12/29/2010

Újabb reklám nekünk, magyaroknak

World of Potentials (Lehetőségek világa)



12/27/2010

Pont

így kell megírni egy bejglis sztorit! Ez annyira jó, hogy az én történetem helyett inkább merüljetek el ti is ebben a szórakoztató írásban :-)


12/23/2010

Úton a jászol felé

Az emberhez közelítő Isten

Valahol távol napkeleten:
 
 Messziről indulunk most el. Úgy sejtjük, hogy valami olyannak a nyomában, ami megváltoztatja majd a világot. Vezet minket egy csillag, egy sejtés, régi jóslatok, jelei az időknek. Hogy hova érkezünk, mit vigyünk magunkkal, vagy mit fogunk látni, arról nincs tudomásunk. De hajt a kíváncsiság. Jó, hogy társak vagyunk ebben, jó, hogy nem kell egyedül menni, jó, hogy egymás előtt nem kell magyarázkodnunk úgy, mint mások előtt, akik számára érthetetlen vállalkozás az utunk. Kilépünk az ismeretlenbe nyitottan és várakozva.
„Úr Jézus elébe
elmegyek én mégis,
száz nap és száz éjjel
ha mindig mennék is"

(Túrmezei Erzsébet: Karácsonyi kívánság)

Betlehem városának külterületén:
Irtózatosan megijedtem, és tudtam, hogy a többiek is! És nem az ismeretlentől, nem! Valahogyan, nem értem én sem, tudtam, hogy az egy angyal. Tudtuk, mindannyian, láttam a tekinteteken, ahogy egymásra néztünk! Aztán elmondta, hogy itt, Betlehemben, Dávid király, pásztor ősünk városában megszületett Az, Akit már olyan régóta vár a népünk. És most futunk, vagyis futnánk oda, de az öreg Izsák is jön, hozzá igazítjuk lépteinket. Dobog a szívem, egyszerre vonz az egész és félek is a találkozástól! Csak egyvalamit nem értek, miért egy jászol? Miért istálló? Miért nem egy szép házban, egy tiszta szobában? Otthontalan az Isten. Nem kell, nincs rá szükség, nem fér bele az emberiség ritmusába. Hasonlít hozzánk, pásztorokhoz...
„Szeretnék én messze szállni,
Pásztor-gyerek lenni,
Betlehemi szép mezőben fényességre lelni."

(Asztalos Zoltán: Négy kívánság)
  
Betlehemben, egy pajtában:
Azt hittem, belehalok, amikor kitudódott, hogy gyermek születik.
Kudarc, szégyen, változás, szenvedés - akarom én ezt? 
De egyik éjjel, ahogy izzadságtól gyöngyöző homlokkal vergődtem az ágyban, hirtelen fényt láttam a szobában. Megjelent egy angyal, aki nagy titkot mondott el. Már nem akarok szabadulni. 
A részese akarok lenni ennek a csodának. Szeretem a feleségemet és fogom szeretni azt is, aki az ő méhében rejlik. Azt mondta az angyal, hogy népe szabadítója lesz. Én meg akarok szabadulni! Részese akarok lenni mindannak, ami itt történik.
Az én szívem alatt valami csoda lappang. Még sosem láttam, de máris beleborzongok abba, hogy őt én hozom a világra és nevelem majd. 
Égi jelenés ígérte, hogy az Úr van velem ebben a kisgyermekben. 
Csoda, hogy ez így lehet, csoda, hogy József is így kitartott mellettem. 
Valamiért azonban rossz sejtelem van bennem. Úgy érzem, hogy ennek az új életnek nem csak csodákon át fog vezetni az útja. Lesz, hogy sajnálom majd, és fogok sírni is miatta. Ugyanakkor olyan közelről lehetek részese annak, amit az angyal kijelentett, mint senki más. Én látom majd meg először az arcát annak, aki eddig odabentről adott hírt magáról, aki eddig rejtve volt. Én látom meg és érintem meg először azt, akiről a jóslatok beszélnek.
„Ha lenne egyetlen fiad,
S szeretnéd őt nagyon,
Oda tudnád-e adni, mondd,
Egy hideg hajnalon?"

(Siklós József: Te mit tennél?)

Mindenek felett:
 
Innen fentről sokkal jobban látni. Innen fentről, ahol nem befolyásolnak emberi érdekek és félelmek. És innen látni lehet azt, ahogyan a világ megzavarodik. 
Egy csepp esik a vízbe nagy koncentrikus köröket hozva az eddig sima víztükörbe. Új élet születik, aki az összes többinél több és értékesebb, és váltságdíja lesz az összes többinek. 

Bár tudnák, bár látnák, micsoda szükségük van erre! 
Bár tudnák, bár látnák, milyen áldozat történik éppen őértük! 
Ha tudnák, akkor egész életükben dicsőítenék az Atyát. A legnagyobb sötétségbe jött el a fény.
Most még csak kisgyermek, de egykor majd győzelmes menetben Királyként tér majd vissza teljes dicsőségének fényében. Ha tudnák ezt az emberek, akkor olyan örömben és hálában élnének, ami egész életüket megváltoztatná.
Mi helyettük is dicsérjük az Urat. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!
„Hogy betelt az idő, kaput nyitott a távol,
S elindult a Fiú az örökkévalóságból.
Múló évezredeken úgy lépett át lába,
Mint kinek az idő cselédje, hű szolgája.
Váratlan érkezett egykor, karácsony este,
Gyermek képében egy parányi gyönge testbe,
S volt, ki sejtette már: e mustármagnyi Élet
Megnő majd, s átszövi a Mindenséget."

(Füle Lajos : Elindult a Fiú)
  

A Megtartó

"És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Cirénius volt a helytartó.
Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.
És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.
És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.
Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!" (Lk 2:1-14)

Ez Istennek az örök karácsonyi Evangéliuma: megszületett a mi Megtartónk! Feldíszíthetjük a legszebb karácsonyfát, vehetjük és adhatjuk a világ legdrágább ajándékát, elkészíthetjük a legfenségesebb karácsonyi ételeket, tölthetjük kellemesen a karácsonyt szeretteink körében, és mégis, ha ez az üzenet kimarad a karácsonyunkból, akkor a Karácsony nem más, mint egy pogány ünnep: önmagunk vagy a családunk szeretetének az ünneplése. Ám ez nem keresztyén ünnep, nem igazi karácsonyi ünnep. Az igazi Karácsony ott kezdődik, amikor egy emberi szív befogadja a világ legdrágább ajándékát, amit Isten adhat: az egyszülött Fiát, a mi megtartó Krisztusunkat.

Áldott, Krisztus-fényű Karácsonyt kívánok nektek!

12/22/2010

December utca 25.

Szalonczukkedli

A szaloncukor egy igazi hungarikum. Selyempapírba és sztaniolpapírba csomagolt, csokoládéba mártott cukorka, amit a karácsonyfára akasztunk. Régebben anyukám és a nővérem már 23-án este elkezdték a szaloncukrokat cérnára kötni ... sosem értettünk egyet ebben, szerintem hülyeség a fára felkötni a szaloncukrot, úgyis megesszük, elég lenne a fa alá tenni egy szép tálba, de ők ragaszkodtak ehhez a programhoz (a kis fém akasztó szóba sem jöhetett).
Minden hungarikumot és édességet szeretek - kivéve ezt. Pedig próbálkoztam szinte mindegyikkel: gyakorlatilag végigkóstoltam az összes ízesítésűt, vettem diabetikusat is, a márkás csokik szaloncukornak csúfolt termékeit sem hagytam ki (a Merci alulmúlhatatlan, a Milkán olyan vastag a csokoládé, és úgy roppan, mintha nápolyit ennék). Tavaly Szamost vettem. Na, az tényleg olyan, amilyennek egy szaloncukornak kell lennie: igényes kívülről, finom rajta a csokoládé, de a marcipánt nem szeretem. Ezért idén olasz csokigolyókat vettem. Mert azt, legalább szeretem... És hogy anyukámnak is legyen mivel szórakoznia 23-án este, hazafelé a Móriczon a sarki édességesnél veszek neki egy kis zselés szaloncukrot :-)

12/21/2010

December utca 24.

 
Csak azt mondjuk útnak, mi hazaér,
csak azt látjuk égnek, mi betakar -
kéznek csak a kinyílót.
(Beney Zsuzsa)

12/20/2010

Christmas Beach Party

Egy kis jég, egy ital...

December utca 23.

Autók ezreit lopják el minden évben Kaliforniában, 1981-ben azonban volt egy autólopás, amit minden újság a címlapon hozott, és ami vezető hír lett az esti híradóban is. A rendőrség minden egységet tájékoztatott, hogy minél előbb sikerüljön megtalálni a lopott autót, és kapcsolatba lépni a tolvajjal.
Hogy miért volt akkora felhajtás e körül az autólopás körül? Az ellopott autó tulajdonosa tájékoztatta a rendőrséget, hogy az anyósülésen van egy doboz halálos méreggel átitatott keksz. A mérgezett kekszet patkány csalinak akarta használni a tulajdonos. A rendőrség tehát kétségbeesetten igyekezett megtalálni az autó tolvajt, de nem azért, hogy megbüntessék, hanem, hogy megmentsék az életét. Attól féltek, hogy eszik a kekszből, és meghal.
Hasonlóképpen „üldöz” minket is a mennyei Atyánk. De nem azért, mert meg akar büntetni, hanem mert meg akar menteni. Lehet, hogy futsz Isten elől, mert mint ahogy a történetben szereplő autó tolvaj, te is bűnös vagy. Megszegted Isten törvényét. De lehet, hogy nem vagy tisztába azzal, hogy Isten megmenteni próbál téged, nem kárhoztatni. Bűneidért a büntetést kifizette Jézus a kereszten, és Isten meg akar ajándékozni a szabadságoddal. Hagyd abba a menekülést, és add fel magad! Fuss Jézus Krisztus szerető karjaiba, mely örök védelmet nyújt, és megtisztít!

12/19/2010

December utca 22.

 
 
Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:
- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!
- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. - mondta a száj, és ő is menni akart.
- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? - kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.
A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel ő volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy őt nem is hívják. Meghallotta a fül a kicsi szív sóhaját, s ezt mondta.
- Én hallom a sóhajokat, és azt is, ha valaki sír. Én is veletek megyek. De a kicsi szív nélkül nem mehetünk sehova. Ő az, aki együtt tud érezni a szenvedővel.
- Menjünk együtt! - jelentette ki örömmel a kicsi kéz. Milyen jó, hogy nem kell egyedül menjek, gondolta magában, és boldogan útnak indultak.
A szem már az első utcasarkon észrevett egy koldust. Szólt a lábnak, hogy álljon meg. A szív megremegett, mikor látta a didergő koldust.
- Nincs pénzünk!- ijedt meg a kéz. Nincs mit adjunk neki.
- Bújjunk oda hozzá jó szorosan és melegítsük meg! - javasolta a szív nagy örömmel.
Így is tettek. Megmelegítették a koldusnak nem csak a testét, hanem a lelkét is a szeretetükkel. A koldus hálálkodott. A fül elmondta a többieknek, a koldus szavait. Nemsokára továbbmentek.
Az utca túloldalán a szem megpillantott egy öreg nénit, aki meggörnyedt a sok csomag alatt. A láb odafutott, a kéz pedig átvette a teher felét. A nénike mosolygott, a kicsi szív erre nagyot dobbant.
Hazakísérték. A nénike nagyon hálás volt.
Épp haza indultak, amikor a kihalt utcán, a járdaszélén ülve, a szem egy gyermeket pillantott meg.
- Odamegyek. - mondta a láb.
- Sír! - mondta a fül.
- Miért sírsz? - kérdezte a száj.
- Már nincs senkim! - zokogta a gyermek.
A szív nagyon szenvedett.
- Elkéstünk!- kiáltott a kéz.
Odakuporodtak a gyermek mellé. Nem tudtak adni semmit neki. De a kicsi szív nagyon SZERETETT. A kicsi szem KÖNNYEZETT. A kicsi fül és láb CSENDBEN ÜLTEK. A kicsi száj HALLGATOTT. A kicsi kéz MEGÖLELTE a gyermeket. És együtt ültek az utca kövén!
 
 

12/18/2010

December utca 21.

"A hullámok a láthatatlan keletről jönnek, egyenként, türelmesen; elérnek hozzánk, és türelmesen, egyenként továbbindulnak az ismeretlen nyugat felé. Hosszú út, nincs eleje és nincs vége... A folyó és a folyam tartanak valamerre, a tenger is tart valahová, mégis marad. Így kellene szeretni is, hűségesen és tovasuhanón."
(a szerző számomra ismeretlen)

Göteborg és Frederikshavn között

12/17/2010

Miközben

varrtam a textil szaloncukrokat, és a saját karácsonyfa díszeimet is befejeztem, úgy döntöttem, hogy idén olaszosra veszem a karácsonyfa díszítést.
Akiknél bébiszitterkedtem, már advent 1. vasárnapján felállították a (mű)fenyőfát, és minden nap egy kicsit csinosítgatták, feltettek rá 1-2 díszt... és Karácsonyra ott állt a gyönyörű fa feldíszítve a nappaliban. Nem tudom, hogy ez szokás Olaszország szerte, vagy csak Genovában (ahol laktam) esetleg csak Velencében (ahonnan a család származik) készülnek így az ünnepre, de én most megbontottam eddigi szokásaimat, és az ajándékba kapott fenyőágakat beletettem egy vázába, és elkezdtem díszíteni a "fám". És ma délután egyszerre csak Genova közepén találtam magam... a pillanatot visszahozta minden egyes dísz, amit feltettem a fenyőgallyra; mintha megint ott állnék háttal a Palazzo San Girgio-nak, szemben a tengerrel, a pálmafák között a nyílt vizet látom, élvezem a lágy szellő illatát és a sirályok vijjogását, és hiába a tél, decemberben is lágyan süt a nap, az ég és a tenger hihetetlenül kék...


  

 
Ilyesmik jutnak eszembe néhány karácsonyfadíszről.

December utca 20.

Egy földművesnek egyetlen öreg lova volt, amit földje megmunkálására használt. Egy nap a ló elfutott a hegyekbe, és amikor a földműves szomszédai meghallották, sopánkodtak a földműves balszerencséjén.
„Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?” – mondta a földműves.
Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből egy egész ménessel, és ezúttal a szomszédok gratuláltak a földművesnek a jó szerencséjéhez.
„Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?” – mondta a földműves.
Aztán, amikor a földműves fia próbálta betörni az egyik vadlovat, leesett a ló hátáról, és eltörte a lábát. Mindenki úgy vélte, hogy ez aztán igazán balszerencse. Csak a földműves nem, aki így szólt: „Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?”
Pár héttel később a hadsereg bevonult a faluba, és minden épkézláb fiatalembert arra kényszerítettek, hogy elmenjen a véres háborúba. Amikor látták, hogy a földműves fiának el van törve az egyik lába, megengedték, hogy otthon maradjon. Mindenki nagyon örült a földműves jó szerencséjének. „Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?”
Az élet már csak ilyen. Néha úgy tűnik, jól mennek a dolgok, néha meg úgy, hogy minden balul sikerül. És mi hagyjuk, hogy ezek a dolgok irányítsák az érzéseinket, és azt, hogy milyen szemmel nézzük az életet. Amikor jól mennek a dolgok, örülünk, és azt hisszük, Isten velünk van. Ha rosszul mennek, elcsüggedünk, és azt gondoljuk, Isten biztosan elhagyott bennünket. A végén ide-oda hánykolódunk a körülményeink hatására.
Pál apostol viszont azt írja a Filippi 4-ben, hogy megtanult elégedettnek lenni, sőt örülni, minden körülmények között. Örült, ha rosszul mentek a dolgok, és örült, ha jól mentek a dolgok. Ez a nagyszerű abban, hogy Isten családjához tartozhatunk. Igazából nem kell aggódnunk a körülményeink miatt, mert bármi történik is, Krisztusban reménységünk van.
„Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” Róma 8:28.

12/16/2010

Egész évben Karácsony

Még tavasszal vettem meg ezt  a könyvet. Azóta szemezek a benne lévő blokkokkal. Mivel egész héten itthon vagyok, ismét ledöntött valami kórság...búslakodás helyett igyekszem kihasználni az időt és kipróbáltam a foltvarrást. A nővéreméknek készítettem 2 alátétet az (ünnepi) asztalra. Remélem, hogy nem ezek lettek foltvarrásaim legjava, de szeretettel készítettem, és ez is szempont az ajándékozásnál...

Nyeremény

A neten van online babaszépségverseny. A szervező meglátta a munkáim, megtetszettek neki a sapkáim, és megkért, hogy szponzoráljam a decemberi díjazottakat. Én pedig örömmel igent mondtam :-)
Egy kislánynak ezt a kék sapkát horgoltam. A sapka horgolásban azt szeretem, hogy   nincs benne sok kötöttség, és én szeretem a "freestyle"-t... A sapkákat általában leírás nélkül készítem, így a leírást nem tudom közzétenni.   
Egy kisfiúnak pedig állatkát adok ajándékba, a macik szabásmintáját Tilda könyvből másoltam, a horgolt kis szürke cica  rajzát pedig az interneten találtam egy japán újságban .

December utca 19.

Születésnapi bulira gyülekeznek az emberek: barátok, család. Egybegyűlnek, köszöntik egymást szép szóval, finom falatokkal tömik meg éhes bendőjüket, szórakoznak, jól érzik magukat. Még meg is ajándékozzák egymást. De valami furcsaság azért van a dologban: Nincsen jelen a szülinapos, nincs ott az ünnepelt... Vagy csak az egybegyűltek nem látják? Vagy csak a buli résztvevői nem veszik észre, miért is, kiért is van ez a buli?
Gondolom nem nagyon kell magyarázni a szituációt: A legtöbb ember úgy ünnepli a Karácsonyt, hogy azt sem tudja, miért és mit ünnepel. Ez egy szokás, amikor kénytelen rengeteg pénzt elkölteni méregdrága ajándékokra, sok-sok finom ételre... Esetleg adományoz is, hogy a lelkiismeretét megnyugtassa: idegeneknek is szerzett egy kis örömöt... De az igazi ünnepelt ott van-e az ünneplésben? Vagy csak ünnepeljük a "fenyőfát", mintha egy fáról szólna az ünnep, mintha csak a külsőségek számítanának?! Milyen szomorú hogy egy fát ünnepelnek egyesek 3 teljes napig! Mert nem tudom, mi mit szólnánk hozzá, ha a mi születésnapunkon mindenki ünnepelne, csak éppen nem minket... 
Ünnep a Karácsony, mégpedig Isten felénk kimutatott szeretetének, Jézus Krisztus eljövetelének az ünnepe. Annak az ünnepe, hogy Isten nem akarja, hogy a hülyeségeink, emberi nyomorúságaink, bűneink terhével kelljen élnünk, hanem kinyújtja felénk szerető karjait. Vár ránk, hogy levegye a lelkünket összeroskasztó terheinket, hogy szabaddá tegyen minket a szeretetre, normális emberi életre. Csak észre kell ezt vennünk, és oda kell mennünk hozzá, leborulva imádni Őt.
Aki megérti a Karácsony lényegét, annak már nincs szüksége csicsás karácsonyfára, flancos ételekre, drága ajándékokra, mert ezek nélkül is boldog ünnepe lehet. Mert nem a pénz teszi az ünnepet, hanem a szeretet (ami ha akar, nagyon leleményes tud lenni! :-) !).

12/15/2010

December utca 18.

Látod, Istenem, milyen esendő vagyok? Ha nagyjából rendben mennek a dolgaim, sokszor elfelejtek beszélgetni Veled. Bezzeg, ha fáj, szorít, sajog, ha kényszerít valami ott belül, rögtön kicsúszik a számon, szinte észrevétlenül: Istenem, add, hogy…
Kérlek, bocsásd meg ezt a vétkemet is! Bocsáss meg, hisz most is kérni szeretnék. Nemcsak magamnak, hanem másoknak is. Nekünk, akik eszeveszett tempóban száguldozunk az adventi fényekkel ékesített utcákon, böngésszük a karácsonyi katalógusokat, hogy mit milyen hitelből lehet megvásárolni, hogy gazdagabb legyen az ünnepünk.
Uram, add, hogy ne higgyük el, hogy plazmatévéktől, fals zenéket kiabáló semmiktől leszünk boldogabbak!
Add, hogy boldogan tudjunk gyönyörködni a gyerekeink álomittas szuszogásában, add, hogy tudjunk nevetni és merjünk sírni, ha úgy esik jól. Meg tudjunk tisztulni egy nagy zokogásban, és ne szégyelljük, hogy nemcsak, mindig rohanó, sikerorientált, emberek vagyunk, hanem érző, sérülékeny, törékeny emberek, akik kapnak elég sebet földi életük során.
Add, hogy meg tudjunk gyógyulni bajainkból!
Add, hogy érezzük, mikor érdemes tíz körömmel kapaszkodni, és mikor kell elengedni.
Add, hogy ha elengedtünk valamit, ami fontos volt, kibírjuk a veszteség fájdalmát - emberi módon, emberien. Szabadíts meg minket a gyűlölettől, bosszúvágytól, ellenségeskedéstől, acsarkodástól!
Add, hogy higgyünk egymásnak, egymásban.
Add, hogy legyen kedvünk gyertyafényben egy tiszta papírlapra tollból tintát maszatolni, csak úgy, a saját örömünkre.
Add, hogy találjuk meg minden napban az ünnepünket.
Add, hogy gyakran kezdjük így a Veled való beszélgetést: köszönöm, Istenem!
Add, hogy magunknak is megbocsássuk tévedéseinket.
Adj békét, mindnyájunknak, Uram!


12/14/2010

December utca 17.

Mi lenne, ha a Bibliánkat úgy kezelnénk, mint ahogy a mobilunkat?
Mi lenne, ha mindig magunkkal hordanánk?
Mi lenne, ha mindig visszafordulnánk érte, ha otthon felejtettük?
Mi lenne, ha az igékre úgy néznénk, mint az sms-ekre?
Mi lenne, ha ajándékként adnánk?
Mi lenne, ha vészhelyzet esetén elsőnként ezt vennénk elő?
Mi lenne, ha úgy tekintenénk rá, hogy nem tudunk nélküle élni a mai modern világban?
Mert a Biblia olyan, mint a mobilunk. Összeköt Istennel, ezáltal is tudunk Vele kommunikálni, aki ezen keresztül válaszol.
És miért jobb a Biblia, mint a mobil? Mert soha nem kell a térerő miatt aggódnunk, ugyanis Jézus Krisztus a kereszthalálával megteremtette a 100%-os lefedettséget az egész Földön és kiontott vérével aláírta azt a szerződést, mely örökre szól, és állja minden számlánkat, így ingyenesen hívható...

12/13/2010

December utca 16.

Egyik évben megrendezték a hegymászó világbajnokságot. Országonként a legkiválóbbak, legtapasztaltabbak jöttek el, hogy összemérhessék tudásukat a világ legjavával. Természetesen a legprofibb felszerelésekkel érkeztek, volt aki olyan kiegészítővel jött, melyet az űrtechnológiában használatos alapanyagból gyártottak.
Azonban egy kis ország versenyzője kivétel volt. Ugyanis ahonnan jött, olyan szegénységben élt, hogy mindig mezítláb mászott, és annyira megszokta, hogy a versenyen levette a cipőjét. A legtöbb versenyző sanda szemmel nézett rá, és gúnyolódtak rajta, de ő mit sem törődött vele.
Egy hatalmas sziklafalat kellett megmászni, melynek rajtszóra kellett nekirugaszkodni, természetesen biztonsági köteleket használva.
Ahogy nekikezdtek a mászásnak, a mezítlábas hegymászó egyre nagyobb előnyre tett szert, mígnem végül ő ért fel elsőként a csúcsra.
Ahogy felért szokatlan dolgot kezdett csinálni. Fentről segíteni kezdett a többi versenyzőnek, hogy minél többen felmászhassanak, ugyanis olyan nehéz volt a falat megmászni, hogy sokan félúton inkább visszaereszkedtek.
A mezítlábas férfi így indokolta az esetet: „Mi értelme a csúcsra jutni, ha ott egyedül vagyok. Hiába kezdek el ünnepelni, mert mit ér az, ha nincs akivel megosszam. Inkább segítettem minél több embernek és bíztattam őket, hogy másszanak fel, mert fantasztikus érzés volt feljutni oda, és lenézni a mélybe, ami csodálattal tölt egy hegymászót. Inkább segítek másoknak, mintsem magányosan ücsörögjek és egyedül örömködjek.”
Ránk nézve példamutató magatartás, amit ez az egyszerű mezítlábas hegymászó tett. Életünk nagy része versengés, és arra törekszünk, hogy mi egyedül kerüljünk fel a csúcsra. Sokszor annyi emberen áttaposunk, a mélybe lökjük, csak azért, hogy mi érvényesülhessünk.
De az örömmámor után jön a józanodás. Rájövünk, hogy egyedül, magányosan vagyunk odafent. Csalódottak és frusztráltak leszünk, és az emberek elfordulnak tőlünk, vagy éppen irigykednek.
Kövessük a mezítlábas hegymászó példáját. Ha felértünk a csúcsra, segítsünk másoknak is feljutni oda. Ha valamiben sikert értünk el, osszuk meg másokkal azt, hogyan is érhetik el. Tanácsoljuk, segítsük őket: akkor lesz igazi gyümölcse a sikerünknek, ha mások is részesülnek belőle.
„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Példabeszédek 11:25.

12/12/2010

December utca 15.

Volt egyszer egy kislány, aki mézeskalács emberkét készített. Kivette a sütőből, és megcsodálta szépségét, majd mazsolát rakott az arcára szemnek, és a kabátkájára gomboknak. Épp befejezte, amikor a mézeskalács emberke hirtelen felpattant, kiugrott a tányérból és futásnak eredt. A kislány utána iramodott, de csak ennyit hallott a távolból: „Én vagyok a mézeskalács ember, futhatsz, mint a nyúl, de sosem érhetsz utol engem!”. Igaza volt. A kislány valóban nem érte utol, így pityeregve hazabandukolt. Másnap azonban, amikor az utcán a kirakatokat nézegette, a pékség ablakában különös alakra lett figyelmes: széles vigyorral az arcán ott feküdt ez egyik tálcán a mézeskalács ember! Több sem kellett a kislánynak, berohant az üzletbe, és kérte a mézeskalács embert. „Tíz fillér lesz!” – jött a válasz. „De hát ő az én mézeskalácsemberem! Én sütöttem!”- felelte a kislány. „Akkor is tíz fillér lesz!”. Így a kislány hazasietett, felnyitotta a perselyt, kivett egy tízfillérest, visszarohant az üzletbe, elővette a pénzt, és így szólt: „Most már kérem a mézeskalács emberkémet!”. Erre a férfi kivette a mézeskalács embert a kirakatból, és átnyújtotta a kislánynak, aki szorosan átölelte, és hazáig ezt hajtogatta örömében: „Én csináltalak, azért mert szeretlek, és most már meg is vásároltalak. Az enyém vagy”.

Ez Isten szeretete. Ő teremtett téged, azért mert szeret téged. Elfuthatsz előle, de Isten ott lesz mögötted. Azért, mert érdekli, hogy mi van veled. Te meg én, el lettünk adva rabszolgának. Ez a rabszolgaság a bűnről szól. Jézus Krisztus pedig azért halt meg, hogy visszaszerezzen minket magának. Ezért megy hozzád, belenéz a szemedbe, és azt mondja, hogy én alkottalak magamnak, véremen meg is váltottalak, szeretlek, az enyém vagy.

12/11/2010

Svéd kisgyerekek nagy mondatai

Hallgass mindig anyádra, mindenre, amit mond és arra is, milyen hangnemben mondja!
Thomas, 7 éves

Manapság sokkal könnyebb nőnek lenni. Régen máglyán égették el őket.
Benedict, 5 éves

A férj az tulajdonképpen hasonló dolog mint az apa, csak kicsit többe kerül.
Nelly, 5 éves

Apukámnak vidékre kellett költöznie, ezért nekem lett egy új apukám, aki itt marad a városban.
Selma, 7 éves

A szememet apukámtól örököltem, a hajamat pedig anyukámtól. A téli dzsekimet pedig a szomszédoktól.
Sylvia, 7 éves

A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér, az egy olyan nagyon kedves seggfej.
Filip, 7 éves

Az ember a családjának mindig elmondhatja amit gondol, és soha nem kell attól félnie, hogy valaki ugyanazt gondolja.
Hakan, 6 éves

Abból, aki jó nevelést kap, jó gyerek lesz. Abból, aki rossz nevelést kap, jó fej.
Tony, 6 éves

A fiúk nagyszájúbban születnek mint a lányok. A fiúk belsejében nagy ordítás lakik, aminek ki kell szabadulnia. A lányok belsejében kis dolgok vannak, nekik elég ha kicsit nevetnek és futkároznak.
Sofie, 8 éves

A nagyon okos nők azok voltak, akik elkezdték támogatni, hogy nem mennek férjhez.
Elin, 8 éves

A barátnőimmel mindenről lehet beszélni. A fiúkkal is, de az nehezebb, mert a szavak között annyi vihogás van.
Sofie, 6 éves

Akkor megy férjhez az ember, amikor másvalakit jobban szeret önmagánál. Szerintem ez nem lehet túl könnyű.
Ellen, 7 éves

Az együttélés és a házasság majdnem ugyanaz, kivéve hogy az egyik önkéntes, a másik meg kötelező.
Siri, 7 éves

Nem hiszem, hogy használnék fogamzásgátló tablettákat. Nem is hiszem, hogy olyan fontos lenne, mert nem akarok soha fiúk közelébe kerülni.
Kate, 7 éves

És akkor a pap megkérdezi, akarod-e házastársadul azt, aki melletted áll, vagy valaki mást. Általában nem áll ott senki más, ezért azt válaszoljuk: akarom.
Emil, 7 éves

Furcsa, hogy az ember milyen keveset ér el, ha nem is próbálkozik.
Pauline, 8 éves

Az angyal az általában nõi foglalkozás.
Louise, 7 éves

Az angyalok teljesen természetesek ott fenn az égben. Csak a férfiak nem azok.
Cindy, 7 éves

Régen a férfiak nem tudták, hogyan lesznek a gyerekek és honnan jönnek. Apák napján azt ünnepeljük, hogy végre megértették ezt a dolgot.
Nina, 7 éves

Az apukámon látszik, hogy svéd, mert nagyon hasonlít az öccsére.
Matilda, 8 éves

Belgiumban minden háziállat szürke... Vagy csak az az újság volt fekete-fehér...
Matilda, 7 éves

Külföldre úgy kell menni, hogy a boltnál balra fordulunk, aztán egy kicsit megyünk egyenesen, majd jobbra. Akkor már külföldön vagyunk, de megvan az a veszélye a dolognak, hogy Norvégiában kötünk ki.
Oscar, 8 éves

Az USA-ban már rengeteg embert felküldtek a Holdra. Meg többet is fel kéne küldeni... talán mindet.
Moa, 6 éves

Mózes a legklasszabb. Mózes képes a tengerfenéken gyalogolni. Allahnak csak repülőszőnyege van.
Daniel, 7 éves

József nem volt az igazi apja Jézusnak. Volt ott valami dolog a szamárral, de már nem emlékszem rá pontosan, mi.
Sofie, 6 éves

Én ismerem a Bibliát, mert járok hittanra. József eltűnt Jézus életéből, és azt hiszem, hogy újra házasodott. Egy kicsit szokványosabb nőt vett el, mint az a Mária volt. Aztán lettek gyerekeik, szokványosan, nem Isten segítségével. Mert az ácsok általában azt szeretik, ha a dolgokat szokványosan csinálják.
Linn, 9 éves

December utca 14.


Tudatában vagy annak, hogy ha holnap meghalnál, a közösség, amelynek dolgozol, könnyedén, egyik napról a másikra képes más valakivel helyettesíteni téged?
A család azonban, amelyet elhanyagolsz, többé-kevésbé mindig érezné hiányodat a további életében. Soha nem felejtenének el. Ellentétben a munkahelyeden már 5 év múlva azt sem tudnák, hogy szemüveges voltál vagy sem, túlóráztál ezerrel vagy sem… És mégis egyre jobban és jobban belemerülünk a munkánkba, ahelyett, hogy a családunknak szentelnénk több időt… Hát nem butaság ez? Mit gondolsz? Mi rejtőzik e gondolatok mögött?
Tudod mit jelent a család – family szó?  
FAMILY -  Father And Mother I Love You

12/10/2010

A Nobel-díj története

A legtöbb ember tudja, miért jött létre a Nobel-díj, de azt, hogy hogyan már csak kevesen. A híres svéd kémikus és feltaláló, Alfred Bernhard Nobel (1833-1896) által létrehozott Nobel-díj a világ legrangosabb elismerései közé tartozik.
Nobel volt az, aki feltalálta a dinamitot és a gyutacsot, továbbá különböző robbanóanyagokat fejlesztett ki. Rengeteg pénzt keresett fejlesztéseivel, ugyanis a kormányok háborús célokra használták tudását.
Az egyik nap Nobel megnézte az aznapi újságot, és a saját halálhírét olvasta. Ugyanis Nobelnek volt egy Ludvig nevű testvére, aki meghalt, de az újságok tévesen értesültek a hírről, és azt hitték Alfred halt meg. Megdöbbenve olvasta, hogy úgy emlékeznek meg róla, mint aki fejlesztései végett a halállal és pusztulással szerezte vagyonát.
Ekkor elszomorodott, és lelkiismeret furdalása lett, hogy a pusztítás démonát szabadította az emberiségre. Ekkor fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy vagyonának egy nagy részét jótékonyságra és olyan fejlesztésekre költse, mely az embereket segíti.
Innentől kezdve a béke lebegett a szeme előtt, és ennek érdekében hozta létre a róla elnevezett díjat. Végrendeletben részletesen meghagyta, hogy ki kaphatja meg a rangos elismerést.
Példamutató az a lelkület, ahogy Alfred Nobel élt. Még élete során rádöbbent, hogy az élet értelme nem a feltalálások nagyságában rejlik, hanem az emberek segítésén. Érdemes példát vennünk róla, hogy bármit is tettünk, vagy nem tettünk a múltban, az emberek javát kell szolgálnunk a mindennapokban, és nem szabad az önző, egoista, az emberi kapcsolatokat dinamitként pusztító gyűlölettel élnünk.
Pontosan 109 évvel ezelőtt, 1901. december 10-én adták át az első Nobel-díjakat. Azóta összesen 16 magyar illetve magyar származású személyt díjaztak!

December utca 13.


"Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem.
Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet."
(I.Kor13:1-13)
Elfogyhat a szó, a bizalom, a remény, a türelem, az idő, a jókedv, a könny és a vágy, de a szeretet soha el nem fogy. Létezik időtlen idők óta. Mindent megért és mindent megbocsát. Élni se lehet nélküle. Semmi más nem ejt olyan mély, láthatatlan, de biztosan halálos sebet a lelkünkön, mint az, ha nem szeretnek. Hiánya átjár, akár a csontig ható hideg. Függünk tőle, mint anarkós az adagjától, mindent megteszünk és megadunk érte. Éltethet csodával határos módon akkor is, ha már az orvosok szerint sincs esély. Ösztösen tudja ezt minden élő. Még a kísérleti alanynak használt majomcsemeték is - mikor az étel és a szeretet, pontosabban az éhenhalás és az anyatest melege között kellett választaiuk, a szeretetet választották, mert a szeretet maga az élet.


Kép innen.

12/09/2010

Nem tudom szavakkal

 

elmondani, milyen nagyon akarok egy ilyet (nem, nem szeretnék, vagy jó lenne...így egyszerűen, akarok). Kellene egy leírás hozzá. Van valaki aki tudna készíteni egy leírást ehhez? Egy ilyen jávorszarvas nélkül egyszerűen nem akarok élni. Tudok, csak nem akarok.

Kép innen.

December utca 12.

„A háború szele egyre erősebben fújt. A szovjet hadsereg október hatodika körül átlépte a határt Battonyánál.. emlékezetem szerint 19-én Debrecennél, 21-én már Hajdúböszörménynél jártak. Október 23-án lehetett, amikor két tűz közé, vagy inkább alá kerültünk, mert délről az oroszok ágyúztak, északról, a szomszédos tanya felől pedig a németek. A fejünk fölött röpködtek az ágyúgolyók. A németek részéről a szomszédos szalmakazal tövéből már csak két katona tartotta a frontot, és amikor szorult a hurok, oldalkocsis motorra pattantak, és elhúztak Hajdúnánás irányába. Amikor a délután folyamán egy ágyúgolyó a tanya udvarára is becsapódott, egy ládácskába – nagy bölcsen: katonaládácskába – tett élelemmel, meg az egyetlen fekete ruhámmal lesiettünk a már előre megásott, több ágú „óvóhely”-ünkre. A harc folytatódott, az ágyúgolyók továbbra is süvítettek a fejünk fölött. Én a kukoricakóróval fedett gödör lejáratánál éppen a soron következő 27-ik zsoltárt olvastam, mivel addig is, és azóta is mindig valamilyen rendszer, Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasom a Bibliát. Most éppen az következett, mert előtte való nap a huszonhatodikat olvastam. Egy életre emlékezetes marad nekem az a napfőként az a zsoltár, ami éppen akkor következett. A legújabb fordításban a cím: „Békesség Istentől”, amit azóta sokszor, nemcsak amikor éppen következett, hanem máskor is elolvastam: 

„Világosságom és segítségem az Úr, kitől félnék? Életemnek ereje az Úr, kitől rettegnék? Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak és elesnek. Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom. Egy dolgot kérek az Úrtól, azért esedezem, hogy az Úr házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az Úr, és gyönyörködhessem templomában. Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem. Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az Úr sátrába, és éneket zengek az Úrnak. Haldd meg, Uram, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg! Ha ezt mondod, járuljatok színem elé! – szívem így válaszol: Színed elé járulok, Uram! Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem! Ha apám, anyám elhagyna is, az Úr magához fogad engem. Uram, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak! Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek. De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén. Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban.”
 
 Hát nem csodálatos? Egyáltalán nem véletlen! Mai szókészlettel élve, ha Isten akkor arra gondolt volna, hogy ott van az a szegény gyerek, 18 évesen, esetleg katonaszökevénynek nézik, vagy másért lövik agyon, küldök már neki egy faxot, hogy ne féljen, már azt sem lehetett volna személyre szabottabban elküldeni. Ami „ott és akkor” Dávid valóságos gondjai között, imádságként tört fel a szívéből, az az én egészen más helyzetemben Istentől jövő, nekem szóló, rám szabott üzenet volt. És ilyen hányszor volt az életem során! És a mindennapi igeolvasás így lehet naponkénti lelki kenyér.  Sokszor elgondolkozom rajta, hogy azért olyan erőtlen, tétova, tévelygő, elrontott, tönkretett, céltalan a hit nélküli ember élete, mert nem keresi Istent, az Ő kijelentésének gazdagságát, mennyei világának  ránk áradó, csodálatosan gazdag áldását, hiszen nem is keresi.  Nem is tudja, mit keressen, és hogy mit veszít ezzel.  Ha én akkor, meg persze előtte is, meg utána is nem olvasom a Szentírást, bizonyára szorongok abban a helyzetben. Erre a zsoltárra mit lehetett volna válaszolni ott és akkor, 1944 októberében, ha nem azt, hogy: „Köszönöm, Uram! Áldalak! Imádlak! Szeretlek! Rád bízom magamat és szeretteimet!” édesapámnak is elolvastam, aztán megvetettük ott a gödörben „puha” ágyunkat és elaludtunk édesdeden.”     
(Cs. Kiss Andor : „Ez jutott nekem”- Egy református lelkipásztor életútja, Kálvin Kiadó Bp. 2008.)
 
Kép innen

12/08/2010

Élmény

Valljuk be, aki valaha igénybe vette a BKV szolgáltatásait, annak nehezen jönnek a pozitív asszociációk. Mindannyian ismerjük a téli fűtetlen buszokat és villamosokat, az ablakon/ajtón becsorgó esőt, az agresszív (verekedő) ellenőröket...de ami ma történt, az igazán egyedi. A metró vezetője, igen határozottan felszólította utastársaimat, hogy álljanak beljebb, mert nem tudja az ajtót bezárni. A következő mondatban megérte az utasokat, ha baj van, nyomják meg a vészcsengőt. Majd a következő mondatban megígérte, hogy ha nem engedelmeskednek neki, kiürítteti a metrót. Mivel semmi nem történt, kiszállt, becsapta a fülke ajtaját és eldöngetett addig a kocsiig, ahol a problémás utasok voltak. Orvosolta a problémát (nem láttam, nem hallottam, hogy mi történt :-()Visszadöngetett a fülkéig, becsapta az ajtót. Érthetetlenül belekiabált a mikrofonba, és elindultunk. 
Unatkozik? Utazzon a BKV-val :-)

December utca 11.

Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer, meg ezer apró csillámló homok-szemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek.
És azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első: szél és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és nem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik látták, csodálkozva összesúgtak, és azt mondták: varázsló.
És egy napon berohantak az udvarra, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára.
És hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot nem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homok-szemcséből és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
(Wass Albert: Volt egyszer egy ember) 

12/07/2010

December utca 10.

 
Egyszer az etika egy jeles professzora egy hatalmas üres uborkásüveggel jelent meg az előadóteremben, az asztalra helyezte, majd súlyos hátizsákjából óvatos mozdulatokkal öklömnyi kövekkel rakta tele az üveget. Amikor a kövek már kikandikáltak a tetején, a hallgatóihoz fordult:
-          Mit gondolnak, fér-e még az üvegbe?

-          Ebbe már biztos nem! – hangzott mindenfelől. Akkor a professzor egy nagy zacskó kavicsot, és csurig töltötte vele a nagy kövek közét az üvegben, és ismét megkérdezte:

-          Vajon most fér-e még valami az üvegbe?

-          Most már igazán megtelt!
Erre ismét a zsákjába nyúlt egy nagy zacskó homokért, amit szintén az üvegbe töltött. Amikor megtelt, így szólt a meglepett hallgatósághoz:

-          Mi ebből a tanulság? – A tanácstalan csöndben így folytatta: - Úgy vélem, ugyanígy kellene berendezni az életünket. Először a legnagyobb dolgoknak kell megtalálnunk a helyét: hit, hazaszeretet, szerelem, család, hivatás. Ezek után még mindig marad hely az apróbbaknak: hasznos hobbik, mint nyelvtanulás, kertészkedés, sport. És végül belefér az alkalmi apróságok sokasága a bográcsos halászlétől a baráti tarokk-partiig. De a sorrend megfordítása végzetes hiba lenne! A homokkal töltött üvegbe egy kő sem fér! Hova vezet, ha a számítógépes játék megelőzi a közös családi vacsorát, ha a főnök partija előbbre való a becsülettel végzett munkánál, ha  a családtagok önpusztító becsvággyal hajszolva a sikert elveszítik a bensőséges kapcsolatot egymással, és a szeretet a közös életben való személyes részvétel nélkül gépies rutinná válik? Csak az az élet lehet nemes és boldog, amelyben az értékek súlyuk szerinti hierarchiába rendeződtek.
(Ordasi Péter)

12/06/2010

December utca 9.

A kitiltott Isten válasza
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel
készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson
riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel
kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?
Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: „Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket?" Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre.

Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: „Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek történjenek?" Anne nagyon mély éleslátásra utaló választ adott.

Anne Graham válasza
 „Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből. És Ő, amilyen gentleman, csendben visszahúzódott.
Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha egyben arra szólítjuk fel, hogy hagyjon bennünket békén? O Hare (akit meggyilkoltak, és testét nemrég találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, rendben.
Azután valaki azt mondta, jobb, ha nem olvassuk a Bibliát iskoláinkban: a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd felebarátodat, mint önmagadat. És mi azt mondtuk, rendben.
Azután dr. Benjamin Spock azt mondta, ne fenekeljük el a gyermekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a kis személyiségük megsérül, és lerombolhatjuk önbecsülésüket (Spock fia öngyilkos lett). És mi azt mondtuk, egy szakember biztosan tudja, miről beszél, és azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hogy a tanárok és az osztályfőnökök jobb, ha nem fegyelmezik a gyermekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És az iskola vezetői azt mondták, hogy a tanárok inkább meg se érintsék a diákokat, nehogy ezzel rossz reklámot csináljunk az iskolának, és semmiképpen sem akarjuk, hogy bepereljenek bennünket. És mi azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végezhessenek ha akarnak, és nem kell, hogy ezt elmondják szüleiknek. És mi azt mondtuk, rendben.
Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És mi azt mondtuk, rendben.
Aztán valaki az általunk jelentős posztra megválasztottak közül azt mondta, hogy nem számít, hogy mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki (beleértve az elnököt is) a magánéletben, amíg van munkánk és a gazdaság jól működik.
Aztán valaki még tovább lépett ebben az ámokfutásban, és meztelen gyermekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az interneten. És mi azt mondtuk: rendben, a szabad szólás joga ezt lehetővé teszi számukra.
És aztán a szórakoztatóipar azt mondta, csináljunk tv-műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, az erkölcstelenséget és a tiltott szexet reklámozzák. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, a kábítószer-fogyasztásra, a gyilkosságra, az öngyilkosságra és a különböző sátáni témákat dolgozzák fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy, csak hadd menjenek.
Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: „miért nincs a gyermekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az idegeneket, osztálytársaikat, saját magukat?" Talán, ha elég hosszan és keményen gondolkodunk rajta, ki tudjuk találni. Azt hiszem, elég sok köze van mindennek ahhoz a mondáshoz, hogy amit vet az ember, azt aratja."
 
"Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az
osztályban? Tisztelettel, egy Érintett Tanuló"

És a válasz?

"Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolából. Tisztelettel:
Isten."
Ismeretlen író hozzáfűzése
Furcsa, milyen egyszerű az embereknek kivetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy a világ a Pokolba.
Furcsa, mennyire elhisszük amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki: "Hiszek egy Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén hisz az Istenben!
Furcsa, hogy milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre, és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük a viccek ezreit és azok bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.
Furcsa, hogy az erkölcstelen, obszcén, durva és vulgáris dolgok szabadon áramlanak a világhálón, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken. Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lángoló vasárnap és láthatatlan keresztény a hétköznapokban.
Furcsa, hogy jobban érdekel, mit mondanak rólam az emberek, mint az, hogy mit mond Isten felőlem! Gondolkozol?