Állok az újszülött osztályon. A hőség szinte elviselhetetlen, pedig kint hideg van és még a táj is havas. Előttem beszélgetnek a szülők, szeretgetik beteg csecsemőiket. Hirtelen, az egyik üvegfalú szobából sírni kezd egy ici-pici kisbaba. Meglepően, nem egy anyuka szalad megvigasztalni a kislányt, hanem az egyik nővérke. Ugyanis a nővérpulthoz legközelebb eső szobában 2 kisbaba örökbefogadó szülőkre vár. Küzdök a könnyeimmel. Milyen nehéz leélni egy életet azzal a ténnyel: "nem kellettem". Néma imát rebegek, amit még eddig soha: Kérlek Uram, segíts a bent lévő kisbabákon, és add, hogy szerető családba/nevelőszülőkhöz kerüljenek, hogy soha többet ne kelljen azt érezniük "nem kellek"! Hiába a forróság, kiráz a hideg. És arra gondolok, olyan orszában szeretnék élni, ahol minél kevesebb nőnek kell meghoznia azt döntést, hogy a kórházban hagyja újszülött gyermekét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden vélemény számít!