12/17/2011

Karácsonyi népszokások

Minden országnak megvannak a csak rá jellemző karácsonyi szokásai, északról délre haladva eltérő az ünneplés intenzitása. Valamennyi európai ország közös vonása viszont, hogy megünneplik a Karácsonyt, vannak akiknél hangsúlyosabbak a vallási szokások, és vannak ahol egyszerűen a fényt keresvén ünnepelnek.  
Kisgyerek korom óta érdekelnek más nemzetek szokásai, így idén úgy döntöttem utánanézek, hogyan ünneplik a Karácsonyt az emberek kontinensünkön innen és túl. 
A karácsonyi népszokások albumát a svéd ünnepi szokásokkal folytatom :-)
Sajnos telet és karácsonyt még nem töltöttem Svédországban. Viszont van egy kedves könyvem, ebből van a tudásom jó része :-) 

 A könyv levélformában íródott, Brittáról szól, aki  egy vidéki kisvárosban lakik szüleivel és testvéreivel, Kajsával, egy stockholmi lánnyal levelezik. Britta leveleiből kiderül, hogyan éltek a svéd gimnazisták abban az időben, megismerkedhetünk a svéd karácsonyi szokásokkal. Ez a könyv, a Britta kiönti szívét 1944-ben jelent meg, de ma már kevesen olvassák, mert a svédek túl idejét múltnak tartják :-( 
Svédországról nem sok minden jut eszünkbe, maximum ennyi: hideg, hó, savanyú emberek, sötét, jólét... Általánosítani nem szabad, hiszen ha csak egy kicsit is mélyebbre ásunk ennek a hűvös klímájú országnak a népszokásaiban, máris színpompás dolgokra lelünk. 
Svédországban a karácsony közeledtével az emberek kiteszik ajtajukra a mohába ágyazott Adventi koszorúkat, és szinte minden ablakban kigyulladnak a fények és megjelennek a szalmából font adventi csillagok. A boltok kirakatai is ünnepi díszbe öltöznek, és december első vasárnapján minden üzlet nyitva tart. Ilyenkor különleges játékokkal, nyereményekkel kedveskednek felnőttnek és gyereknek egyaránt. Közvetlenül karácsony előtt feketeáfonya ágakkal, virágfüzérrel és fenyőágakkal díszítik fel otthonaikat az emberek. A karácsonyfa tetején csillag ragyog, körben villogó csillagfüzér, apró svéd zászlókkal karöltve. A fa előtt pedig egy szalmakecske (jul-bock) ácsorog, amiket Julklapparnak (karácsonyi zörgés) hívnak, és azért kerül a karácsonyfa alá mindenhol az ajándékok mellé, mert arra a régi szokásra utal, amikor megzörgették annak a kapuját, akit meg akartak ajándékozni, majd miután az ajándékot bedobták a kapun, elfutottak. Az egész északi térségben általános szokás a karácsonyfa körültáncolása, csak ezután osztják szét az ajándékokat. Karácsony reggelén a templomokban égő gyertyákkal várják a híveket.  A jó gyerekeknek a Mikulás a Jultomten, egy manó segítségével osztja szét az ajándékokat.
A svédek nagyon szeretik az ünnepeiket, nagy családi, baráti körben ünneplik ezeket, ahol mindenféle jó várja az éhes vendégeket. A karácsony este szaunáznak egyet, majd elkezdődik a pazar vacsora, mert az evés igen fontos elfoglaltság Svédországban. A smörgasbord-on, a karácsonyi asztalon gyakorlatilag minden megtalálható, amit általában fogyasztanak: előételek, hideg és meleg húsok, füstölt és pácolt hal (hering, angolna, lazac), sajtok, saláták, főtt sonka, tojás, húsgolyó, kolbász, káposzta, Jansons frestelse (szardellás, hagymás, rakott krumpli, amit sajttal és ropogós kenyérrel esznek). A finom vacsora után szívesen fogyasztanak egy kis karácsonyi tejberizst, aminek a tetejére fahéj kerül, és jéghideg tejjel szolgálják fel, amibe elrejtenek egy mandulát, mondván, aki azt megtalálja, férjhez megy, illetve megnősül egy éven belül.
A svédek egész évben kevés édességet fogyasztanak, nagy divat a lördags godis, ami azt jelenti, csak szombaton kaphatnak a gyerekek csokit és cukrot. Karácsonykor azonban a mennyiség tekintetében nincsenek határok. Ilyenkor egész héten, a nap 24 órájában az édességek mindenféle házilag készített változata rendelkezésre áll. A legnépszerűbb édességek a knäck, ami egy rágós, cukorból, szirupból és krémből készült édesség:
 
 És az ischoklad, puha csokoládés cukorka, amely elolvad a szájban:
Híres svéd karácsonyi édesség a Pepparkakor, amely hasonlít a mi mézeskalácsunkhoz, de intenzívebb azonban a gyömbér íze.
A Glögg tipikus svéd karácsonyi ital, amely hasonló ízű, mint a mi forralt borunk: édes fűszerekkel kevert vörösborból készítik. Forrón szokták inni, gyömbérkaláccsal vagy Lucia  kalácsokkal kísérve. A glöggnek létezik alkoholos és alkohol mentes változata is. Mindkét verzió finomabb lesz, ha egy kis mazsolával és manduladarabkákat tesznek bele.
A "Jul"-on - szentestén - Tomtétól illetve Nissentől félnek az emberek. Ezek a kis koboldok a házban élnek, és meghatározzák az emberek sorsát. Karácsonykor azonban előjönnek rejtekükből, hogy bosszantsák a lakókat. Lecsillapításukra a családok egy tál rizskását helyeznek a padlásra, hogy a koboldok ezzel olthassák éhüket. 
Advent 1. vasárnapján teszik ki a felfordított V alakú lámpákat az ablakokba, és a piros mintás függönyök is ekkor kerülnek fel. A karácsonykor mikulásvirág, jácint, amarillisz mind az ablakot díszítik a mécsesek mellett. Mivel ez egy igen sötét időszak, esténként gyertyát vagy mécsest gyújtanak, és úgy nézik a tévét.

Gud Jul!

3 megjegyzés:

  1. Élvezettel olvasom a leírásaidat! :)
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon érdekes volt...szívesen elfogadnék egy svéd karácsonyra meghívást! Én szeretem a havat és a hideget...mindent a maga helyén és idejében! :D És nagyon szeretem a halat! :D Szóval tuti lehet a svédeknél is! Viccet félretéve nagyon érdekes...azért valljuk be más mint Nálunk, mégpedig nagyon.

    VálaszTörlés
  3. Ott elég hosszú a tél, tehát még havas-ünneplés van húsvétkor is:-P Én egy Midsommar-ra szeretnék (Szent Iván napra) menni, eddig mindig utána érkeztem 1-2 nappal :-(

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!