, amit éppen teszek, és ne ijedjek meg ha ezt egyben azt is jelenti, hogy le kell lassuljak.
Hogyan lehet egyszerre több gyerekkel foglalkozni úgy, hogy mindenki jól érezze magát? Hogyan lehet fél kézzel, de teljes figyelemmel vacsorát készíteni, játszani, beszélgetni.... és persze a számra jól vigyázni, hogy ne káromkodjak, ha valami nem sikerül ezekből :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden vélemény számít!