3/31/2014

3/30/2014

A történet két különböző világban élő tinédzserről szól. Egy valószerűtlen kapcsolat krónikája, ami gyakorlatilag lehetetlen, mindazonáltal elkerülhetetlen. Babi tehetős felső középosztálybeli családból származik, aki korlátok közt nőtt fel, jól nevelt, ártatlan és betart minden szabályt. Hache ellenben lobbanékony, lázadó alkat, és megbízhatatlan természet. Állandóan keresi a veszélyt, folyamatosan harcban áll mindennel és mindenkivel, illegális motorversenyeken vesz részt. A két fiatal megtapasztalja az igazi szerelem érzését.


Szép vasárnapot :-)

3/29/2014

3/28/2014

Rózsák


" Ajkához emelte a vödröt. Hunyt szemmel ivott. Olyan volt ez, mint egy ünnep. Ez a víz más volt, több volt puszta italnál. A csillagok alatti vándorlásból született, a csiga énekéből, a karom megfeszített erejéből. Olyan jólesett a szívnek, mint egy ajándék. Mikor gyerek voltam, így aranyozta be a karácsonyi ajándékot a karácsonyfa fénye, az éjféli mise zenéje meg a mosolyok varázsa.
- Nálatok, mondta a kis herceg - az emberek egyetlen kertben ötezer rózsát nevelnek. Mégse találják meg, amit keresnek.
- Nem találják meg - mondtam.
- Pedig egyetlen rózsában vagy egy korty vízben megtalálhatnák...
 Minden bizonnyal - feleltem. 
- Csakhogy a szem vak - tette hozzá a kis herceg. - A szívünkkel kell keresni. "
 (A. de Saint-Exupéry, A kis herceg)

Legyen szép a hétvégétek :-)

3/26/2014

Bella!


Régi sláger, de még mindig imádom, nem tudom megunni. Jókedvem lesz tőle, ahányszor csak meghallgatom :-) Azt sorolja, miket tart a világban szépnek: a tiszta víz reggel; ablakon beszűrődő fény, ami a párnát megvilágítja; a forró kenyér; az egész napi munka alatt Rá gondol; a nyaralás első napja; erős, mint egy virág és édes, mint a bánat; szívdobogás; fa árnyéka; meztelen menyasszony ;-); tondo;  örökre velem maradsz; egy kisgyerek fotója az útlevelében; a sirokko melegsége, a hegyi szellő frissesége; vers; nagyanyám lánykori fotója; egyszerű öröm.... (olaszul tudóktól én kérek elnézést a ferdítésért :-) )

E gira gira il mondo e gira il mondo e giro te
mi guardi e non rispondo perché risposta non c'è
nelle parole
bella come una mattina
d'acqua cristallina
come una finestra che mi illumina il cuscino
calda come il pane ombra sotto un pino
mentre t'allontani stai con me forever
lavoro tutto il giorno e tutto il giorno penso a te
e quando il pane sforno lo tengo caldo per te ...
chiara come un ABC
come un lunedì
di vacanza dopo un anno di lavoro
bella forte come un fiore
dolce di dolore
bella come il vento che t'ha fatto bella amore
gioia primitiva di saperti viva vita piena giorni e ore batticuore
pura dolce mariposa
nuda come sposa
mentre t'allontani stai con me forever
bella come una mattina
d'acqua cristallina
come una finestra che mi illumina il cuscino
calda come il pane ombra sotto un pino
come un passaporto con la foto di un bambino
bella come un tondo
grande come il mondo
calda di scirocco e fresca come tramontana
tu come la fortuna tu così opportuna
mentre t'allontani stai con me forever
bella come un'armonia
come l'allegria
come la mia nonna in una foto da ragazza
come una poesia
o madonna mia
come la realtà che incontra la mia fantasia.
Bella !

3/24/2014

Chemo hat

Alkotásainkkal már eddig is sok örömet szereztünk a környezetünknek. Úgy érzem, egyre bővülő közösségünkben van még lehetőség a széles körben történő jó cselekedetek számának növelésére, ezért egy számomra személyes okokból fontos segítő tevékenységhez keresek társakat.
Hála Istennek, családilag nem vagyok érintett a rák betegségben, de tudom, milyen nehéz élethelyzet  az egész család számára egy kemoterápia: barátnőm, fiatalon járt a Kékgolyó utcába (és teljesen meg is gyógyult!) infúzióra. Egyik kötős csoporttársunk, aki sajnos érintett, így ír erről a nehéz időszakról: "Édesanyámmal a kezelései során sok időt töltöttem a Kékgolyó utcában, akkor, ott rá vigyázva kezdtem újra kötögetni, horgolni. Neki pihe- puha pamutból sapkát például, amit a kezelések által nagyon érzékennyé vált fejbőrén örömmel viselt. Nagyon jó érzés volt így is óvni őt. Miközben kapta a kemót, mindig nagyon fázott. Ahogy megtudtam ez mindenkinél így van: a hatalmas méreganyag kombó, ami ilyenkor a szervezetükbe áramlik a betegeknek ezt az érzést adja legelőbb. Egy puha kendőbe nagyon jól esett volna beburkolóznia, de azt akkor még nem tudtam kötni. "
Az USÁ-ban (lehet, hogy máshol is) nagy hagyománya van a „chemo hat” készítő, gyűjtő, kórházakba eljuttató csoportoknak, egy ilyet szeretnék itthon is elindítani, működtetni, nagyjából hasonlóan, ahogyan a korababa- sapikat, ruhákat is készítjük. Sapkák és kendők kötésében/horgolásában gondolkodunk, pamut és más természetes anyagból készítenénk ezeket, majd összegyűjtve juttatnánk el a kórházba. Egyelőre csak a Kékgolyó utcában gondolkodunk, nem tudom, mekkora erők mozdulnak majd meg, lesznek-e tenni akaró kezek, velünk együtt gondolkodó, szervezkedő fejek.
Egyelőre egy zárt csoportunk van a fabecook-on, ha szeretnél ott tag lenni, felveszünk, hogy az alapvető dolgokat együtt kitaláljuk, ebbe hívtalak most meg Téged is.
Kérlek, jelezz vissza, hogy be tudsz-e kapcsolódni a szervezésbe itt az elején és/vagy lesz-e kedved a későbbiekben kötni/horgolni, jót cselekedni ily módon is. 

3/21/2014

Szívemig ér

“Ha szeretünk, magunkat is másnak látjuk.”
Blaise Pascal

Legyen szép a hétvégétek :-)

3/20/2014

Csönd

„Mert nem a csend van két szó között, hanem a szó van két csend között... Szólni nem az tud, aki szólni tud; szólni az tud, aki hallgatni tud".
fotó flickr, Karl Williams

Egy facebookos megosztás kapcsán jutott el hozzám ez a videó.
bbenetes, hogy a csendnek milyen nagy az ereje. A nő és az utolsó ffi egy párt alkottak a hetvenes években, szerelmüket úgy búcsúztatták el, hogy végigmentek a kínai nagy falon. Az út két végéből indultak el - egyikük innen, másikuk onnan, s ahol összetalálkoztak, megölelték egymást. Nem találkoztak ezután sokáig.
Négy éve Marina különleges performanszot szervezett: A művész jelen van előadásában ismeretlen résztvevőkkel egy-egy perc csendet osztott meg. Marina és a vele szemben helyet foglaló - percenként cserélődő - látogatók egymás tekintetébe merülve csendben ültek. Egyszer csak váratlanul megjelent a férfi... A találkozás pillanatait láthatjátok a videón.
 

3/19/2014

Nyuszi


Ti mit szólnátok egy ilyen "napozó nyuszi" szoborhoz a pl a Kopaszi kellős közepén?

3/18/2014

Minőség

Ez most nagyon megtalált, pedig hála Istennek, nem kevés barátom van. Köszönöm, hogy vagytok nekem :-)

3/12/2014

A jövő kezdete




Ez a film arról szól, hogy hogyan lehet megváltoztatni a világot. Egy kisfiúnak az az ötlete támad, hogy ha valaki jót cselekszik veled, akkor ne visszafizesd, hanem „fizesd" tovább, tegyél jót valaki mással. Gyönyörű szép történet, és itt ugye a főszereplő hozza a megoldást, és ebben az értelemben ő Krisztus-figura, amelyik az igazi Messiásra mutat. Ez a film úgy adja elő ezt az ötletet, mint a kisfiú saját gondolatát. Pedig ez nem eredeti ötlet, hanem maga a keresztyénség. Hiszen a keresztyénség erről szól: Isten olyan dolgot tett velem Jézus Krisztuson keresztül, amit én nem is tudok visszafizetni Neki, de Isten ezt nem is várja el, hanem annyit kér tőlem, hogy adjam tovább az Ő szeretetét másoknak. Ez a film humanista, amelyben az az emberi gondolat jelenik meg, mely szerint mi naiv módon azt gondoljuk, hogy meg tudjuk változtatni a világot. De ha hozzátesszük a történethez az evangéliumot, akkor ez maga a keresztyénség, és többé már nem naivitás, hanem az Istennek az a terve, ahogyan Ő meg akarja változtatni a világot. (Fűtő Robi gondolatai a filmről)

3/11/2014

Evi, aranymondás

Evi a kedvencem, rajongok a kacagásáért, vasárnap is bearanyozta a napom (a kép az anyukája engedélyével került fel)
Így tanítottuk az aranymondást, nem hittük, hogy ekkora sikere lesz a mágneses pecázásnak :-D

3/07/2014

Én vagyok...

"Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlő vesszők" - mondotta Jézus Krisztus, és meri átengedni tanítványainak a finom szőlőfürtök termésének örömét, dicsőségét!! Jézus mellett az apostolok felnőnek, csodákat tesznek, közösségeket alapítanak, szentek lesznek!! 
Mellettem a gyermekek, munkatársaim kibontakoznak? Mernek-e a diákok, a kollégáim jelenlétemben bátran megszólalni, álmodni, tervezni, és terveiket örömmel kivitelezni!? Nagyon fontos kérdések!! Tavaszi napfény vagyok, mely a töpörödött kis magból életet, friss hajtást fakaszt, vagy gyilkos jégeső, kinek jelenlétében lefagynak a virágot hordozó rügyek? Mesteremnek e szép, élet adó vonása felragyogott az arcomon? Nagy alázattal, tudatosan akarjak én is szőlőtőke lenni testvéreim számára!
Szeretettel, Csaba t.

3/05/2014

Falatka lemondás

A böjt valamiért az étel megvonással van összekapcsolódva még most is. Hála Istennek soha nem éreztem, milyen az, amikor nincs (több) pénz kenyérre, milyen úgy éhezni, hogy remény sincs arra, nemsokára lesz mit enni. A lemondás egy másik téma, mert az nehezen megy. Nehezen tartóztatom meg magam a sütiktől, a pékárútól, a csokoládétól... és úgy általában a finomságoktól. Mégis, nekem a böjt a szabadságról szól: szabad vagyok arra, hogy valamiről lemondva közelebb kerüljek az Úrhoz. Ha nem ez a motiváció, akkor nem böjt lesz, hanem fogyókúra. 
Szeretném, ha az idei böjt által, még inkább lelki ember lennék: elkezdem úgy olvasni a Bibliát, mint egy szerelmes levelet, nem versenként, félálomban... hanem egy huzamban pl az Efézusi levelet; jobban figyelek az emberi kapcsolataimra, köszönéseimre, a szavaimra... nagyon szeretném olyannak látni magamat, ahogy Isten lát engem. Nem könnyű...
Beától kaptam egy böjti naptárat, ideteszem, hátha másnak is hasznos, nem csak nekem....
 

Ti hogyan böjtöltök?

3/04/2014

Tenger


 
 
 

Mit tettél velem, végzet! Mit tettél velem, tenger!
Milyen faltalan börtönbe zártál, ízenkint foszló 
életemmel?

Testemhez vas nem ér, nem horzsolják béklyók a 
bőrömet.
De napokon át meg se moccanok, hogy bilincseim ne 
csörögjenek.

Mert a lánccsörgés iszonyú. Annál csak egy iszonyúbb 
van: a némaság.
Egy láthatatlan béklyó, mely bokánkra forrt, s egyszerre 
nem csörög tovább.

Ha nem mozdul a szél. Ha nem mozdul a víz. Ha nem 
mozdulnak fönt az istenek.
Csak én rázom tombolva rácsaim. Pedig tudom, hogy 
nincsenek.

Rónay György

3/03/2014

Szivárványos

 
Fonal: Baby Merino Drops
Tű: 3-as, Addi lace
A szivárványos fonalat Csongor Zsófi festette

Már csak a sötétkék és a lila van a színes csíkos sorból hátra. Utána jöhet a körbekötés :-) Alaposan elszámoltam magam, pedig csináltam kötéspróbát, nagyon nagy takaró lesz, most kb 65 cm széles és 75 cm magas, kb 65*95 cm lesz a csíkos rész, plusz a fehér sima széle, hogy ne pöndörödjön, és kb 8-10%-ot nő a blokkolás miatt (nem húzom meg, csak kiterítem). Egy újszülöttnek ez óriási takaró lesz... bár 3-as tűvel kötöm, szóval félbe is lehet hajtani....

3/01/2014

Egy középkori cselédlány élete


Néha beleolvasok Fodor Marcsi blogjába, legtöbbször nem értek egyet azzal amit ír, de mindig találok nála érdekes dolgokat, ezért szoktam néha rákattintani az írásaira, most például ez a kis szösszenete nagyon megfogott: "mostani nagy kedvencem mostanság a tévében a "Tudor Monastery Farm" című sorozat, ahol három történész "visszamegy az időben" egy teljes éven át és úgy élnek, ahogy a Tudok kori parasztok élnek. Úgy öltöznek, úgy főznek, művelik a földet, világítanak, ünnepelnek, ébrednek, fekszenek. Mindent korhű módon, egy teljes éven át. Számomra ez sokkal izgalmasabb, mint a Való világ. Igaz, itt nincsenek nagy botrányok - de a lányaim áhitattal eltelve ülnek mellettem és figyelik, hogyan csináltak régen madártollból ecsetet (nem pennát, igazi ecsetet!), vagy főztek sört, mosták ki a ruhákat, fertőtlenítették a fatányérokat vagy milyen praktikával érték el a nők, hogy ugyan nem mostak hajat csak évente egyszer, mégse volt rasztás vagy büdös a fejük.A főszereplő nő egy igazán valószínűtlen filmsztár, Ruth Goodman (a képen), aki egy idősödő egyetemi professzor. Nem túl csinos nő - de amikor beszél, magyaráz, egyszerűen felragyog és látszik rajta, hogy imádja a történelmet. Mindenért lelkesedik, mindennek örül, sokat nevet és természetesen szoktárzóan okos.
A szereplők amúgy nem beszélnek Tudor korabeli módon, nem játsszák el, hogy ők most parasztok. Itten kérem három egyetemi professzor beszélget, akik elmondják, hogy milyen nehéz nekik hozzászokniuk, hogy nem ihatnak vizet, mert az nem volt elég tiszta a korban és ha el akarta kerülni az ember a fertőzéseket, akkor sört kellett inni, hogy az ökrök mennyivel kelletlenebben húzzák az ekét, mint a lovak, vagy hogy tartós ugyan a disznótrágyából tapasztott fal, de azért rémesen büdös dolgozni vele.
Persze nem csak ők hárman szerepelnek a filmsorozatban - egy egész kis Tudor kori falu volt körülöttük, rengeteg segítőjük van, ősi mesterségek szakemberei, más egyetemi professzorok és persze gyerekek is - és ahogy én látom, mindenki imádott ott lenni.
Egy cikkből, amit róluk olvastam derült ki számomra, hogy a csapatnak nem ez az első ilyen projectje. Csináltak már előtte viktoriánus farmot is, Edward korit is, és első világháborúsat is. De mind a Tudor korit élvezték a legjobban, azt mondják, talán azért, mert folyamatosan pityókásak voltak. Nem véletlen volt ez vidám korszak."
Szerintem nagyon jó lenne valami hasonló nálunk is. Ti milyen korszakot néznétek szívesen esténként?