Úton a jászol felé

Az emberhez közelítő Isten

Valahol távol napkeleten:

 

 Messziről indulunk most el. Úgy sejtjük, hogy valami olyannak a nyomában, ami megváltoztatja majd a világot. Vezet minket egy csillag, egy sejtés, régi jóslatok, jelei az időknek. Hogy hova érkezünk, mit vigyünk magunkkal, vagy mit fogunk látni, arról nincs tudomásunk. De hajt a kíváncsiság. Jó, hogy társak vagyunk ebben, jó, hogy nem kell egyedül menni, jó, hogy egymás előtt nem kell magyarázkodnunk úgy, mint mások előtt, akik számára érthetetlen vállalkozás az utunk. Kilépünk az ismeretlenbe nyitottan és várakozva.

„Úr Jézus elébe
elmegyek én mégis,
száz nap és száz éjjel
ha mindig mennék is"
(Túrmezei Erzsébet: Karácsonyi kívánság)

Betlehem városának külterületén:

Irtózatosan megijedtem, és tudtam, hogy a többiek is! És nem az ismeretlentől, nem! Valahogyan, nem értem én sem, tudtam, hogy az egy angyal. Tudtuk, mindannyian, láttam a tekinteteken, ahogy egymásra néztünk! Aztán elmondta, hogy itt, Betlehemben, Dávid király, pásztor ősünk városában megszületett Az, Akit már olyan régóta vár a népünk. És most futunk, vagyis futnánk oda, de az öreg Izsák is jön, hozzá igazítjuk lépteinket. Dobog a szívem, egyszerre vonz az egész és félek is a találkozástól! Csak egyvalamit nem értek, miért egy jászol? Miért istálló? Miért nem egy szép házban, egy tiszta szobában? Otthontalan az Isten. Nem kell, nincs rá szükség, nem fér bele az emberiség ritmusába. Hasonlít hozzánk, pásztorokhoz...

„Szeretnék én messze szállni,
Pásztor-gyerek lenni,
Betlehemi szép mezőben fényességre lelni."
(Asztalos Zoltán: Négy kívánság)

  

Betlehemben, egy pajtában:

Azt hittem, belehalok, amikor kitudódott, hogy gyermek születik.
Kudarc, szégyen, változás, szenvedés - akarom én ezt? 
De egyik éjjel, ahogy izzadságtól gyöngyöző homlokkal vergődtem az ágyban, hirtelen fényt láttam a szobában. Megjelent egy angyal, aki nagy titkot mondott el. Már nem akarok szabadulni. 
A részese akarok lenni ennek a csodának. Szeretem a feleségemet és fogom szeretni azt is, aki az ő méhében rejlik. Azt mondta az angyal, hogy népe szabadítója lesz. Én meg akarok szabadulni! Részese akarok lenni mindannak, ami itt történik.

Az én szívem alatt valami csoda lappang. Még sosem láttam, de máris beleborzongok abba, hogy őt én hozom a világra és nevelem majd. 
Égi jelenés ígérte, hogy az Úr van velem ebben a kisgyermekben. 
Csoda, hogy ez így lehet, csoda, hogy József is így kitartott mellettem. 
Valamiért azonban rossz sejtelem van bennem. Úgy érzem, hogy ennek az új életnek nem csak csodákon át fog vezetni az útja. Lesz, hogy sajnálom majd, és fogok sírni is miatta. Ugyanakkor olyan közelről lehetek részese annak, amit az angyal kijelentett, mint senki más. Én látom majd meg először az arcát annak, aki eddig odabentről adott hírt magáról, aki eddig rejtve volt. Én látom meg és érintem meg először azt, akiről a jóslatok beszélnek.

„Ha lenne egyetlen fiad,
S szeretnéd őt nagyon,
Oda tudnád-e adni, mondd,
Egy hideg hajnalon?"
(Siklós József: Te mit tennél?)

Mindenek felett:

 

Innen fentről sokkal jobban látni. Innen fentről, ahol nem befolyásolnak emberi érdekek és félelmek. És innen látni lehet azt, ahogyan a világ megzavarodik. 
Egy csepp esik a vízbe nagy koncentrikus köröket hozva az eddig sima víztükörbe. Új élet születik, aki az összes többinél több és értékesebb, és váltságdíja lesz az összes többinek. 

Bár tudnák, bár látnák, micsoda szükségük van erre! 
Bár tudnák, bár látnák, milyen áldozat történik éppen őértük! 
Ha tudnák, akkor egész életükben dicsőítenék az Atyát. A legnagyobb sötétségbe jött el a fény.

Most még csak kisgyermek, de egykor majd győzelmes menetben Királyként tér majd vissza teljes dicsőségének fényében. Ha tudnák ezt az emberek, akkor olyan örömben és hálában élnének, ami egész életüket megváltoztatná.
Mi helyettük is dicsérjük az Urat. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!

„Hogy betelt az idő, kaput nyitott a távol,
S elindult a Fiú az örökkévalóságból.
Múló évezredeken úgy lépett át lába,
Mint kinek az idő cselédje, hű szolgája.
Váratlan érkezett egykor, karácsony este,
Gyermek képében egy parányi gyönge testbe,
S volt, ki sejtette már: e mustármagnyi Élet
Megnő majd, s átszövi a Mindenséget."
(Füle Lajos : Elindult a Fiú)

  

Itt olvastam