1/05/2015

Pista bácsi

Sokmindent tőlük tanultam meg, a legnagyobb leckét az elfogadó és számon tartó, de nem számon kérő szeretetből kaptam Tőlük. Ha Pista bácsira gondolok, mindig eszembe jut a felesége Ilonka néni is, aki olyan rendet tartott a to-n, hogy nyomába nem ért eddig egy to-s kisasszony sem, pedig rajta kívül néggyel is volt dolgom. A másik ami eszembe jut velük kapcsolatban az, hogy az államvizsga után 13 évvel is tudták a nevem, sőt még azt is, kik voltak az évfolyamtársaim! Nekem ez a személyes törődés nagyon-nagyon sokat jelent. Tőlük tanultam meg, hogy tudjam a nevét azoknak, akik körülöttem vannak. Ezen sokan meglepődnek, nekem pedig "alap". 
Kavarognak az emlékek bennem. Például az 1. főiskolai napon azzal nyitott, hogy ez egy nagyon kemény képzés, még a felesége is abbahagyta, mert nem tudott felkészülni a vizsgákra. Egymásra néztünk: mi van?! Akkor még nem tudtuk, hogy Pista bácsinak arany szíve van, de minden félévben mindent kellett tudni nála. Ültünk a bőrfotelekben az irodájában, és random-szerűen kérdezett mindenfélét. Ha nem találta elégnek az előttem ülő feleletét, akkor csak ennyit mondott "Zsuzsa, mivel tudná kiegészíteni ezt a feleletet?" Nála tanultam meg vizsgázni, és azt, hogy jó számot adni a tudásomról. Nagyon szigorú volt, és elmondhatatlanul igazságos.
Remek pedagógus volt, ha látta, hogy fáradunk az óráin, nem bírjuk már a Jéhu féle vérfürdőt, vagy sok az Ordo salutisból, akkor csak ennyit mondott: "Na, akkor egy szép éneket...". Egyik tavaszi szemeszterben tanultuk meg két ószövetségi óra között a 344. dicséretet. Ezzel szerette volna vitalizálni a társaságot, és gyakorlatilag senki nem ismerte. Nagy méltatlankodások közepette megtanította nekünk, azóta ez az egyik kedvenc dicséretem. Királyi zászlók lobognak, Fénylik titka keresztfának; Az élet ottan halni tért, Holtával nyervén drága bért.
Szerettem a 2. körben bemenni vizsgázni, jobb rajta túl lenni alapon. Emlékszem az egyik vizsgaidőszakban, amikor én már kijöttem tőle, állt a galérián és piros fejjel kiabált, hogy menjenek már hozzá vizsgázni... Sok bátorságot kellett összeszedni ahhoz, hogy bemerészkedjen az ember :)
Az államvizsgán is lasszózni kellett a vizsgázókat, így kerültem be az 1. fordulóba.  Akik előttem feleltek, nem brillíroztak, elkezdett gyöngyözni a homloka a tanároknak. Majd jöttem én (kihúztam az egyetlen tételt, aminek nem tudtam az Úsz-i részét: Pál apostol lelkigondozói munkássága). Leültem elé, és remegve kezdtem el a feleletem. Majd amikor belelendültem, felállt, és mielőtt kiment pihenni, csak ennyit mondott, "Zsuzsa, ezt maga 6-osra tudja".
9 nap múlva államvizsgázok a mentálon. Nem kellene, de parázok. Tegnap arra gondoltam, hogy ha Pista bácsinál sorozatosan jelesre vizsgáztam, akkor mitől félek? Drága Pista bácsi köszönöm, hogy a szavad sok év után is erősít, bíztat és bátorít. Pista bácsi Isten veled, sosem feledünk!
Ilonka néni és Pista bácsi, 2012-ben (fotó a főiskola facebook-os csoportjából, Szikszai Marika képe)
 

3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép emberek, mindkettő.
    Köszönöm, hogy elmondtad a történeted
    ilyen emlékekben élnek köztünk tovább a jó emberek

    VálaszTörlés
  2. Nagyon sajnálom... Ő már jó helyen van, Te meg emlékezz rá, és amiben tudod, folytasd, amit ő elkezdett!

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!