12/14/2012

Adni


Advent minden napján hozok egy idézetet, kis gyakorlati útmutatót, ami segít jobbá tenni a környezetet amiben élünk, és segít abban is, hogy a vasárnapi istentisztelet (mise) és a hétköznapjaink között ne szakadék tátongjon, hanem meg tudjuk élni azt, amit a templomban hallottunk és megértettünk az igehirdetésből. És  hogy ne csak lelkiekben növekedjünk, hanem  ügyesedjünk is :-), minden nap mutatok Nektek egy-egy  könnyen elkészíthető apróságot, hogy Karácsonyra saját készítésű díszekkel szépüljön a lakásunk, munkahelyünk ( környezetünk).

Istent adjuk a testvérnek 

Olaszországban éltem át először, hogy egy egyszerű, de jó minőségű barna papírba becsomagolt pékárú is ünnepi lehet.  Rajongásig beleszerettem a natúr papírtasakokba, az egyszerű és ízléses csomagolásba kint. Amióta az eszemet tudom, szeretek a szépen mindent becsomagolni, és mint mindenben, ebben is keresem az egyedi megoldásokat, én voltam az első az osztályban, aki újságpapírba csomagolta  a tankönyveit, persze nem volt nehéz, mert anyukám bátyja Svájcban élt, és rengeteg újságot hozott haza, amikben  számomra varázslatos és gyönyörű reklámok voltak. Nagyon tetszenek a hagyományos csomagolások (szép csomagolópapír, kontrasztos masnival), de mostanában jobban szeretem az újrahasznosított csomagolást: használt (újság)papírba ajándékot csomagolni igazi kihívás, megmozgatja a kreativitást, ráadásul egyszeri és megismételhetetlen :-)
 
 
 
 
 

Ti hogyan szoktátok bescomagolni az ajándékokat?

2 megjegyzés:

  1. Néhány évvel ezelőtt nagyon fájt a szívem, amikor a csomagbontás után a sarokban tornyosuló csomagolópapír halmazra esett a pillantásom. Kidobott pénz, hiszen nem is nagyon gyönyörködtünk a szép csomagolásban, mindenki lázasan tépi a sajátjáról a "héjat".
    Úgyhogy elhatároztam, spórolni fogunk. Vettem jónéhány méter karácsonyi mintás méterárut és mindenféle méretű zsákokat varrtam belőle. Ezeket használjuk évről évre a családi karácsonyon. Kitesszük jól elérhető helyre és mindenki elveszi a neki szükséges méreteket, beleteszi az ajándékot, majd később elcsomagoljuk és jövőre újrahasznosítjuk.

    A barátoknak adandó ajándékok más kategóriába esnek. Azt nézegetik a közös teázás, kávézás ideje alatt. Sokszor könyv az ajándék és a barátnőknek szoktam terítőbe csomagolni: szintén karácsonyi mintás anyag méretre szabva és ebbe csomagolom a könyvet vagy dobozos ajándékot. Így szintén nincs kidobandó anyag.

    VálaszTörlés
  2. Mi sem csomagolunk már évek óta papaírba... nálunk karácsonyi mintás reklámszatyrok, ill. díszzacskók vannak, amikor kiürül, visszakerül az ajándékozóhoz...
    Ha pedig használt karácsonyi csomagolópapír kerül mégis a szemem elé, azt kisimítom, összehajtogatom, elteszem. Évek óta részt veszünk a cipősdoboz akcióban, a cipősdobozok beburkolásához szoktam felhasználni ezeket a használt de jó karácsonyi csomagolókat :)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!