2/15/2017

VargaZsuzsa

Legkedvesebb tanárom hosszú betegség után visszaadta lelkét Teremtőjének. Mesterem volt, minden amit tudok a segítő hivatásról Tőle tudom. Szeretettel-teli, szeretetre-méltó, életvidám személyiségét sokan csodáltuk. Azt hittem ezek, a sapkák amikbe minden szeretetemet belekötöttem, és az imádságaink elegendőek lesznek a gyógyulásához. Nem így lett. Szeretnék Róla megemlékezni, de a fájdalomtól nem találom a szavakat. Idemásolom egyik levélváltásunkat 2014. októberéből. Nem az igazi, de több a semminél...


"Zsuzsa Kedves,

Elkezdtem szeptemberben a családterápiás képzést, amit nagyon élvezek, többek között, mert nagyon klassz a csoportom, és  a kiképző is. Ideális eset, nagyon meg is becsülök minden velük töltött percet, mert ritkán vannak ilyen jóféle együtt-állások.
A legutóbbi képzésen kis csoportokban azt modelleztük, mi az, ami előreviszi a beszélgetést. A csoporttársaim rám osztották a kérdező szerepét. Nem nagyon tudtam mit kezdeni a feladattal, és az első kérdés után azt vettem észre, hogy a kiképző állatira figyel engem, majd rájöttem, hogy azért, mert nem kérdeztem, hanem azt csináltam, amit a segítőbeszélgetés szemináriumon tőled tanultam. Amikor összegeztük a feladatot, mi vitte előre a beszélgetést, a megfigyelő szépen elmondta a Rogersi szempontokat (ez nagyon meglepett, hogy ennyire látványos tud lenni pl az empátia), és az, aki beszélt, kiemelte, hogy amit megosztott az egy kb 1,5 éves történet, és eddig soha senki nem volt vele ennyire megértő. Majd nagy a csoportban néhány percig a mi kis hármasunk "sikere" körül forogtunk, mert a többi csoport, ahol leginkább pszichológusok kérdeztek, nem voltak ennyire "hatékonyak".
És akkor ott nagy megelégedettséggel ültem a kanapén (kicsit mellém is szegődtél :-)), majd tudatosult bennem, hogy ez a személyközpontú megközelítés belém égett, nagyon mélyre ment. Bár a csal. terápia látványosabb, eszközökkel teli lehetőség, ebben a gyakorlatban is azt éltem meg, hogy a személyiségem a legfontosabb eszközöm. Jó azt érezni, hogy a 2 éves munkánk nem volt hiábavaló.
Sokáig filóztam, hogy megírjam ezt neked, nehogy úgy tűnjön, a piros bicajok a kertem végében sorakoznak ;-), végül azt gondoltam, egyszerűen úgy tekintek erre a szösszenetre, hogy visszajeleztem neked valamit :-)
Kívánok neked remek, együttműködő, lelkes... csoportokat, akikkel lehet szárnyalni. Akik a jelenétükkel téged is lelkesítenek, motiválnak. Megérdemled!
Mindig szeretettel gondolok rád, Isten áldjon, Zs."

"Kedves Zsuzsa!
Annyira- annyira megörültem a levelednek! És meg is hatódtam tőle...
Rég ért ekkora öröm!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a történetedet, hogy láthatom a sikeredet!
Ez az igazi jutalom számomra, hisz pont ezért csinálom! Ez megerősít abban, hogy érdemes. 
Ezáltal olyan, mintha osztoznék is Veled benne. Tudod, ez a "magvető" öröme.:)
A Tőled kapott kendőről - melyet igencsak szeretek és különösen nagy becsben tartok! - gyakran eszembe jutsz és jó szívvel gondolok Rád!
A sál melegében és finomságában érzem a belekötött szeretetedet, háládat is! (most egy kicsit még könnyezek is, ahogy ezt írom)
Én egyáltalán nem "szösszenetnek" érzem ezt és hogy "vmit visszajeleztél" nekem!
Nagyon is fontos érték, hogy a közös munkánk, az együtt töltött időnk meghatározó volt számodra - mint ahogy nekem is az - s hogy látod, "ízleled"  ennek a gyümölcseit.
Kívánom, hogy élj ezen szemlélet szerint nyílt szívvel, a magad és mások örömére, tiszteletére!
Ha kopogtatsz az ajtómon, előtted mindig nyitva áll :)

Szeretettel ölellek!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden vélemény számít!