12/31/2012

2012 Isten veled, 2013 Isten hozott!

A napokban elgondolkodtam, milyen is volt számomra a 2012-es év, és végiggondoltam mi mindent szeretnék véghez vinni a következő évben. És ekkor eszembe jutott, most(antól) többet szeretnék, mint csupán leírni a terveimet, vágyaimat, céljaimat... tudván, néhány hónap múlva csak a füzetemben maradó tinta lesz belőlük. Amikor eljutottam erre a gondolatsorra kezembe vettem a Szentírást és megtaláltam a választ a Kolosséiakhoz írt levélben: "Amit pedig szóltok vagy cselekesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek." (3,17) Ebben az évben is fogadalmaimnak nem rám kellene irányulnia, hanem Krisztusra, és arra, hogy Ő milyen helyet tölt be az életemben. Mikor az emberek rám néznek, vajon látják Krisztus együttérzését, kedvességét, alázatát, türelmét? Vagy pont ellenkezőleg: mérgességet, az együttérzés hiányát és haragtartást látnak? Ebben az évben Krisztus fényét szeretném továbbadni, szeretném megmutatni azoknak, akik eltévelyedtek, akik nem ismerik Krisztust, megfáradtak és békét, örömöt keresnek, hogy Krisztusra van szükségük. Ez az én fogadalmam. 
Nektek mi a fogadalmatok az új évre? 
Urunk kegyelmével, szeretetével, irgalmával teljes új évet kívánok Nektek!

3 megjegyzés:

  1. Isten áldjon és őrizzen, szent kezével oltalmazzon! Adja meg Neked mindazt, amire szükséged van az Ő útján járva!
    B.Ú.É.K.!
    Puszi: Ildikó

    VálaszTörlés
  2. Nkem nincsennek újévi fogadalmaim... de a célom nekem is hasonló a tiédhez :o)
    Nagyon boldog Új Évet kívánok neked!!!♥

    VálaszTörlés
  3. fogadalmaim nincsenek, csak terveim az új évre. boldog új évet!

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!