3/29/2012

Az ajtó

"Testi anyámnak, Jablonczay Lenkének megépítettem a síremlékét a Régimódi történetben, negyedszázad eltelte után nem hittem volna, hogy lesz még egy kifizetetlen adósságom. De lett, s ennek kiegyenlítése Az ajtó: halott anyám kezéből Emerenc munkától elformátlanodott ujjai vették át legjobb önmagam irányítását. Mindent értett bennem, jobban eltájékozódott életem zilált szálai között, mint én magam. Becstelen adósa volnék, ha én el nem mondtam volna róla azt, amit meg én tudtam."

Az Ajtó az egyik legmegrázóbb könyv amit valaha olvastam. Valós történet. Magda, az írónő bejárónőt keres. Megismeri  a szemközti házban lakó Emerencet, a meglehetősen öntörvényű, nyers asszonyt.  Kettejük kapcsolatáról mesél, aki két évtizeden át volt alkalmazottja a második világháború utáni Budapesten. A megszokott rend szerint zajló életben fordulatot jelent, amikor fokról-fokra közelebbi kapcsolatba kerül Emerenc az írónővel. Gyanakodva, távolról szemlélik egymást, de a legnehezebb és legmagányosabb pillanatokban nyilvánvalóvá válik, egymás nélkül nem tudnak boldogulni. Egy rendkívüli nő portréja, kettejük alakuló kapcsolata, dacos és terhelt közeledése egymás felé. Olyan, mintha ebben a történetben az írónő meggyónná mindazt amit megtett, illetve nem tett meg Emerenccel. Alapos képet kapunk a háború előtti és utáni Magyarország hétköznapjairól, a minden körülmények közötti helytállásról, háláról, családról, szenvedélyről, árulásról, munkáról. Emerenc lenyűgöző személyiség, az a fajta, akinek megadatott büntetlenül szeretni és meghalni. Folyton gürcöl, súrol, havat söpör, aki ha teheti, iparkodik mindenki útjából elseperni a bajt, a veszedelmet, segít az éhezőkön, kislányt ment meg a gázkamrától,  kóbor macskákat gyűjt... és mindvégig szenved magányától, hogy nem tud kit szeretni, a feldolgozatlan múltjától, és attól, hogy nem akar másokat zavarni. Csak saját törvényeinek engedelmeskedik, vég nélküli csatát vív a világgal. Az írónőből olyan indulatokat, reakciókat vált ki, amin saját maga is meglepődik, akit sokszor félelemmel tölt el Emerenc tökéletes jósága és tisztasága, embersége... sokszor pedig idegesíti rettenetes és nyers kioktató stílusa. Kapcsolatuk viharos, a sírást kiabálás, a haragot bocsánatkérés követi, történetük a barátság ügyetlen, ám őszinte megnyilatkozása. Egy kicsit anya-gyerek kapcsolat, de mindenképpen fölkavaró, megrendítő, igazságra kényszerítő. Ahogy Emerencről leválik a bizalmatlanság máza, a kezdetben egymás iránt érzett gyanakvás és közöny helyét lassanként átveszi az elfogadás és a bizalom, úgy tárul ki egyre jobban a közöttük lévő ajtó.

12 megjegyzés:

  1. Az egyik kedvenc regényem nekem is. Kb. 12 éve olvastam, de még most is eszembe jut belőle egy-két dolog. (Néha vasalás közben, hogy milyen jó lenne nekem Emerenc!!!) Kíváncsi vagyok, milyen lesz a film. Jó lenne újra elolvasni addig.De nem csak az Ajtót, vannak még nagyon jó regényei.Jaj, de jó lenne időmilliomosnak lenni!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nagyon tetszett az is, hogy a 2 főszereplő nem magyar. Nem a saját élményeiket, családi történeteiket...tették a filmvászonra, hanem azt, amit Szabó Magda átélt! Ja és a zenéje fantasztikus volt!!! Az a zongora trió (zongora, cselló, hegedű) szervesen benne volt a filmben. Már tudom kivel nézem meg még egyszer :-D

      Törlés
  2. Kíváncsivá tettél!!! Köszönöm az ajánlót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira szeretem Szabó Magdát! Ezen a könyvén úgy zokogtam, hogy csak nagy magányomban tudtam olvasni! Nagyon szeretem az ÖSSZES írását, talán mert ő is kálvinista, mert ő is alföldi...nem is tudom volt-e olyan, amit olvastam tőle és nem tetszett. Még az ifjúsági regényeit is szeretem újra olvasni. A Mondják meg Zsófikának volt még ekkora hatással rám. Ja és Abigél. Szabó Magda minden korosztálynak kötelezően ajánlott :-D

      Törlés
  3. Igazad van, kötelező olvasmány minden írása, a gyerekek számára írottak is! :)) Én is nagyon szeretem, bár még van, amihez nem jutottam hozzá!

    VálaszTörlés
  4. Sok könyve fent van a neten, hátha megtalálod, amit szeretnél elolvasni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, igazad van... de én régimódi vagyok ám, számomra a könyv az, amit lapozni lehet, aminek jellegzetes szaga van, tudod, fehéren feketével :) így telik leginkább örömöm benne.

      Törlés
    2. Nekem sincs kindle-m, és a telómra sem töltök rá semmit-mert nekem a könyvhöz illat is tartozik :-D Nekem megvan ez a könyv, de most hallottam 3000 Ft felett árulják...ami nagyon sok (persze van könyvtár és antikvárium is).

      Törlés
  5. Amikor a könyvet olvastam , letehetetlennek éreztem, sokáig a hatása alatt voltam, amit ritkán tapasztalok

    a filmre is nagyon fenem a fogam

    először meglepődtem, hogy nem magyar színésznőnek adták Emerencia szerepét, de igazat kell adnom neked, valóban elvinne

    VálaszTörlés
  6. Nagyon szeretem ... Tanítjuk, nálunk idén is érettségi tétel. A mostani végzőseim kézről kézre adják az én példányomat, pedig nem "olvasós" csapat.

    VálaszTörlés
  7. Komolyan érettségi tétel Szabó Magda?! Ez milyen jó!!!! Különben kortörténetileg is nagyon jók a könyvei, Születésnap, Álarcosbál...amellett hogy gyerekkönyvek, annyira szépen leírják azt, ahogyan a 70-es években éltek az emberek!

    VálaszTörlés

Minden vélemény számít!