Volt egyszer egy kislány, aki mézeskalács emberkét készített. Kivette a sütőből, és megcsodálta szépségét, majd mazsolát rakott az arcára szemnek, és a kabátkájára gomboknak. Épp befejezte, amikor a mézeskalács emberke hirtelen felpattant, kiugrott a tányérból és futásnak eredt. A kislány utána iramodott, de csak ennyit hallott a távolból: „Én vagyok a mézeskalács ember, futhatsz, mint a nyúl, de sosem érhetsz utol engem!”. Igaza volt. A kislány valóban nem érte utol, így pityeregve hazabandukolt. Másnap azonban, amikor az utcán a kirakatokat nézegette, a pékség ablakában különös alakra lett figyelmes: széles vigyorral az arcán ott feküdt ez egyik tálcán a mézeskalács ember! Több sem kellett a kislánynak, berohant az üzletbe, és kérte a mézeskalács embert. „Tíz fillér lesz!” – jött a válasz. „De hát ő az én mézeskalácsemberem! Én sütöttem!”- felelte a kislány. „Akkor is tíz fillér lesz!”. Így a kislány hazasietett, felnyitotta a perselyt, kivett egy tízfillérest, visszarohant az üzletbe, elővette a pénzt, és így szólt: „Most már kérem a mézeskalács emberkémet!”. Erre a férfi kivette a mézeskalács embert a kirakatból, és átnyújtotta a kislánynak, aki szorosan átölelte, és hazáig ezt hajtogatta örömében: „Én csináltalak, azért mert szeretlek, és most már meg is vásároltalak. Az enyém vagy”.
Ez Isten szeretete. Ő teremtett téged, azért mert szeret téged. Elfuthatsz előle, de Isten ott lesz mögötted. Azért, mert érdekli, hogy mi van veled. Te meg én, el lettünk adva rabszolgának. Ez a rabszolgaság a bűnről szól. Jézus Krisztus pedig azért halt meg, hogy visszaszerezzen minket magának. Ezért megy hozzád, belenéz a szemedbe, és azt mondja, hogy én alkottalak magamnak, véremen meg is váltottalak, szeretlek, az enyém vagy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden vélemény számít!