8/14/2013

56 pizsama

Sok gyerekkel könnyebb?
Gondolom, sokan láttátok már ezt a sorozatot. Kb 2 éve már végignéztem egyszer a kisfilmeket, de akkora élmény volt újranézni, hogy  meg kell osszam, hátha néhányan nem láttátok még. Az 56 pizsama című kisfilm-sorozatot Herner Dorka pszichológus, újságíró készített az origó számára. A tíz kisfilmben 10 család szerepel az 2 gyerekestől a 11 gyerekesig, mindegyiküknél a nap visszatérő elemeiről, mint a reggeli vagy esti készülődés, készült a pár percesre vágott film. Szerintem a legjobb egyszerre megnézni az összeset, mert úgy jobban összeáll valami, amit nem tudnék megnevezni, mert tanulságnak nem mondható. Az összefűzött változatot (reklámszünetekkel) ITT nézhetitek meg.
Szerintem nagyon-nagy dolog, hogy a családok ilyen őszintén bepillantást engedtek az életükbe. Az én habitusomhoz a 6 és a  7 gyerekes családok állnak legközelebb hozzám, ezért, őket hozom ide, de hangsúlyozom, nézzétek meg sorban az összeset, külön-külön a videán, illetve a blogon, ahol a készítő reflexióit is olvashatjátok hozzá vagy egyben a fenti linken.
Nagyon tetszett, hogy bár szegről végről kiderül,  hogy a családok nagy része keresztény, ez mintegy mellékesen, didaktikus felhangok nélkül jelenik meg. Ebből a szempontból talán kifejezetten szerencsés, hogy a készítő számára - saját bevallása szerint - a vallásosság idegen és ismeretlen. Ez a kérdés is nagyon szimpatikusan merült fel az egyik kommentárjában, mikor arról írt, hogy az egyik riportalanya az előzetes beszélgetésben annyira a kommunikációs tér közepébe állította Jézust, hogy attól félt, hogy nem fog működni köztük a kapcsolat, nem tud majd jó filmet csinálni. Teljesen jogos felvetés. Aztán maga írja, hogy élőben ez már mennyire nem volt zavaró, a Nagy Ismeretlen nem volt gátja a kapcsolatnak.



Nézzétek és élvezzétek :-)

5 megjegyzés:

  1. Megnézem majd újra, mert a múltkor elfelejtettem kedvenc családot választani. Érdekes lesz ilyen szemszögből figyelni. :-)
    Majd beszámolok.

    VálaszTörlés
  2. Már nekem is lett másik kedvencem is :-) A te választottad melyik család?

    VálaszTörlés
  3. Mindenképpen megnézem hamarosan, még nem láttam. Köszi!

    VálaszTörlés
  4. Megnéztem újra - bár most a 10 gyerekes családról szólót nem találtam.
    Arra jutottam én is, hogy a 6 és 7 gyerekes családokhoz költöznék be legszívesebben, kiegészítve a 9 gyerekessel - azoknak az édesanyáknak a habitusát szeretném leginkább magamon látni. Leginkább a 7-es anyukával ülnék be szívesen egy kávézóba...
    Ilyet lehet írni, hogy a 8-as anyukát viszont nagyon sajnáltam?: annyira fáradt, fásult, minden mindegy arckifejezése volt, ami egyáltalán nem azt súgja, milyen jó is a nagycsaládos anyák élete.
    Pedig biztosan az!

    VálaszTörlés
  5. Betti, pont így látom én is, a 8 gyerekes anyuka nagyon megfáradt(nak tűnik). A 9 gyerekes család is nagyon szimpi nekem is, kivéve a kecsöpöt :-) Az 1 gyerekes anyuka minden kefét megeszik amit lehet, a 4 gyerekes pedig szívszorító nekem...

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!