Az vagy, amit teszel

Hallottatok már a  Hősök Tere Projektről?  Ha nem, katt ide, érdemes :)

 

Képzeljétek, tegnap megkeresett egy szülő, hogy szeretné. ha a kislánya járna hozzám hittanra. A kislány óvdás, autista, és értlmileg akadályozott. Az anyuka tud egy másik kisgyerekről is, aki járna hittanra. Ez most egyszerre öröm számomra, de egyszerre félek is. Ha majd jutok valamire (mit tanítsak, hogyan...stb), akkor megmutatom hol is tartok a tanmenetben, szemlélteő eszközökben.

Mindennapok

A suli, az új munkakör, a képzések... nemcsak kitöltik a mindennapjaimat, hanem az összes gondolatomat, energiámat lekötik, ha hazajövök nincs kedvem a gépet bekapcsolni, mert még a napi dolgokkal foglalkozom.

Úgy csöppentem a tanulásban akadályozott, és az értelmileg akadályozott gyerekek közé, mint Pilátus a Credoba. Nem csak napközizek, hanem mozgás órát is tartok. Hogy ne kontárkodjak, nyáron megyek az Alapozó Terápia képzésre, ami nagyon hasznos lesz majd a munkámban. Az AT egy komplex idegrendszer fejlesztő terápia, az elemi mozgásokat fejleszti, amivel fejleszthető az írás, az olvasás, az emlékezet... Sok mindenre hasznos ez a terápia (beszédfejlődés; írás-, olvasás- és írásgyengeség; túlmozgások...), lelkes vagyok nagyon. A képzés előtt 1 könyvet ki kell olvasni, és meg kell tanulni ( a tanfolyam számonkéréssel kezdődik majd), viszont az ajálott irodalom (2 könyv)  sokkaljobban érdekel, így azokat is ki fogom olvasni.
Még van 6 államilag finanszírozott félévem, ha Isten is engedi és éltet, 2016-ban elkezdem a Bárczin a kiegészítő képzést. Majd írjátok a fejfámra, tanulmányait befejezte :D
 

Van egy autisztikus kisfiú az osztályban, tudjátok K. aki 2 hét alatt megjegyezt ki is vagyok :)A mozgás óra végén, az utolsó 5 percben mindig le szoktam kapocsolni a villanyt, a gyerekek a földön fekszenek, én halkan énekelek egy dalt (mostanában a tavaszra tekintettel a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt). Közben egy nagy labdát gurigatok a hátukon. K. a múlt héten így szólt amikor az ő hátán gurigattam a labdát: Ez nagyon jó! Na, ilyenekért érdemes tanárnak lenni.

Ma festeni fogunk a gyerekkel. Izgulok, mert nem lesz a gyógyped. asszisztens (suliban van), a gyerekek nem szoktak kézműveskedni az osztályban (a rajz órát egy másik tanárnő tartja a saját termében). Új helyzet lesz a gyerekeknek, hogy a saját termünkben fogunk festeni.

Már vannak "sikereim" is, velem kezdtek el ebéd után pihenni és zenét/mesét hallgatni. Nagyon megszerették a Mazsolát (Für Anikó meséli, tényleg zseniális), és már a barokk muzsikát is élvezik kb. 10 percig. Ma Valdira fogjunk festeni a nyuszikat:) Bár az egyik kislány tegnap azt mondta nekem, hogy ő királylányt fest majd. Ma csak a tempera, meg Vivaldi a biztos :D
 

A suliban szülőklubot szervezek. Már megvannak azok, akik az alkalmakon segítenek tudásukkal. Meglepődésemre négyen (3 pszichológus, és egy mentálos) is igent mondtak a felkérésemre. Már összeállítottuk a kérdőívet a szülőknek, a tavaszi szünet körül kiosztjuk, májusra kiértékeljük, és a kérdőívek alapján összeállítjuk a témákat.
 

Június közepén véget ér a családterápiás képzés, írásban vizsgázunk, az órai jegyzetek mellett (a 13 képzési alkalommal 55 gépelt oldalt jegyzeteltem, kb 80 oldal lesz a 20 alkalom), 4 könyvet kellene alaposan átolvasni.

 

Nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hetekben.

 

Szinte nem kötök, nem horgolok, blogokat nem olvasok. Ezen is változtatni kell...

 

Felétek mi újság van?

 

Útravaló

Tanárélet

Fura ez a munkaidő. Amikor az irodában dolgoztam, akkor napi 8 órát ültem a gép előtt (plusz a fél óra ebédidő). Az egész napomat elvette a munkaidő, de semmilyen munkát nem hoztam haza, és maradt energiám a kötésre, horgolásra, olvasására. Most viszont csak délre megyek, és 4-ig dolgozom (kivéve pár alkalmat, amikor ügyeletes vagyok, meg amikor óráim vannak). Eddig minden nap hamarabb bementem (fénymásolni, konyvtárba...), és esténként is az iskolával kapcsolatos dolgaimat csinálom. Az elődöm szerencsére készített napközis tervet egész évre, azzal nincs dolgom. Ezekkel bíbelődöm esténként:

- A mozgás órákra tanmenetet készítek, a gyakorlatokat már kitaláltam, de a gyerekek kevesebbet tudnak, mint amire számítottam, ezért most azon ötletelek, hogyan lehetne játékosabbá, egyszerűbbé, érthetőbbé tenni a gyakorlatokat.

- A rehabilitációs óráimra fejlesztési tervet kell készítsek, ami tök nagy meló. Szerencsére az anamnézis a képességfelmérő bizottság jellemzése alapján már megvan, de a feladatsorok, a havi ütemezés...stb. is bőven ad munkát.

- A havi értekezleten azt beszéltük meg, hogy a szexuális nevelést már az 1.osztályban elkezdjük délutánonként (nem kell megijedni, 1.-2. osztályban a higiéniáról, a testsémáról beszélgetünk). Szerencsére az 1. osztályos napközissel nagyon jóba lettem, így közösen készítjük el a tanmenetet. Ezekhez keresek hívóképet, amiket majd lelaminálok...és indulhat a munka :)

- A mi osztályunk nagyon barátságos kis csapat, az iskolapszichológus a nehezebb élethelyzetben lévő gyerekekhez megy. Viszont nálunk is lenne mit fejleszteni, ezért azt beszéltem meg a pszichológussal, hogy hetente 2-3 délután beszélgetőkört tartok a gyerekekkel. Majd néha összeülünk egyeztetni, hogy ha már foglalkozom a gyerekekkel, akkor úgy tegyem, hogy az szakszerű legyen.

Az elmúlt közel 2 hétben, egy oldalt nem olvastam a könyvemből, egy bloghoz nem tudtam kommentet írni, és kb 30 percet horgoltam. Várom, hogy visszaálljak a megszokott kerékvágásba :)

Ezt tegnap kaptam egyik kislánytól. Meghatódtam. Nem csak azért, mert az elmúlt 7 évben a munkatársaimtól, az orvoslátogatóktól sosem kaptam ilyet :D

Van egy autista kisfiú az osztályunkban, arra számítottunk a délelőttös kollégámmal, hogy kb. 2 hónapra lesz szüksége K-nek, hogy megjegyezze ki vagyok. Minden nap bemutatkozom K-nek, amikor bemegyek az osztályba Szia K., én vagyok a Zsuzsa néni, és én leszek veletek délután. Szinte minden nap, ebéd után meg szoktam tőle kérdezni: K. tudod ki vagyok? Eddig csak nézett rám, mint akit sosem látott. Tegnap (1,5 hét után!!!) viszont ezt válaszolta Igen, te vagy a Zsuzsa néni! Annyira megörültem, hogy adtam neki egy puszit, ő pedig gurgulázva nevetett :D

Mozgás órán a nagymozgások fejlesztésénél az utolsó feladat az óriásjárás. Nehezen megy nekik, meglepően az, hogy a karjaikat a fülük mellett nyújtva tartsák. Próbálom őket motiválni: Aki eléri a plafont, kap tőlem egy nagy puszit! Ketten is felnéznek, mire az egyik szomorúan megállapítja Nem tudom elérni.

A zeneterápián éneklik és mutogatják a tanár bácsival a Nád a házam teteje... csodálatos ópuszt. Tegnap az Alma együttest egyik cd-jét hallhattuk, ahol felcsendül a zeneterápiás dallam. A gyerekek ledöbbenve szólítgatnak engem:

- Zsuzsa néni! Zsuzsa néni!

- ?

- Mi ezt ismerjük!

Összeállt nekik, ami a cd lejátzóból szól, azt ők is ismerhetik :D

Hát így mulatunk mi a 2. osztályosokkal :D

Változás, tervek

Már elég régóta motoszkál bennem, hogy munkahelyet szeretnék váltani. Nem gőzerővel, de kerestem a lehetőségeket. És ahogy ez lenni szokott, akkor hallottam egy nekem tetsző állásról, amikor épp nem kerestem. December közepén a villamoson összefutottam valakivel, aki egyik iskolában napközis, ahol én hittant tanítottam. Ő szólt, hogy van náluk üresedés, jelentkezzek hozzájuk. Jól ismerem az igazgatónőt, jóban vagyok néhány ott dolgozó pedagógussal is, így esett, hogy december 30.-án voltam állásinterjún. 

Január elején felmondtam az irodában, február 2.-án kezdek a suliban, mint napközis tanító néni. Sűrű, de izgalmas időszak elé nézek, vissza kell rázódni a gyerekek közé (úgy készülök, mint aki még sosem tanított, pedig de :D), ha hittan órát is tartok, akkor tanmenetet is kell írnom, és persze óravázlatokat...

Most kezdődik a családterápia izgalmas része, februártól lehet menni megfigyelőnek, azaz hogyan zajlik élőben egy családterápiás segítő kapcsolat. Júniusban lesz egy komolyabb vizsga a 200 óra alaptanfolyamból, az órai vázlataim már kb 70 gépelt oldalt tesznek ki, és csak a képzés felénél járunk.

Ha vége lesz a tanévnek, rögtön kezdődik a mozgásterápiás tanfolyam, mert a suliban arra is szüskégem lesz. Baromira izgalmas, hogyan fejleszthető az olvasás, és az írás a mozgással. Mostanában elég sok ilyen cikket olvasok a neten.

Mindeközben nagyon szeretnék segítő beszélgetéshez klienst (és helyet) találni, mert az nagy szerelem. Tavaly június óta nincs kliensem, és ez most nagyon hiányzik. Persze megvan a csoportom, akiket nagyon szeretek, de nagyon más csoporttal dolgozni.

Ígéret, leves

Mai ígéret: Jó földre visz be most téged Istened, az Úr: folyóvizek és mélyből fakadó források földjére. (5Móz 8,7) Legyen így :)

Pikáns édes-savanyú leves ebédre. A recept Norvégiából van, ahol most épp havazik, nálunk szinte tavasz van, de sebaj, van rénszarvasos tálkám :) 

Recept a Troll a konyhámban blogról

Államvizsga, fog, ekcéma

Szerdán végleg befejeztem a tanumányaimat a mentál szakon :) Végiggondoltam ezt a közel 2,5 évet, és nagyon megdöbbentem, mert ebben az idősazkban csupa meghatározó dolog történt velem. A képzést 2012 nyarán kezdtem a 150 óra önismerettel (ez a diploma feltétele). Azzal, aki tartotta a csoportot, nem jöttünk ki, és most ősszel tudtam meg, hogy a saját maga bevallása szerint borderline személyiségzavara van. Azon a nyáron az anyukám haldoklott, majd meghalt,  és ez a pszichológus nő a szexuális életemmel vegzált, (egyébként mindenkit!) és finoman közölte velem, hogy az egészéges személyiségű embereknek nincs szükésgük a vallásra. Nem hittem volna, hogy egy keresztény országban fognak üldözni a hitemért. Akkor értettem meg a zsidókat, mit jelent nekik egy-egy antiszemita megjegyzés, milyen indulatokat vált ki belőlük, hogy az identitásuk forrását kérdőjelezik meg. A képzés alatt minden félévben költöztem, többek között mert megértettem sokmindent, amit aztán aprópénzre váltottam a hétköznapokban. Megértettem azt is, hogy  a  jelenlegi munkahelyemet ott kell hagyjam, mert a túlterheltség-kiégés-depresszió-idegi kimerülés minden fázisát végigjártam már, és látom a kollégáim is, és ahogy hallom a beszélgetéseiket, ők is hasonló helyzetben vannak. A szakdolgozatomat a munkahelyi stressz csúcsán, egy költözés, és egy albérlőváltás közben írtam meg. Olyan is lett. A konzulensem és az opponensem is nagyon kedvesek voltak, nem voltak szigorúak, mindketten 4-est adtak rá (én max elégségest adtam volna magamnak).

Hétfőtől fájt a bal alsó 6-os fogam (cataflammal mentem államvizsgázni). Életem első foghúzása lett a vége :( Mondtam is a dokinak, nagyon félek, ez életem első foghúzása! Mire ő: örülök, hogy együtt élhetjük ezt át. Nekem az a 1,5 óra, amit a fogorvosi székben ültem, kevésbé okozott örömöt. Két félelmetes mondat is elhangzott a foghúzás alatt: "meg akarom menteni az ötösét is", azt hittem ez után már semmi nem jöhet, de igen :( "nem akarom átvágni az állkapcsát". Na, ekkor örültem, hogy nem mentem el valamelyik állami szájsebészetre, azt hiszem ott nem küzdött volna ennyit értem egyetlen doki sem. Annyira be voltam parázva, hogy a doki egyszer meg is kérdezte jól vagyok-e, azt hitte elájultam.

Ekcémás lett a bőröm, nyár végén-ősszel kezdődött. Bőrgyógyászhoz nem tudtam még eljutni, biztosan azért, mert még nem olyan csúnya az arcom.  Akinek már húzták a fogát az tudja, hogy 2-3 napig nem szabad tejterméket enni, és ez alatt a 2 nap alatt eltűnt az ekcémám. Egyébként nem szoktam sok tejterméket enni, pl. sosem iszom tejet/kakót, nem szeretem az ízét, a kávémba teszek max 1 dl-t. Szóval ki kell iktassam a tejtermékeket az étrendemből. Nem lesz nagy érvágás, a joghurt fog hiányozni, de azt sem ettem minden nap...

És tóvá lesz a délibáb*

Olyan sokáig nem értettem ezt az Igét. Akárhányszor olvastam Ézsaiás könyvét, nagyon sokszor megálltam ennél a résznél, szépnek tartottam, gyönyörű metafórának, de a szívemig nem ért el ez a néhány szó. Hiába tudtam, hogy Istennek hatalma van mindenre, az ígéreteinek, a kijelentéseinek a megvalósítására, még akkor is, ha azok lehetetlennek látszanak, vagy a sok várakozástól már szinte megbénultam. Csak az járt a fejemben, Uram, az én délibábommal mi lesz?

Hosszú idő volt, amíg elérkezett hozzám ennek a néhány szónak az egyik üzenete. Nem az az igazán fontos, ami történik velem, hanem az, hogy ami körülöttem történik hogyan hat rám. Úgy tűnik, hogy a délibáb tóvá akar válni...

*Ézs 35,7a

Változás

Változás előtt állok. Én szerettem volna ezt a változást, tehát örülök nagyon. Még nem tudok róla beszélni, mert friss a dolog. Majd ha csitulnak körülöttem a hullámok, akkor megosztom veletek azt, ami megosztható.

Addig hoztam egy filmet, amit Csillagos ajánlott, és mert annyira szép, hogy sajnálnám magamnak megtartani.
Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete. (port.hu)

A teljes filmért kattints ide!

Pista bácsi

Sokmindent tőlük tanultam meg, a legnagyobb leckét az elfogadó és számon tartó, de nem számon kérő szeretetből kaptam Tőlük. Ha Pista bácsira gondolok, mindig eszembe jut a felesége Ilonka néni is, aki olyan rendet tartott a to-n, hogy nyomába nem ért eddig egy to-s kisasszony sem, pedig rajta kívül néggyel is volt dolgom. A másik ami eszembe jut velük kapcsolatban az, hogy az államvizsga után 13 évvel is tudták a nevem, sőt még azt is, kik voltak az évfolyamtársaim! Nekem ez a személyes törődés nagyon-nagyon sokat jelent. Tőlük tanultam meg, hogy tudjam a nevét azoknak, akik körülöttem vannak. Ezen sokan meglepődnek, nekem pedig "alap". 
Kavarognak az emlékek bennem. Például az 1. főiskolai napon azzal nyitott, hogy ez egy nagyon kemény képzés, még a felesége is abbahagyta, mert nem tudott felkészülni a vizsgákra. Egymásra néztünk: mi van?! Akkor még nem tudtuk, hogy Pista bácsinak arany szíve van, de minden félévben mindent kellett tudni nála. Ültünk a bőrfotelekben az irodájában, és random-szerűen kérdezett mindenfélét. Ha nem találta elégnek az előttem ülő feleletét, akkor csak ennyit mondott "Zsuzsa, mivel tudná kiegészíteni ezt a feleletet?" Nála tanultam meg vizsgázni, és azt, hogy jó számot adni a tudásomról. Nagyon szigorú volt, és elmondhatatlanul igazságos.

Remek pedagógus volt, ha látta, hogy fáradunk az óráin, nem bírjuk már a Jéhu féle vérfürdőt, vagy sok az Ordo salutisból, akkor csak ennyit mondott: "Na, akkor egy szép éneket...". Egyik tavaszi szemeszterben tanultuk meg két ószövetségi óra között a 344. dicséretet. Ezzel szerette volna vitalizálni a társaságot, és gyakorlatilag senki nem ismerte. Nagy méltatlankodások közepette megtanította nekünk, azóta ez az egyik kedvenc dicséretem. Királyi zászlók lobognak, Fénylik titka keresztfának; Az élet ottan halni tért, Holtával nyervén drága bért.

Szerettem a 2. körben bemenni vizsgázni, jobb rajta túl lenni alapon. Emlékszem az egyik vizsgaidőszakban, amikor én már kijöttem tőle, állt a galérián és piros fejjel kiabált, hogy menjenek már hozzá vizsgázni... Sok bátorságot kellett összeszedni ahhoz, hogy bemerészkedjen az ember :)

Az államvizsgán is lasszózni kellett a vizsgázókat, így kerültem be az 1. fordulóba.  Akik előttem feleltek, nem brillíroztak, elkezdett gyöngyözni a homloka a tanároknak. Majd jöttem én (kihúztam az egyetlen tételt, aminek nem tudtam az Úsz-i részét: Pál apostol lelkigondozói munkássága). Leültem elé, és remegve kezdtem el a feleletem. Majd amikor belelendültem, felállt, és mielőtt kiment pihenni, csak ennyit mondott, "Zsuzsa, ezt maga 6-osra tudja".
9 nap múlva államvizsgázok a mentálon. Nem kellene, de parázok. Tegnap arra gondoltam, hogy ha Pista bácsinál sorozatosan jelesre vizsgáztam, akkor mitől félek? Drága Pista bácsi köszönöm, hogy a szavad sok év után is erősít, bíztat és bátorít. Pista bácsi Isten veled, sosem feledünk!

Ilonka néni és Pista bácsi, 2012-ben (fotó a főiskola facebook-os csoportjából, Szikszai Marika képe)

 

Ugyanaz

Azt, hogy mit jelent nagykőrösi diáknak lenni, képtelenség leírni, elmondani... minden olyan ott is, mint a többi főiskolán (előadások, zh-k, tanárok, diákok, vizsgák, beadandók, számonkérések, to...), de  mégis sokkal több. A mentálon az egyik kedves tanáromnak a szülei nagykőrösi diákok voltak, még az államosítás előtt végeztek. Amikor a mentálra felvételiztem, és szóba került a főiskola, átváltottunk személyes hangnemre, és a tanárom csillogó szemmel beszélt arról, hogy a szüleinek mennyire meghatározó volt a református tanítóképző. A lelkiség, ami ott van, generációkon átível.

Nem szeretek a neten ismeretlenekkel "számot vetni", emlékezni, múltba fordulni... minek? Én a csendben emlékező típus vagyok. Elraktározok magamban egy-egy mondatot, beszélgetést, ölelést... ami hosszan elkísér. Minden búcsúzáskor, így a kibocsátó istentisztelet után is, szomorú voltam kicsit és kiüresedett, mert tudtam, hogy abban formában már nem lesz többet része az életemnek a főiskola. Hiába mennék vissza, hiába olvasgatom majd a jegyzeteimet, hiába emlékszem még a kedves tanáraim hangjára is, semmi nem lesz ugyanaz. 
Amikor tanítani kezdtem, ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal a hittel tettem, ahogy tőlük láttam, és amivel Pista bácsi útra bocsátott. Sokszor rajta kapom még ma is magam, hogy Pista bácsi mondatai zakatolnak bennem, pl. amikor a mentálon az osztálytársaim a lustaságukkal pattanásig feszítették a húrt, mindig  ez a lemez ment a fejemben "ez nem diakóniai központ, ez egy főiskola"; vagy amikor az osztály nagy része nem maradt ott a zárókörön, akkor is Pista bácsi szavai jutottak eszembe (ami Nagykőrösön az áhitat, az a mentálon a zárókör :)) "áhitatra járni nem kötelező, hanem evidens". Évek telnek el, különböző végzettségeket szerzek, már régen nem hitoktatok, és sokszor a fejem fogom, hogy még mindig hitoktatónak definiálom magam, és vágyom azt a közösséget, amit ott éltem meg.

Szomorú híreket osztottak meg karácsony előtt a főiskolai facebookos csoportban. Pista bácsi (a volt főigazgató, egyszerűen csak így szólítottuk) akit mindannyian nagyon szeretünk, és tisztelünk, ismét beteg lett. Az egyik legszörnyűségesebb betegséggel küzd, annak is a legsúlyosabb, legalattomosabb változatával. Majd a hírfolyam azzal folyatódik, hogy kórházi híreket osztanak meg azok, akik meglátogatták Pista bácsit. Elkezdtek imaközösséget szerevezni, minden este 9-kor imádkozunk érte, és a családjáért; nagyon személyes és érzelemmel teli megosztások érkeztek kommentekben (kinek mit jelent(ett) a főiskola), mit köszönhet Pista bácsinak; volt valaki, aki vállalta, hogy összegyűjti, megformázza ezeket az üzeneteket, és volt olyan aki kinyomtatta, meglátogatta Pista bácsit és felolvasta neki azokat; tegnap valaki Budapestről elment meglátogatni őt, az autójában volt 5 szabad hely, összegyűjtotte azokat, akik tudtak menni; volt, aki nem merte felhívni Pista bácsit, őt bíztatták a csoport tagjai, hogy írjon Neki sms-t, annak is örül majd. Nem számoljuk a karaktereket, a kilómétereket, az időt, a közbenjárást, a hálaadást. A napokat számoljuk, hogy meggyógyul-e már; tud-e sétálni a folyosón; hazaengedik-e végre... Pista bácsit kemény kőből faragta az Úristen. Ezért is felefoghatalan számomra, hogy még nincs 70 éves, annyi mindent tud, olyan jó volna, ha két kézzel szórhatná még  a tudását... nehezen fogom fel, hogy akitől az Ószövetség szentséges tudományát tanultam, talán többet nem teszi fel a kérdéseit senkinek (Hány harci lova volt Siserának?)...

Furán hangzik, de ebben a nehéz helyzetben, a sokkoló hírek közepette elkezdtem gyönyörködni magunkban, egykori nagykőrösi diákokban. Mi,  nyakas kálvinisták érzelemmel telítve, nagyon bensőségesen mondjuk el egymásnak és Pista bácsinak, mi az, amit köszönhetünk Neki. Olyan szeretetteljes légkör lengi körül a csoportot, amiről nem is reméltem, hogy létezik. Olyan szeretetcsomagot adunk neki is, és egymásnak is, ami a krisztusi szeretet esszenciája.

Én is elgondolkodtam, mit köszönhetek meg Neki, legkedvesebb tanáromnak? Ezt  köszönöm meg Neki, ezt a magvetést, ezt a  lelkiséget, ezt a közösséget, amit magunkakkal hoztunk kőrösről. Szomorúsággal tölt el mindannyiunkat az, lehet, hogy maga a főiskola ismét történelem lesz, de volt egy (újra)kezdet, ami sokunkat hazavezetett. Mindent megkaptunk, amiről sokan álmodni sem mernek. S hogy mit hoz a jövő? Nem tudjuk. Talán Pista bácsi hamarosan vissza megy a teológiára tanítani. Talán képes lesz a főiskola tovább működni. Nem számít egyik sem. Csak az számít, ha ugyanaz a lelkesedés, ami a facebookos csoportban megjelent, és megélünk, azt nem megtartjuk magunknak, hanem továbbajuk. Hálás vagyok Istennek, hogy nem voltak hiábavalóak a nagykörösi évek, és most már tudom miért nem tudok kilépni a hitoktatói identitásból, mert a főiskolai évek alatt nem csak emberséget kaptunk, hanem magát Jézus Krisztust, Aki tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz.

Hétköznapi mennyország

A főszereplő Daniel, aki zenész-karmester, és a gyerekkori álma az volt, hogy olyan zenét szerezzen, amely megnyitja az emberek szívét. Felnőtt korában zajos sikerek és egy viszonylag enyhe szívroham után tér vissza gyereksége helyszínére, egy világtól elzárt kis északi faluba, ahol újragondolja egész életét, közösséget, szerelmet talál, és az egyes emberi sorsokat látva nemcsak körülötte, hanem benne is megváltozik minden.

 A filmért katt ide :)

Áldott ünnepeket mindenkinek!

Chill out

Az ünnepek alatt ezeket tervezem:

Pizsamában filmet nézni. Vagy hosszasan telefonálni.

Olvasni egy csomó mindent, ami a képzéshez kapcsolódik. Jó lenne, ha tanulni is tudnék, de nem biztos, hogy majd azt olvasom, amiből a számonkérés lesz :)

Amikre biztosan nem lesz időm (de nagyon jó lenne):

Pont ott fáj:

Napkeleti bölcsek

Máté evangéliuma 2.

Ama csillag után. 

A holdsugaras hideg éjszakában,
Mint egy fehérlő, csendes álom,
Úgy vonult el a komoly karaván.
És elől ment a három. 

A sziklás föld mogorván és kopáron
Feküdt el lábaik alatt.
Méltóságos sora a száz tevének
A harmaton halkan haladt.
És mintha fehér árnyak lengenének,
Úgy vonult végig a fehér sereg
A völgyön, ahol nem nőttek virágok,
S a városon, ahol az emberek
Nem virrasztottak és nem énekeltek.
S ahol nem látta őket senkisem. 

És így suhant el csendesen
Életre éledt vágya Napkeletnek
Az ezredéves éjszakán. 

Ama csillag után. 
(Sík Sándor: A napkeleti bölcsek)

Ajándék

Jézus Krisztus üres kézzel jött közénk Karácsony estéjén. Nem hozott ajándékokat, nem osztott semmiféle mennyei szuvenírt. Ő, önmaga akart lenni az áldás, az ajándék, Isten szeretetének csodás megnyilvánulása. Reformjához nem hozott égi kincseket.
Kérdéseinkre a válasz bennünk feszül. Isten mindannyiunkat a saját képére, hasonlatosságára teremtette. Mi is üres kézzel jöttünk erre a földre, azzal a hivatással, hogy áldás, ajándék, simogatás legyünk, válasz a fojtogató kérdésekre, út, mely tovább vezet.
Nemcsak kívülről kell a megoldást várni, útszélére sodródott koldusokként.  Ne kezünket nyújtsuk alamizsna után a nagyvilág felé, hanem egymásban bízó lélekkel terveket szőjünk, anyagi forrásainkat bölcsen felhasználva, Istenben bízó lélekkel teremtsünk magunknak otthont szülőföldünkön. Az igazi megoldás Te vagy, mi vagyunk!

Ajándék. Olyan jó dolog ajándékot kapni, és olyan fontos, hogy mi magunk is ajándékká váljunk. Sokféle ajándék van, minden szülő a gyermekének a lét ajándékát adja.  

(Böjte Csaba)