9/18/2013

Helyzetjelentés

Ugyan mindig van valami a kezemben (kötés, horgolás), mégis kevés befejezett munkát tudok mutatni, mert vagy menet közben meggondolom magam, nem tetszik mégsem és lebontom. Így tettem a Saroyannal, kb 80 cm már megvolt, amikor csak nézegettem és semmi szívet melengetőt nem találtam benne. Aztán csíkos kardigánra gombot venni kihívás. Addig kerestem a megfelelő gombokat, hogy Áron megnőtt, a kardigán ujja terv szerint olyan hosszú volt, hogy fel lehetett hajtan. Azóta akkorát nőtt a Kismókus, hogy az ujja rövid lett, vissza kell bontsam, és ki kell pótoljam. A kardigán is rövid lehet, abba is toldok majd, szombaton ez lesz a program, kötök-toldok-mérek-hozzámérek, hogy végre oda tudjam adni a kardigánt.
Beneveztem a  mostani nyakmelegítős csereberébe. Szó szerint vért izzadtam, mire megtaláltam  a minta-fonal-szín kombót. Akit kaptam nincs rav-ja, blogja és a fb profilján 3 horgolt sapka árválkodik. Nehezített pálya, na :-D Először minta volt, fonal nem. Kitaláltam a fonalat hozzá, majd a Felem turbóra kapcsolva like-olt, csupa olyat, ami nekem nem tetszett, vagy olyat, ami köszönő viszonyban nem volt az elképzelésemmel. Végre volt egy árva kommentje, amiből kiderült, mire vágyik. Megvettem a mintát, amihez a fonalat kb 1 hétig kerestem. Tegnap elkezdtem kötni, a végeredmény olyan szép lesz, hogy magamnak is kötök egyet, a fonal egy álom...szóval, már most irigylem azt, akinek adom :-D Nagyon jó kötni, élvezem minden szemét!
Ez egy próbakötés, 4-es tűvel, akril fonallal. Az ajándékot super wash merinoból kötöm, 5-ös tűvel, mert a minta azt írja. Majd arról is hozok egy képet.

1 megjegyzés:

  1. Már most látszik,hogy tényleg fincsi pulcsi lesz!Emelem a kalapomat a kötősök előtt.:)

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!