3/12/2014

A jövő kezdete




Ez a film arról szól, hogy hogyan lehet megváltoztatni a világot. Egy kisfiúnak az az ötlete támad, hogy ha valaki jót cselekszik veled, akkor ne visszafizesd, hanem „fizesd" tovább, tegyél jót valaki mással. Gyönyörű szép történet, és itt ugye a főszereplő hozza a megoldást, és ebben az értelemben ő Krisztus-figura, amelyik az igazi Messiásra mutat. Ez a film úgy adja elő ezt az ötletet, mint a kisfiú saját gondolatát. Pedig ez nem eredeti ötlet, hanem maga a keresztyénség. Hiszen a keresztyénség erről szól: Isten olyan dolgot tett velem Jézus Krisztuson keresztül, amit én nem is tudok visszafizetni Neki, de Isten ezt nem is várja el, hanem annyit kér tőlem, hogy adjam tovább az Ő szeretetét másoknak. Ez a film humanista, amelyben az az emberi gondolat jelenik meg, mely szerint mi naiv módon azt gondoljuk, hogy meg tudjuk változtatni a világot. De ha hozzátesszük a történethez az evangéliumot, akkor ez maga a keresztyénség, és többé már nem naivitás, hanem az Istennek az a terve, ahogyan Ő meg akarja változtatni a világot. (Fűtő Robi gondolatai a filmről)

3 megjegyzés:

  1. én ezt a filmet nagyon sokszor nagyon nagyon végig sírtam.....

    VálaszTörlés
  2. Kedves Zsuzsa, meghívtalak egy játékra a blogomon; remélem, elfogadod. Ölellek szeretettel!

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon-nagyon tetszett, amikor láttam!
    És nagyon Tetszik Robi magyarázata! :)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!