VargaZsuzsa

kép a Kre Forráskozpont facebookos oldaláról van

Az első segítőbeszélgetés szeminárium előtt a tanáraink bemutatkoztak, amit akkor és ott Zsuzsa elmondott magáról teljesen lenyűgözött, azt éreztem, hogy ha ennek a nőnek csak a szoknyája szegélyét foghatnám csak egy napig, akkor már nem éltem hiába.

Nagyon megörültem, hogy a kiscsoportunknak Ő lett az egyik vezetője. Már az első alkalommal olyan végtelen türelemmel és alázattal beszélt a kliensközpontú segítőkapcsolatról, hogy akkor még csak sejtettem, nagyon sokat tanulhatok majd Tőle. Azt viszont tudtam, hogy mekkora ember. A két év alatt Őt hallgatva-csodálva lassan megértettem a személyközpontú szemléletet. Lassabban vettem a levegőt a jelenlétében. Szerettem. Már a képzés alatt példaképemmé vált.

Amikor elkezdtem a mentált friss gyászban voltam, augusztus végén halt meg az Anyukám, akivel nagyon szoros volt a kapcsolatunk. Azon a nyáron végigcsináltam a 150 órás önismeretet, ahol az egyik csoportvezető végig vegzált, és olyan sebeket ejtett rajtam, amik sajogtak, lüktettek és olyan megalázva éreztem magam, amit szavakba önteni nem lehet. És Zsuzsa a jelenlétével, a finom visszajelzéseivel, a tekintetével elkezdte bekötözni az önismereten szerzett sebeimet. Visszaadta a hitemet abban, hogy érdemes és lehet finoman érintve segíteni. Most már tudom, ha nem veszi észre a fájdalmam, ha nem segít rajtam jó szóval, támogatással… elvérzek. Úgy figyelt rám, hogy megszűnt körülöttem a világ, az elvárások, a fájdalmat okozó szavak eltűntek. Neki erről a rossz tapasztalatomról csak az utolsó alkalommal beszéltem, de Ő szavak nélkül is tudta, látta rajtam azt, hogy milyen nagy fájdalommal ülök az órákon.

Nélküle nem tudtam volna segítővé válni. Éltem egyik legmeghatározóbb élménye lett az a mondata, amit a segítőkapcsolataimban is szem előtt tartok mindig azzal légy empatikus, aki veled szemben ül.

A mentál után elkezdtem a családterápiás képzést, az egyik szituációs gyakorlatnál tudatosult bennem, hogy ez a személyközpontú megközelítés belém égett, nagyon mélyre ment. Bár a családterápia látványosabb, eszközökkel teli lehetőség, ebben a szituációs gyakorlatban is azt éltem meg, hogy a személyiségem a legfontosabb eszközöm.

Betegsége alatt többször beszéltünk személyesen is, ímélben is, telefonon is. Kötöttem neki sapkákat, hármat is. Sokat imádkoztam érte, a gyógyulásáért. Nagyon szerettem volna, ha meggyógyul. Leírhatatlanul örültem, amikor elmondta a jó hírt, hogy minden lelete negatív. És december elején amikor a telefonba mondta, hogy újra megtámadta a testét a betegség, végtelenül szomorú lettem.

Halála után elővettem a segítőbeszélgetés szeminárium jegyzetem. Végigolvasva tudatosult bennem, minden, amit tudok, Tőle tudom. Itt hordom magamban örökre.

Remélem, hogy a mennyei segítőbeszélgetés szemináriumon „köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok”.

Fabatka

Nyáron a cigánymisszióban a gyerekeket (és a felnőtteket is :) fabatkákkal jutalmaztuk. Akkor el is határoztam, hogy  szeptembertől valami hasonlóval fogom értékelni, motiválni, fegyelmezni a gyerekeket. Aztán elkezdett a neten keringeni egy örkényi tanítónő teljesen hasonló ötlete. Hát igen, nincs új a Nap alatt, és a viselkedés terápiában :)

Transzfer technikával készítettünk mindenkinek zsákot (a képet ők választották ki, és együtt csináltunk mindent):

A zsákokba kerülnek a fabatkák, ami nem más, mint színes papírok lelaminálva. Van 2, 3, 4 fabatka (mert ezeket a szorzótáblákat gyakorloljuk :))

A napközis terem ajtajára kiírtuk, hogy mi az, amiért fabatkát kapnak, és mi az, amiért visszaadnak. Temészetesen minden pontot közösen megbeszéltünk, és a lap alján alá is írtuk a gyerekekkel a "szerződésünk".

Péntekenként van az értékelés, örülünk annak, ha valaki sok fabakát gyűjtött, és biztatjuk azokat, akik nem tudtak eleget gyűjteni. Az értékelés után nyílik a kincsesláda, amiből választani lehet apróságotka (csoki, hajgumi...stb). Van egy tabletünk is, amit akkor használhatnak a gyerekek, ha megveszik a tabletezési időt. Szeretném, ha ez által a közösség is épülne, ezért lehet oszályélményt is venni (pl. bicajozást a közeli spotpályára, filmklubot a könyvtárban...) Aki sok fabatkát gyűjt, az kaphat kiváltságokat is, pl. a 7.-8. osztályosok két hetente mennek a foglalkoztatóba dolgozni, aki ügyes mehet a nagyokkal.

 

A baranyai tanítónő robbanásszerű sikerről beszélt. Sajnos nálunk nem ennyire egyszerű az élet, sokat küzdünk, de megéri. A múlt héten egyik fiútól 25 fabatkát vettem el (az összeset, amit aznap gyűjtött). Rengeteget dolgozott, de egyszer kiakadt, és mint egy hurrikán söpört végig az emeleten. Még másnap is könyörgött, hogy adjam vissza neki legalább a felét, nagyon nehéz volt nemet mondani neki. Tanárt próbáló ez, na :) És akkor sem egyszerű, amikor a gyerekek az ebédlőben pörögnek, hangosak, cukkolják egymást... stb., próbálom őket fegyelmezni: Gyerekek, ez a mai ebéd, egy fabatkát sem ér! A konyhás nénik meg mosolyognak, mert lássuk be, tényleg szó szerintivé lett, az "egy fabatkát sem ér" kifejezés.

 

Gondolkodom még a hisztijegy, és a pihenőjegy bevezetésén is. Van 1-2 gyerek, akik nagyon  sokat, és intenzíven hisztiznek, talán mindenkinek segíten, ha vehetne hisztijegyet (horror áron), és ha nem tudja megállítani a dührohamot, akkor büntetlenül (fabatka elvétele nélkül) tombolhat. Talán még jót is tenne, ha met tudná tanulni irányítani, hogy mikor és mennyire engedheti szabadjára az indulatait. Sajnos a mi gyerekeink hamar elfáradnak. Pénteken délután Az istenek a fejükre estek filmet néztük, a délelőttösök kérték, mert kapcsolódik egyik téma naphoz, és egy 8.-os lefeküdt a padra, és elaludt.  Jobb lett volna, ha lefeüdhetett volna a szőnyegre, betakartuk volna, és akkor ki tudta volna magát pihenni. A rendszer még kidolgozás alatt :)

Tiszta erőből nyár

Javában tart a vakáció, és én még nem pihentem. Azt hittem nem tudok majd mit kezdeni a 7 hét szabadsággal (a tanároknak a tanév vgén, és a tanév kezdése előtt 2-2 hetet kell még dolgzni), a valóság pedig egészen más :)

A főnököm tanulmányi szabadságra engedett, így tudtam elvégezni az Alapozó Terápia I. tanfolyamot. Ami a tanítványaim fejlesztésére jogosít. A képzést vegyes érzésekkel zártam. Sajnos, nem a legjobb gyakorlatvezetőhöz kerültem, alig követelt, ötleteket nem osztott meg velünk...stb. A csoportunk sem a legjobb volt. Nem alakult ki jó kapcsolatom velük, mindenki óvónéni volt, illetve egy főállású anyuka, aki a szoc.ped. diplomája mellett daduska néni volt egy bölcsiben (a tanfolyam alatt rúgák ki), fényévnyi távolságra van az ő szakmai kihívásuk az enyémtől. Szoktunk viccelődni a kollégáimmal, hogy a mi sulink legnagyobb erőssége, hogy szeretjük az odajáró gyerekeket. A tanfolyamon a legjobb gyakorlatvezetők, és előadók mind gyógypedagógusok voltak. Nem reprezentatív felmérésem az, hogy a gyógypedagógusok lelkiismeretesek, jó csoportvezetők, és előadók.

 

Holnap indulok Pécsre, a Kúltúrák Közti Kommunikációra, amit nagyon várok már! Az is zúzós lesz, egy hétig csoportozni, beszélgetni :D

A képzések, amiket az elmúlt évben csináltam (családterápia, személyközpontú tanácsadó) szombaton és vasárnap voltak. Nem jártam gyülekezetbe, aminek most nagyon érzem a hatását. Mindennel tele van a szívem, de legkevésbé Isten Igéjével :( Változtatnom kell ezen. Eddig azt hittem, hogy a református gyülekezet szűk nekem. Aztán rájöttem ismét, sokadszor, hogy nem tudok nem református lenni. Ma nagyon tartalmas prédikáció volt a Fasorban (oda megyek, ha megyek), el is határoztam, szeptembertől bekapcsolódok valamelyik körbe, és ha lesz lehetőségem, szolgálatot is vállalok. Közösség nélkül nincs kereszténység.

Jó pihenést nektek, igyekszem ez után többet blogolni (olvasni, és írni is)!
 

Az vagy, amit teszel

Hallottatok már a  Hősök Tere Projektről?  Ha nem, katt ide, érdemes :)

 

Képzeljétek, tegnap megkeresett egy szülő, hogy szeretné. ha a kislánya járna hozzám hittanra. A kislány óvdás, autista, és értlmileg akadályozott. Az anyuka tud egy másik kisgyerekről is, aki járna hittanra. Ez most egyszerre öröm számomra, de egyszerre félek is. Ha majd jutok valamire (mit tanítsak, hogyan...stb), akkor megmutatom hol is tartok a tanmenetben, szemlélteő eszközökben.

Győztessé válni

"Mielőtt elszenvedtük volna a vereséget, azt gondoltuk, ha ez megtörténik, akkor jobb nekünk meghalni, mint élni. Egy, a jogi egyetemen tanító hölgy ismerősöm mesélte, hogy az egyik előadásán lecsúszott róla a szoknya. Nagy plénum előtt. Ezek olyan pillanatok, amikor az ember azt kívánja, bárcsak nyelné el a föld! De mivel ő egy kifejezetten rátermett pedagógus, magára nézett, és azt mondta: "De jól áll rajtam a cicanadrág!" Ugyanis tél volt, és a szoknya alatt cicagatyát viselt. Ha előre elképzeli ezt a helyzetet, úgy érezte volna, hogy ebben megsemmisül, belehal a szégyenbe. És megélte, és nem halt bele. Ez egy óriási élmény! Rájövünk, hogy van élet a ciki után is. Miközben valaki bennünk megalázódik és vereséget szenved, aközben mi magunk elkezdünk erősödni, és rájövünk, hogy csak egy részünk az a valaki, aki veszített. Mi magunk a veszteség ellenére győztessé válhatunk." (Pál Ferenc, A szorongástól az önbecsülésig című könyvéből)

Feltétel nélkül

"Azelőtt nem is tudtam, mennyire nem veszem észre legmélyebb érzéseimet, és hogy mennyire értékesek lehetnek azok mások számára. Csak amikor elkezdtem kifejezni, ami valahol mélyen a bensőmben támadt, és láttam, hogy más csoporttagoknak könny gyűlik a szemébe, mert rájuk nézve is olyan igaz volt, amit mondtam; csak akkor kezdtem valóban érezni, hogy az emberi nem tagja vagyok.(...) És akkor az (...), hogy a csoport érzékeli szavaimat, és reagál rá, olyan volt, mintha tehetséget kaptam volna, amiben sohasem reménykedtem; mert nem is álmodtam volna, hogy létezik." (Carl Rogers: Encounter csoportok)

 

Leghatékonyabb

Azokban a családokban, ahol szeretet és együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek sokkal sikeresebbek és boldogabbak. Ha ettől a környezettől megfosztják a gyereket, azzal az egész életét, jövőjét tönkretehetik. A gyereknevelésben a szeretet a leghatékonyabb eszköz.
(Tendzin Gjaco)

Megbírkózni

"A jót a túlzás nem javítja, hanem rontja. A mértékletes ember például a túlzástól fösvény lesz. Így válhat a rendszeretőből kényszeres, az alázatosból meghunyászkodó, az udvariasból hízelgő, a békeszeretőből konfliktuskerülő, a szelídből életképtelen, a takarékosból zsugori, a hívőből vakbuzgó, a vallásosból fundamentalista, a fegyelmezettből önkínzó, az önzetlenből önsorsrontó, a segítőkészből megfelelni akaró. A jót az javítja, ha annak az ellentétével is meg tudok birkózni. Ha például valaki végtelenül mértékletes ember, akkor ő attól lesz még jobb, ha tud emellett döbbenetesen nagyvonalú lenni, amikor szükséges." (Pál Ferenc, A szorongástól az önbecsülésig című könyvéből)