A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

7/12/2015

Tiszta erőből nyár

Javában tart a vakáció, és én még nem pihentem. Azt hittem nem tudok majd mit kezdeni a 7 hét szabadsággal (a tanároknak a tanév vgén, és a tanév kezdése előtt 2-2 hetet kell még dolgzni), a valóság pedig egészen más :)
A főnököm tanulmányi szabadságra engedett, így tudtam elvégezni az Alapozó Terápia I. tanfolyamot. Ami a tanítványaim fejlesztésére jogosít. A képzést vegyes érzésekkel zártam. Sajnos, nem a legjobb gyakorlatvezetőhöz kerültem, alig követelt, ötleteket nem osztott meg velünk...stb. A csoportunk sem a legjobb volt. Nem alakult ki jó kapcsolatom velük, mindenki óvónéni volt, illetve egy főállású anyuka, aki a szoc.ped. diplomája mellett daduska néni volt egy bölcsiben (a tanfolyam alatt rúgák ki), fényévnyi távolságra van az ő szakmai kihívásuk az enyémtől. Szoktunk viccelődni a kollégáimmal, hogy a mi sulink legnagyobb erőssége, hogy szeretjük az odajáró gyerekeket. A tanfolyamon a legjobb gyakorlatvezetők, és előadók mind gyógypedagógusok voltak. Nem reprezentatív felmérésem az, hogy a gyógypedagógusok lelkiismeretesek, jó csoportvezetők, és előadók.
 
Holnap indulok Pécsre, a Kúltúrák Közti Kommunikációra, amit nagyon várok már! Az is zúzós lesz, egy hétig csoportozni, beszélgetni :D

A képzések, amiket az elmúlt évben csináltam (családterápia, személyközpontú tanácsadó) szombaton és vasárnap voltak. Nem jártam gyülekezetbe, aminek most nagyon érzem a hatását. Mindennel tele van a szívem, de legkevésbé Isten Igéjével :( Változtatnom kell ezen. Eddig azt hittem, hogy a református gyülekezet szűk nekem. Aztán rájöttem ismét, sokadszor, hogy nem tudok nem református lenni. Ma nagyon tartalmas prédikáció volt a Fasorban (oda megyek, ha megyek), el is határoztam, szeptembertől bekapcsolódok valamelyik körbe, és ha lesz lehetőségem, szolgálatot is vállalok. Közösség nélkül nincs kereszténység.

Jó pihenést nektek, igyekszem ez után többet blogolni (olvasni, és írni is)!
 

8/25/2014

Program

Költözésről és egyebekről.
Van úgy, hogy egész nap pakolom a cuccaim, szortírozok, dobozolok, takarítok... és mégis azt érzem, semmit nem csináltam. Aztán ezt a pontot már rég túlhaladtam, minden időn kívül állok, kár, hogy mások nem, mert ez megnehezíti az időbeosztást és programegyeztetést, de többé-kevésbé még tartom magamat.
Csak úgy nagyvonalakban néhány dolog, mivel telnek mostanában a napjaim: 
- dobozokba pakoltam a dolgaimat
- takarítottam
- dolgozni mentem
- takarítottam
- takarító szereket vásároltam
- dobozokat kértem a helyi kisboltostól
- telefonon egyeztettem a volt főbérlővel
- dobozokba pakoltam a dolgaimat
- dolgozni mentem
- takarítottam
- megnéztem az új albérletet
- találkoztam Áronnal
- takarítottam
- telefonon egyeztettem költöztető cégekkel
- dobozokba pakoltam a dolgaimat
dolgozni mentem
-  takarítottam
- Beáékkal költöztem 
- megsirattam a mosogatógépet
- takarítottam
- képzésre mentem
- vállalhatatlan mennyiségű ecetet és szódabikarbónát vettem a takarításhoz
- bejelentkeztem a pedikűröshöz
- dolgozni mentem
- vásároltam függönyt az IKEAban
- közel két hete nem kötöttem/horgoltam
- elkezdtem kipakolni a dobozokból
- szerelőt hívtam a wc tartályhoz
- takarítottam
- dobozolásból PhD-re készülök 
A köztes időben néha takarítottam és kipakoltam a dobozokból. Legközelebb majd arról írok a hosszú listát, amit még őszig szeretnék kipipálni. De most megyek takarítani.

7/18/2014

Chill out

Három napig csak ezt fogom csinálni :-D
 
 
 

7/09/2014

Summer in the city

A napokban találtam rá a facebookon Deményre, a vizslára. Néha visítva nevetek egy-egy képen, és a gazdik kommentjein. 

7/07/2014

Titkok

Annyi minden formálódik az életemben, amiről biztosan hírt adok nemsokára, de most még nem szeretném felfedni egyik dolgot sem, megtartom mindet magamnak. Azért nincsenek posztok személyes posztok jó ideje. 
 Viszont most vettem észre, hogy ez a 1009. poszt lesz, megkésve ugyan, de ennek örömére, játékot indítok. Mivel a Barkás játékról lemaradtam (nem is értem hogyan), és nagyon szerettem volna nyerni, ezért azt gondolom másnak is tetszenének ezek az ajándékok, ezért kölcsönveszem az ötletüket. 
Szóval: milyen képet, szöveget látnál szívesen egy pólón vagy egy szatyron. Nincs tematikai megkötés, minden kategória befér ide, legyen az kreatív, családi, vicces, keresztyén... A nekem legjobban tetsző komment elkészíttetem pólóra vagy táskára. Ha nem tudok dönteni, akkor a kedvencek közül sorsolok. Játékra fel :-)

Kommentelési határidő: július 25. péntek

7/01/2014

Helló július!

Júliusban is aktuális...
 Helló kovászos uborka :-D
... és dinnye!

6/24/2014

Rontsátok az esélyeimet :-D

Játsszatok Luca ajándékaiért, a kérdősorért katt ide!

6/20/2014

Megunhatatlan

Ezt nem lehet megunni :-)

Egy kis infó a svéd midsommarhoz! 

Szép hétvégét mindenkinek!

6/12/2014

Meggyes süti

Az örök kedvenc :-) Ma találtam egyik facebookos csoportban, hétvégén megsütöm :-)
50 dkg cseresznye
30 dkg liszt
15-20 dkg kristálycukor
csipet só
1 cs sütőpor
3 egész tojás
2 cs vaníliás cukor
1 dl étolaj
4 dl tej
2 dkg vaj
5 dkg barna cukor a tepsi szórásához

Először a cseresznyét magozzuk ki, majd tegyük félre.

A lisztet keverjük össze a sütőporral, a csipet sóval, és a kristálycukorral. (én 15 dkg cukrot tettem bele, de ez ízlés dolga)

Egy tálba üssük bele az egész tojásokat, majd adjuk hozzá a vaníliás cukrot, az olajat, és a tejet, majd kézi habverővel keverjük simára.
Ezután fokozatosan keverjük hozzá a lisztes keverékhez úgy, hogy egy sima masszát kapjunk.

Az előmelegített sütőbe helyezzük be egy pár percre az üres tepsit hogy felmelegedjen, majd vegyük ki, és beleljük ki sütőpapírral.
Ezután kenjük meg a vajjal, és egyenletesen szórjuk rá a barna cukrot, majd pakoljuk rá a kimagozott cseresznyét.
Az előzőleg összekevert tésztát ezután óvatosan öntsük rá a cseresznye tetejére.

Helyezzük be az előmelegített sütőbe, majd közepes hőfokon 35-40 perc alatt süssük addig, hogy a teteje szép aranybarna legyen. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)
Ezután vegyük ki a sütőből, majd a tepsiben hagyjuk kihűlni.

Tálalás előtt a tetejét szórjuk meg porcukorral, majd ízlés szerint szeleteljük fel.


update: megsütöttem kókuszcukorral, és hát nem ilyen lett...inkább a tejespitére hasonlít :-(

6/07/2014

Újkrumpli

A tökéletes nyári köret. A pergő héjú, hamvas színű, édes, lédús friss krumpli. Nem külön krumplifajta, csupán a jól ismert nagy öregek kamasz változata :-) 

Anyukám mindig így készítette a petrezselymes krumplit:
A krumplit vékony karikákra vágjuk. Egy lábasban olajat hevítünk vagy fakanálnyi vajat olvasztunk, azon megfuttatjuk a krumplit (mi szeretjük, ha egy picit odapirul), egészen kis vizet öntünk alá, majd  fedő alatt, kis lángon pároljuk. Amikor már siklik benne a villa, akkor nagyon sok durvára vágott petrezselyemmel és sóval megszórjuk, átforgatjuk, és rögvest tálaljuk.

Ez a kedvenc olasz receptem:
300 gr zöld zöldbab 
4 főtt burgonya
3 kis doboz halkonzerv
só 
bors
 Én nem szoktam beletenni fehér babot és rukkolát.

Még több újkrumpli receptért katt ide

3/04/2014

Tenger


 
 
 

Mit tettél velem, végzet! Mit tettél velem, tenger!
Milyen faltalan börtönbe zártál, ízenkint foszló 
életemmel?

Testemhez vas nem ér, nem horzsolják béklyók a 
bőrömet.
De napokon át meg se moccanok, hogy bilincseim ne 
csörögjenek.

Mert a lánccsörgés iszonyú. Annál csak egy iszonyúbb 
van: a némaság.
Egy láthatatlan béklyó, mely bokánkra forrt, s egyszerre 
nem csörög tovább.

Ha nem mozdul a szél. Ha nem mozdul a víz. Ha nem 
mozdulnak fönt az istenek.
Csak én rázom tombolva rácsaim. Pedig tudom, hogy 
nincsenek.

Rónay György

8/16/2013

Vasárnapi piknik


Ha választanom kellene az olasz régiók konyhái közül, nagy bajban lennék. Szerencsére senki sem kényszerít ilyen választás elé :-D Rengeteg olyan étel létezik, ami mély gyökeret vert az adott régióban, hozzátartozik a mindennapok konyhájához, de mégsem találjuk meg az étlapokon. Néha az is előfordul, hogy egy-egy receptúra csak egy kicsiny kis falu sajátja, máshol ilyet nem is készítenek, csupán helybeli, családi hagyományok ezek, és csak akkor jut tovább a falu határán, ha valaki azon túl házasodik.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a turisták által preferált fogások nem lennének jelen, de bizony, épp azokat találjuk meg a legnagyobb számban. De az olasz konyha számtalan olyan meglepetéssel szolgálhat, amire sohasem jövünk rá, ha csak harsogó pizzériákban, tengerparti kis trattoriákban eszünk, amelyek egyébként rendkívül vonzóak és bájosak tudnak lenni :-) Ez a töltött barack egyáltalán nem egy titkos, féltve őrzött valami! Benne van minden átfogó, olasz szakácskönyvben, tele van vele a világháló. Mégis, még soha, sehol nem találkoztam vele az étlapon, pedig egyszerű, olcsó, nagyon finom, szóval igazán étterembarát desszert lenne. És bárki megbirkózik vele otthon is, hát kell ennél több érv?!
Vegyünk szép nagy, érett, édes, de mégsem túl puha, amolyan félkemény barackokat. Azért legyen nagy, mert ki kell vájni valamennyit a húsából, és ha kicsit veszünk, nem marad semmi…. Félkemény, de érett pedig azért, mert sütjük, tehát valamennyit össze is fog zuhanni magában. És édes is legyen, ez azért fontos. A töltelék általában amarettiből (mandulás kekszből), mandulából, kevés vajból, tojássárgájából és némi alkoholból áll – ez utóbbi sosem maradhat ki, hisz zamatot ad. Az amaretti, ez a mandulás pici habcsók, mással is helyettesíthető, például cantuccinit is lehet hozzá használni, de a babapiskóta nem lesz jó :-( Kell valami rusztikus, darabos, egyben aromás finomság is, amilyen az olasz konyha maga, ha mandulás, az külön bónusz.
Ezután jön a mandula maga. Kell bele, nem vitás. Ha autentikus édességet szeretnénk, ne tegyünk bele diót, mert az nagyon elviszi a magyaros irányba.
Az a jó, hogy a tálalással, a díszítéssel nem kell próbálkozni, teljesen hasztalan. Sőt fagyival, öntettel...sem lesz finomabb, mert már magában tökéletes édesség :-)
4 db sárga húsú őszibarack
20 g amaretti keksz, morzsává törve, vagy mandula
20 g mandula, darabosan vagy őrölve (nálam 4 ek durvára darált mandula)
2 ek cukor (nálam xilit)
40 gr vaj
1 db tojássárgája
1 pohár desszertbor
50 gr csokidarabka (elhagyható)

Az őszibarack héját lehúzom (a nektarint csak megmosom), kettéveszem, kiszedem a magját és egy karalábévájóval vagy egy mokkáskanállal egy kicsit kiszedek a belső húsából, hogy nagyobb legyen az üreg, és egy kis tálba teszem. Az amarettit fólia alatt a húsklopfolóval darabosra töröm, és beleteszem a mandulával, a kéz meleg vajjal és a sárgájával együtt. Annyi alkoholt teszek hozzá, hogy még sűrű maradjon, és egy tűzálló tálba téve megtöltöm a masszával a barackokat. A tálba öntök egy kevés desszertbort, fontos, hogy ne maradjon alatta száraz! A folyadékkal egyszer-kétszer meg is lehet locsolni a sülő barackokat, de akkor több bort öntsünk alá. A sütő középső sínén kb 25 percig  sütöm
180 fokon, amíg színt nem kap a széle.
Melegen és hidegen is jó.

8/12/2013

Csillaghullás, kívánságok

Itt az ideje lassan listába szedni az álmokat, vágyakat! A Perseidák meteorraj már fölöttünk jár, és ma este pedig jön az idei nagy csillaghullás: akár 100 kívánságot is ki lehet pipálni óránként :-)
Csillagvárós, csillagnézős szép estét mára!

8/11/2013

Vasárnapi piknik




Nyár. Kert. Csönd. Dél.
Ég. Föld. Fák. Szél.
Méh döng. Gyík vár.
Pók ring. Légy száll.
Jó itt. Nincs más
csak a kis ház.
Kint csönd és fény.
Bent te meg én.
(Szabó Lőrinc)

8/10/2013

Ki mit olvas?

"Programajánló" augusztusi szombat délutánokra :) Ki mit olvas éppen?
Vannak könyvek, amiket jó újraolvasni, ízlelgetni a mondatokat, "visszavarázsolódni" mások életébe, ilyen-olyan korokba... Vannak könyvek, amiket akárhányszor olvasok újra, szinte mindig más élményt adnak, mint elsőre/másodjára/harmadjára/sokadjára:) Örök kedvencek, megunhatatlanok Szabó Magda könyvei, mert olyan szépen és egyedien fest hangulatot a lapokra, és ez engem mindig elvarázsol. Most épp a Régimódi történetet olvasom újra.

8/06/2013

50 éve

ugyanúgy kánikula volt, mint most :-)


A hosszú hétvége nagyon jól sikerült, a strandolás, napozás, esti sétálgatás rendkívül fárasztó dolog. Van mit kipihenni :-D Köszönöm a kedves kommentjeiteket!

8/05/2013

Nyár van, nyár

Mit ér egy szélcsendes nyári nap buborékok nélkül?! Szeretik a gyerekek, a felnőttek és néha még a kutyák is:-) Az öröm olyan egyszerű, semmi más nem kell hozzá, csak egy kis szappan és egy kis víz :-) 
 
 
 
 
 képek a Pinterestről

Dinnye és buborék nélkül nem múlhat el nyár :-) Nektek mitől lesz a nyár igazán nyár?

8/03/2013

Önfeledt



Nyaralni mentem, Nektek is ilyen önfeledt hétvégét... :-)

7/15/2013

Szósz

Pénteken táncolni voltunk. Egy áttáncolt esténél jobb feszültségoldó, nagyobb öröm nem is kell... Ti szerettek táncolni? Én szeretek, csak nem tudok...ezért jó lenne megtanulni táncolni!