3/24/2014

Chemo hat

Alkotásainkkal már eddig is sok örömet szereztünk a környezetünknek. Úgy érzem, egyre bővülő közösségünkben van még lehetőség a széles körben történő jó cselekedetek számának növelésére, ezért egy számomra személyes okokból fontos segítő tevékenységhez keresek társakat.
Hála Istennek, családilag nem vagyok érintett a rák betegségben, de tudom, milyen nehéz élethelyzet  az egész család számára egy kemoterápia: barátnőm, fiatalon járt a Kékgolyó utcába (és teljesen meg is gyógyult!) infúzióra. Egyik kötős csoporttársunk, aki sajnos érintett, így ír erről a nehéz időszakról: "Édesanyámmal a kezelései során sok időt töltöttem a Kékgolyó utcában, akkor, ott rá vigyázva kezdtem újra kötögetni, horgolni. Neki pihe- puha pamutból sapkát például, amit a kezelések által nagyon érzékennyé vált fejbőrén örömmel viselt. Nagyon jó érzés volt így is óvni őt. Miközben kapta a kemót, mindig nagyon fázott. Ahogy megtudtam ez mindenkinél így van: a hatalmas méreganyag kombó, ami ilyenkor a szervezetükbe áramlik a betegeknek ezt az érzést adja legelőbb. Egy puha kendőbe nagyon jól esett volna beburkolóznia, de azt akkor még nem tudtam kötni. "
Az USÁ-ban (lehet, hogy máshol is) nagy hagyománya van a „chemo hat” készítő, gyűjtő, kórházakba eljuttató csoportoknak, egy ilyet szeretnék itthon is elindítani, működtetni, nagyjából hasonlóan, ahogyan a korababa- sapikat, ruhákat is készítjük. Sapkák és kendők kötésében/horgolásában gondolkodunk, pamut és más természetes anyagból készítenénk ezeket, majd összegyűjtve juttatnánk el a kórházba. Egyelőre csak a Kékgolyó utcában gondolkodunk, nem tudom, mekkora erők mozdulnak majd meg, lesznek-e tenni akaró kezek, velünk együtt gondolkodó, szervezkedő fejek.
Egyelőre egy zárt csoportunk van a fabecook-on, ha szeretnél ott tag lenni, felveszünk, hogy az alapvető dolgokat együtt kitaláljuk, ebbe hívtalak most meg Téged is.
Kérlek, jelezz vissza, hogy be tudsz-e kapcsolódni a szervezésbe itt az elején és/vagy lesz-e kedved a későbbiekben kötni/horgolni, jót cselekedni ily módon is. 

9 megjegyzés:

  1. Igen, szeretnék segíteni!
    Debrecenből a szervezésben nem tudom, hogy mennyit tudnék tevőlegesen..., de nagy szeretettel kötök sapkát. Ha esetleg nagy méreteket ölt a dolog, a debreceni klinika onkológiáját szívesen megkeresem, hogy egy második kört fogadnak-e.
    De ez távlat.
    Hajrá, Zsuzsa! Remélem sok segítő kéz összejön!!!!

    VálaszTörlés
  2. én is jelentkezem, légy szíves vegyetek fel engem is fb-on a csoportba... horgolok, küldöm, amennyit csak tudok!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm ez szuper :-) Hajni felvettelek a csoportba! Betti, egyenlőre te vagy az első debreceni, aki beszállt a sapkahorgolásba, ha többen lesztek, akkor már el sem kell küldeni a sapkákat Budapestre. Írok mailt neked arra a címre, ami a blogodon van!

    VálaszTörlés
  4. mi a csoport neve? keresem, de nem jövök rá melyik az...

    VálaszTörlés
  5. Szervusztok! Zsuzska vagyok, Salzburgból. A szervezés részét nem tudnám bevállalni, de kötni, horgolni szeretek és szívesen beszállnék a csoportba. A címem: zsuzsi@muehlmannx5.at

    VálaszTörlés
  6. én szívesen horgolok, kötök, szeretnék részt venni a csoportba, sajnos, csak most láttam meg ezt a posztodat
    a szervezés mit jelentene, mire gondoltatok?

    VálaszTörlés
  7. Én is szeretnék segíteni, horgolni tudok. Miskolcon élek, nem tudom innen valaki van-e már a csoportban.
    Kérlek, hogy engem is vegyél be a fb-os csoportba. Milyen név alatt keressem a csoportot?

    VálaszTörlés
  8. De jó! Köszönjük szépen! Egy-egy sapkának is örülünk! Nekem is lehet postázni (ha írtok mailt a zsuzsasagok@gmail.comra, elküldöm a postázási címet), budapestiek beadhatják a Barkába (József körút 27.)

    VálaszTörlés
  9. nem szabad tudni azt a fb-os csoportot?

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!