5/30/2011

Dilemma

Van bennem valami nyughatatlan...  Sokszor érzem úgy, az őseim vándorcigányok voltak. Nagyon szeretem Magyarországot, de legalább ennyire izgat egy-egy kultúra felfedezése, ország megismerése...
Kb 10 éve meghívtak Berlinbe, hogy csináljak magyar iskolát a vegyes házasságból született gyerekeket kellett volna magyarra tanítanom, írni és olvasni is természetesen. Akkor nemet mondtam, inkább Olaszországba mentem, ahonnan váratlan fordulat miatt haza kellett jönnöm: az apuka többet látott bennem, mint egy gyerekszerető bébicsőszt (a felesége meghalt, tehát nem rondítottam bele a kapcsolatukba).
Az elmúlt 4 napban 2 lehetőség is megtalált: Helsinkibe magyar tanárt keresnek kisdiákok mellé, és a helsinki Magyar Nagykövetség részmunkaidős kisegítőt keres. Mindkettő nagyon bejönne nekem, sőt szerintem a kettőt párhuzamosan is lehetne csinálni.
Most anyukám miatt nem tudok jó szívvel elmenni....pedig annyira, de annyira szeretnék!

5/22/2011

Élvezetek

 Budapest, Budapest Te csodás:
Szomszéd utca egyik házának a  rózsái :-)


Pólókat csomagoltunk, mint mindig, most is klassz csapat jött össze:

 
Szeretem a fagyi- és (citromos)sörszezont, de nem szeretek sorban állni a lángososnál, inkább magam készítem a lángos:

5/20/2011

Hogyan lehet egy ciki(?), kínos(?) helyzetből jól kijönni?

Szegény Wolf Kati!
A múlt hétvégén szinte a csapból is az Euroviziós dalverseny folyt. Magyar indulónkat az esélyesek között emlegették, sőt dobogóra várták. A média igen nagy felhajtást csinált az egész rendezvény körül. S aztán jött a hidegzuhany. A dobogó helyett maradt a sor vége. Az összes bulvár lap szenzációhajhász munkatársa várta, hogy hetekig lehet most csámcsogni  traumáján, összeroppanásán, kialakuló depresszióján. Ehhez képest Kati már a verseny másnapján mosolyogva nyilatkozott, hogy ő nem csalódott. Most akkor ez kinek volt csalódás és kinek nem. Vagy csalódás volt ez egyáltalán? Hogyan lehet, hogy a környezet az összeroppanást várta, Katiról pedig azóta sem hallunk. De semmi negatívat. Nem csámcsog senki, nincs trauma, nincs depresszió. Lehet, hogy nem is volt ez bukás? De ki dönti ezt el? Milyen körülményeken múlik, hogy egy esemény kudarc, vagy sem? És min múlik, hogy összeroppan-e az elszenvedője?
Nézzük meg a mi szempontunkból. Bennünket is érnek kudarcok. Kisebbek és nagyobbak, mégis valaki már a következő héten mosolyog, mások meg mély depresszióba esnek, és hosszas terápia után tudnak csak újra talpra állni.
Ha felboncoljuk a kudarcos eseményt, akkor azt látjuk, hogy van valaki, aki elszenvedi. Fenti esetben Wolf Kati. Továbbá van még a szűkebb és tágabb környezet is, aki látta a történéseket. Szűkebb környezetnek számít Kati családja, tágabb környezet, az egész társadalom, aki drukkolt és hallgatta a versenyt. Mindhárom résztvevőnek megvan a saját nézőpontja és véleménye a dologról. Kati is biztosan elmorzsolt nem kevés könnycseppet, de mégis másnap már nem kudarcként értékelte. A szűkebb környezet vélhetően támogatta, a tágabb környezet igencsak megosztó volt. Valaki értékelte, valaki pedig teljes kudarcnak állította be.
Mégis hogyan lehet egy ilyen ciki(?), kínos(?) helyzetből jól kijönni?
Minden ilyen jellegű, azaz kudarcos helyzetből, akkor lehet nagy mélyrepülés nélkül felállni, ha magunk önértékelése jó szinten van. Nagyon fontos, hogy a kudarc után a szomorúság érzete normális. De a személyiség én-védő mechanizmusa azért dolgozik és próbál küzdeni a rossz hangulat ellen, de ez a kis küzdés nagyon kevés, ha az egyén nem áll tudatosan a küzdelem oldalára. Ha valaki hagyja, hogy elnyelje a szomorúság, akkor bizony nagyon könnyű belecsúszni a depresszióba. A kudarc után az ember legszívesebben elbújik, nem akar mutatkozni emberek előtt, mert mindenki ezzel a sikertelenséggel foglalkozik. Az elvonulás arra jó, hogy saját magunkkal rendezzük a történt eket. Itt dől el minden. Ebben a kis elvonulós időszakban válik kétfelé az út, hogy ki az, aki feláll, és ki az, aki belesüllyed a szomorúságba. Az elvonulás hossza egyénenként változik. Valakinek elég 1-2 nap és túljut a dolgon, és szinte ott folytatja az életet, ahol elkezdte. Katinak elég volt 1 éjszaka. A másnapi sajtótájékoztatón már pozitívan nyilatkozott. Persze még nem volt teljesen túl mindenen, de valószínű, hogy már nem nyaldossa a depresszió. Ha az ember kellő önismerettel rendelkezik, akkor tudja, hogy kudarc esetén hogyan tud, hogyan szokott felállni. Én tudom magamról, hogy 2-3 napra van szükségem, amíg kellőképpen sokat sajnálom önmagam. De nagyon jól esik. Igen sírok is eleget, de aztán a 3. nap végén már annyira utálom ezt az állapotot, hogy dühös leszek. Mindenre és mindenkire, akik ezt okozták nekem. Na persze nincs mit tenni, tovább kell menni, így a dühöm összes energiáját a 4. nap után az új megoldás és új lehetőség keresésére fordítom. Ebben az időszakban vagyok képes beszélni problémámról a férjemnek és a szüleimnek. Ők jó családtaghoz mérten biztatnak és bátorítanak, ami újabb lökést ad a továbblépésben. Továbbá tudom, ha nem vagyok lelkileg elég jól, akkor a zene nagyon sokat segít. Elő a cd-lejátszót, és hosszú órák at töltök zenehallgatással. Így, egy hét után már képes vagyok a tágabb környezet esetleges támadásait visszaverni. Az összes rosszalló szomszéd, áskálódó „barát” és kárörvendő kolléga támadását képes vagyok visszaverni. És vissza is pattannak. Mert minden ilyen acsarkodó ember támadása tulajdonképpen egy emberi játszma, hiszen elvárja a másik, hogy most én sírva, összetörve fogok motyogni valamit. Ő meg jót erősödik majd az én szomorúságomon. Majd jól megmagyarázza magának, hogy ő bizony jobb ember, mint én, mert nem bukott ekkorát stb. De, ha megerősödve képes az ember visszavágni és azt mondani, hogy tanult az esetből és már kitalálta, mi lesz a következő próbálkozás, akkor a gyűlölködők bizony (játszma szempontjából) vesztesen kullognak el, hiszen nem az történt, amit elvártak.
Tehát a „gödörből kijönni vagy beleragadni” kérdés, mindig rajtunk múlik. Ha képesek vagyunk saját magunkat az élet egészében szemlélni, akkor meglátjuk, hogy egy kudarc még nem a világ. Sőt sokat lehet tanulni belőle. Ha elhisszük magunkról, hogy attól még, ha egyszer-kétszer hibáztunk, azért még értékes emberek vagyunk, akkor ki tudunk jönni a gödör aljáról. Ehhez szerencsés esetben hozzájárul a támogató család is. De, ha a szűk család is csak élősködik és csámcsog a kudarcunkon, attól még fel lehet állni. Csak kicsit nehezebb. De soha ne felejtsük el, hogy a lágerekbe hurcolt zsidók közül is túlélték néh&a acute;nyak és őket a nap minden pillanatában nyomták vissza a gödör aljára. Tehát a személyiség képes újra felállni, nagy ellenszélben is. Ha nem támogat a család, akkor kerülni kell őket és olyan emberekkel körülvenni magunkat, akiktől energiát nyerhetünk. A tágabb környezet pedig akkor hagyja abba a piszkálódást, ha azt tapasztalja, hogy bennünket nem tud kiborítani. Mert minden emberi játszmát azért indítanak, hogy energiát nyerjenek. Ha nem az elvárt módon viselkedünk, azaz nem vesztesként, akkor észreveszik, hogy itt most nincs mit keresni. Ettől az embertől nem lehet energiát leszívni.
Remélem, nektek is vannak jó kis sztoritok az ilyen felemelkedésről.
Üdv
Edit

Dűne és tenger

Skageni emlékeim ihlették ezt a párnát. Az eleje turizott fonalból van horgolva, a hátulja pedig világosbarna vastag vászon.
Skagen-i emlékeim ihlették ezt a párnát. Az eleje kék turizott anyagból van, nagy hullámos mintával horgolva. A hátulja kékes-zöldes-barnás turizott ingből van szabva, 3 gombbal záródik.

 Mindkettő gazdára vár :-)

5/19/2011

Útközben

Két idős bácsi beszélget előttem a buszon:
- És te tudod mi van a Marikával? Rég láttam, lehet hogy beteg?
- Semmi baja, Marika még fiatal, tavaly volt 72 éves.

5/17/2011

Kommentár nélkül



Neki személyes ügy :-)
Segíthetsz Te is!

Díjat kaptam

Hajni lepett meg egy díjjal,  aminek nagyon örültem és még egyszer nagyon köszönöm Neki!

A szabály annyi, hogy fel kell sorolnom 10 olyan dolgot, amit nagyon szeretek.

Akkor itt van 10 dolog magamról, amiket szeretek:

1.  Olszország számomra szítiszta extázis, életfogytig tartó függőség. Mindet szeretek, ami olasz: kávé, dizájn, divat, étel, ital, épület, történelem, zene, táj, könyv, kép, szó, mentalitás, szieszta, életérzés (egészen nekem való).
2. Grafomán vagyok. Nem csak írni szeretek, hanem nagyon szeretem a tollakat, ceruzákat, füzeteket, papírokat, radírokat, hegyezőket, filctollakat...is. Ha egy régi tanítványomra gondolok, legelőször az jut eszembe róla, milyen volt a tolltartója. C. Mónikának  10 évvel ezelőtt olyan kanadai színesceruza készlete volt (kb 40 db-os), amire a mai napig tisztán emlékszem :-)
3. Pedagógus vagyok ízig-vérig, bár jelenleg nem tanítok :-( Most egy irodában dolgozom, de szeptembertől visszamegyek Nagykőrösre és megcsinálom 3. diplomának a tanító szakot. 
4. Nagyon szeretem a csokoládét. Válogatás nélkül. A tortabevonótól a nagyon különleges minőségű, limitált kiadású csokoládékig mindent megeszek. Minden édesség, csak akkor jöhet számításba, ha az csokoládés (keksz, süti, torta, fagyi...)
5. Nagyon szeretek olvasni. Volt egy korszakom, amikor szinte csak magyarokat olvastam (Szabó Magdának szinte minden sorát), aztán a versekbe szerettem bele (úgy olvastam el a verses köteteket, mint a regényeket, elejétől a végéig): Kosztolányi, Radnóti, Szabó Lőrinc, Kányádi köteteit többször is végigolvastam. Nemrég egy svéd kislányról szóló könyvet olvastam, most pedig egy Dániában játszódó történetet olvasok. Szeretek "benne lenni" a regényben (ismerni a tájat, a szokásokat...)
6. Élményeken kívül nem gyűjtök semmit.
7. Kedvenc állatom a jávorszarvas. Sajnos még nem voltam az Alg Parkban, de még nem adtam fel a reményt.
8. Nagyon szeretek utazni. Mindig mennék valahova. Jelenleg egy világkörüli útnak örülnék a legjobban :-)
9. Szeretem a zenét: jártam zeneiskolába és kórusba is, néptáncoltam, és tánciskolába is jártam. Úgy vagyok a zenével, mint a csokoládéval: SP-től- Bach-ig mindent szeretek. Nagy álmom, hogy egyszer megnézem az Aidát a Veronai arénában, és már azt is tudom, hogy farmerben leszek és a lépcsőn ülök majd.
10. Nagyon szeretem a tengert- ülni a partján, hallgatni a sirályok vijjogását, nézni a hajókat, hallgatni a hullámverést...de fürdeni nem szeretek benne.

Mindezen élményekért és utazásokért hálát adok az Úrnak, és olyan jó, hogy adott ezekhez társakat és barátokat, hitet, erőt...!

A játék szabálya nem írja, hogy a díjat tovább kell-e adni vagy sem, én mégis szeretettel adnám tovább Vidékeknek, Csilkának és Zsuzsinak.

5/13/2011

Az önálló gyerek

Mai levél Edittől:

A napokban volt a fiaméknál az iskolában az anyák-napi ünnepség. Szerencsére idejében érkeztem az iskolába, gondoltam süttetem magam egy kicsit az udvaron. Lassan azért mégis becsurogtam az osztályba. Amint benéztem a terembe, meghűlt bennem a vér. Szinte egy gombostűt sem lehetett leejteni, annyian zsúfolódtak odabent. Gyorsan átfutott rajtam, hogy talán elkéstem, és már rég az ajándékozásnál tartanak. De aztán az órámra pillantva és visszanyerve hidegvéremet rájöttem, hogy még legalább 20 percem van. Na de akkor mi ez a tumultus odabent?
Álltam az ajtóban és lassacskán leesett az állam. Buzgó anyukák öltöztették gyermekeiket és fésülgették lányaikat. Nem tudtam, most én nem vagyok normális, vagy mi a helyzet. Hát könyörgöm 8 évesek, nem csecsemők. Nekem eszembe sem jutott, hogy a gyerekem ne tudna felöltözni egyedül. Na kíváncsi lettem, vártam hát. A legtöbb anyuka jobban ki volt pirulva az izgalomtól, mint a gyerekek. Hát ezen a helyzeten igencsak elgondolkodtam. Vajon mennyire helyes, ha mi izgulunk a gyerek helyett, vagy mellett? Vagy mi öltöztetjük még 8 évesen is?
Most nem akarom bántani az ott buzgó anyukákat, csak igyekszem megérteni, mi motiválta őket. Viselkedésükkel vajon mit fognak elérni?
Minden kisebb-nagyobb szerepés előtt izgul az ember. Főleg, ha a gyereke áll ki a porondra. Ez egy kicsit tehetetlen helyzet, hiszen, mi aztán igazán nem tudunk neki segíteni, és helyette sem tudunk megbirkózni a feladattal. Ez persze normális, bizony mindenki izgul a gyerekért, versenyen, fellépésen, mindenhol. Na de mi van az öltöztetéssel?
Nem lehet, ha mindig túlbuzgom a dolgokat a gyerek életében, akkor megkímélem őt nagyon fontos izgalmaktól? Vagy sikeresen elérem, hogy még 10 évesen is képtelen lesz az iskolai táborban figyelni a ruháira és minden nap tiszta zoknit venni, ha nem figyelmeztetik rá?
Bizony oda kell figyelni ezekre. A gyerek lassan felnő, sőt az önállóságnak neveljük. Ha napi szinten nem adom meg neki a lehetőséget, hogy egyedül öltözzön, akkor hogyan várhatom el tőle, hogy serülőként igényes, csinos gyerek legyen? Vagy, ha túlizgulom a szerepléseit, akkor nem azt közvetítem felé, hogy ez a dolog meghaladja az erejét, és izgulok, hogy elrontja, és akkor baj lesz?
Na ezért kell odafigyelnünk, nekünk szülőknek, hogy ne buzogjuk túl a dolgokat. Hiszen a rossz hír az, hogy hiába lesz egy gyerek egyre idősebb, az még nem biztosíték arra, hogy önálló is lesz. Ezt bizony gyakorolni kell. Ha a hétvégi túrákon hagyom, hogy saját maga csomagolja be a ruháit akár 5 éves korában, akkor serdülőként nem fog elindulni a nyári fesztiválra gatya és fogkefe nélkül. Tudom, most már ez sem baj. Minden beszerezhető. De hidd el, nem önmagát fogja hibáztatni, hogy elfelejtett ezt-azt, és ezért két koncerttel kevesebbre jut pénze, hanem te leszel a hibás. Mert bizony azok a gyerekek, akiknek erősen túlbuzgó szüleik vannak, hozzászoknak ahhoz, hogy a felelősség a szül őket terheli, hiszen ők mindig figyelnek. Ugye már tovább is gondoltad a helyzetet és elértünk az utálatos Jolikához. Aki, bár bájosan mosolyog a munkahelyen, de semmiért nem vállalja a felelősséget, mert a feladatait mindig valahogy átruházza másra. Rosszabb esetben ránk. Mert mi tudjuk, hogy ezek fontos dolgok. De Jolikát nem tanították meg a felelősség-vállalásra. Mert a szülei mindig helyette gondolkodtak, és helyette vállalták a felelősséget.
Ezért fontos, hogy minden szülői buzgóságot csak mértékkel tegyünk. Mindig jusson eszedbe, hogy lesznek majd idők, amikor nem állasz majd mellette, és nem figyelmeztetheted minden apróságra.
Csak akkor lesz önálló, ha adsz neki esélyt és lehetőséget gyakorolni azt. Próbálja ki magát. Engedd őt csomagolni, engedd ruhát választani, engedd kenyeret kenni és palacsintát sütni. Hiszen, ha nincs erre esélye, akkor nem fogja tudni, hogy egy 3 napos kirándulásra az esőkabátot is be kell csomagolni, meg a vastag pulóvert is. Sőt nem fogja tudni, hogy  a palacsinta tésztája lehet túl sűrű, vagy túl híg, vagy túl cukros, sőt el is lehet sózni. De, ha megéli, és néha leragad a palacsinta, akkor előbb-utóbb, megtanul jó kis palacsintát sütni. És ezen a palacsintás sztorin nem csak a jó sütés lesz a jutalom, hanem az, hogy a gyerek lassan önálló, és büszke lesz. Aki majd vidáman fog bele új dolgokba, és tudja, hogy a feladatoktól nem kell megijedni. 

5/11/2011

Menjetek Svédországba :-)

Két nyarat töltöttem el önkéntesként Svédországban, egy Biblia iskolában. Szeptembertől-júniusig tart a Biblia iskola, az őszi szemeszter inkább elméleti, a tavaszi szemeszter pedig gyakorlatiasabb témákat tanít. 
 Meseország, mesetáj :-)
 Mindezek mellett sok móka és kacagás van (kenu, túrák, ropes course...) :-) 
Bal feslő kép a Biblia iskola "cégére", a bal alsó kép pedig a main building, jobb felső kép egy közeli kisváros tavánál készült, a többi pedig Svédország más részein :-)
Mivel ez egy amerikai Biblia iskola, megtartják az amerikai ünnepeket (pl Hálaadás), de ugye nyilván megtartják a svéd ünnepeket ( Lucia fest, Midsummer) is. 

Housekeeping team 2007 Summer
 Aki szeretne közelebb kerülni az Úr Jézushoz, gyakorolni az angol nyelvet, és van egy szabad éve.... azt bátorítom, hogy menjen el tanulni Holsby-ba. 
Több info a honlapon: http://www.holsby.org
Arra kérlek, hogy ha egyetértesz a Biblia iskolával, a célkitűzéseivel, légyszíves add tovább ezt az üzenetet, minél több emberhez eljusson a Biblia iskola jóhíre :-)

Ha van kérdésetek, nyugodtan írjátok meg nekem is, amiben tudok, segítek! Minden kérdésetekre a Holsby Office tud választ adni: office@holsby.org, nagyon kedvesek és segítő készek, forduljatok hozzájuk bizalommal!

5/09/2011

Útközben

Ma reggel sétálgatva jöttem dolgozni, arra lettem figyelmes, hogy egy Marina-parti cirmos (kóbor)macska (kb akkora lehet a feje, mint egy sárgadinnye) megtámad (hátát felúposította, szőre az égnek áll és vicsorogva fúj) egy pórázon sétáltatott kölyök kutyát (talán havanese). A kutya gazdája nagyon rövid reakció idővel a macskára ripakodott, szinte üvöltötte "sicc", a hátás kedvéért még dobbantott is, de a macska meg sem rezdült, továbbra is ott állt támadó állásban. A kutya és gazdája átsétáltak az út másik felére - a békesség kedvéért. Én pedig a régi igazságon tűnődtem: a hazai pályának igenis sok előnye van :-)

5/06/2011

Rövid flört Finnországgal

Amióta az eszem tudom (Dél) olaszországi körutat tervezek: látom, ahogy töretlenül vonszolom magam a nevezetességek között a folyékony aszfalton, az egyik kezemben a fényképezőgépet tartom, a másikban pedig egy ásványvizes üveget. Ha csak rágondolok egy számomra kedves olasz dologra (cappucino, focaccia, fagylalt...) már attól is extázisba esek. Olaszország számomra még mindig életfogytig tartó függőség! Ennek ellenére idén ismét északon töltöm a szabadságom: Helsinkiben leszek két hetet, meglátogatom a barátnőmet, reménység szerint amíg ott leszek, megszületik második kisbabájuk és tudok segíteni is egy kicsit neki.

5/05/2011

Az ideális nő

"Asszony, készítsd a kakaómat!" :-D

5/04/2011

Tegnapi

szeles idő a Marinán ítélet időnek tűnt. Ilyen viharok alkalmával mindig örülök, hogy csak dolgozni járok ide:


5/01/2011

Április

Ragyogó rügyre ült le most a nap,
s nevetve szamárfület mutogat.
Madárfi erre eltátja csőrét,
hunyorg feléje a nevető rét,
s a bárány is csodálkozik. Csoda,
hogy nem billen ki száján fogsora.

Ragyogó rügyön álldogál a nap,
indulni kész, arany fején kalap.
Fiatal felhő bontja fönt övét,
s langyos kis esőt csorgat szerteszét,
a rügy kibomlik tőle és a nap
pörögve hull le és továbbszalad.
(Radnóti Miklós: Április)


Baba mamusz

Még mindig nem adtam fel a felnőtt mamusz elkészítését, de már annyi mindenbe belekezdtem, hogy nem maradt több időm kedvem próbálgatni mikor lesz jó méretű a mamusz. Barbinál láttam ezt a virágos baba mamuszt, el is küldte a minta leírását (amit én is szívesen továbbküldök, ha valaki kéri).


Ezek elég kicsik lettek, szerintem fél éves babára való. Nem vagyok egy mamusz horgoló bajnok, de azt már bizonyosan tudom, hogy ezek a leírások vastag fonalakra íródtak, tehát ezt kb 4-es tűvel kellett volna (én 2,5-t használtam) és olyan vastag fonallal , amihez legalább 5-ös tű kell. Majd a következőnél betartom ezeket a megfigyeléseimet :-)

Anyák napjára

Egyszer olvastam valahol: "az anya az asszony, aki nem csak önmagáért, hanem gyermekéért is szenved". Jól tudom, ez a kapcsolat nem megfordítható. Nekem sosem fog úgy fájni az anyukám fájdalma, ahogy neki fáj az én bánatom. Tudom, hogy egy csokor virággal, vagy egy dobozka bon-bonnal nem tudom megköszönni Édesanyámnak azt a sok fájdalmat, amit miattam elszenvedett és azt a sok jót, amit kaptam Tőle. Mégis, mint minden évben, most is a saját eszközeimmel igyekeztem Őt köszönteni Anyák napján, ma kuglófot sütöttem Neki: