Tervek

Annyi minden van a mindennapokban, hogy se kedvem, se időm arra, hogy bekapcsolajam a számítógépet.

Szülőklubot szervzek az iskolában, nagyon izgalmas már az igényfelmérés is (kérdőív szerkesztés, feldolgozás, kiértékelés), a team ülések szervezése, és a témák összeállítása pedig rengeteg munkával jár (legyen elég annyi, hogy ma az igazhtóhelyettes hazazavart, mert zárta a tanárit :) ).

Bejelentkeztem egy Önsegítő szocioterápiás csoport autizmusban érintetteknek  csoportba szakmai megfigyelőként. Izgalmasnak ígérkezik.

Régóta vágyom arra, hogy elkezdhessek segítőbeszélgetést, lelkigondozói beszélgetést vezetni. Eddig nem találtam olyan helyet, ami megfizethető lene számomra. Eddig. De ma megállapodtam egy fiatalokból szakmai csoporttal, akik közösen bérelnek egy lakást, hogy a költségek senkit ne terheljenek meg. Májustól elkezdem az egyéni személyközpontú segítőbeszélgetéseket, és júliustól pedig a család- és párterápiát.



Mindennapok

A suli, az új munkakör, a képzések... nemcsak kitöltik a mindennapjaimat, hanem az összes gondolatomat, energiámat lekötik, ha hazajövök nincs kedvem a gépet bekapcsolni, mert még a napi dolgokkal foglalkozom.

Úgy csöppentem a tanulásban akadályozott, és az értelmileg akadályozott gyerekek közé, mint Pilátus a Credoba. Nem csak napközizek, hanem mozgás órát is tartok. Hogy ne kontárkodjak, nyáron megyek az Alapozó Terápia képzésre, ami nagyon hasznos lesz majd a munkámban. Az AT egy komplex idegrendszer fejlesztő terápia, az elemi mozgásokat fejleszti, amivel fejleszthető az írás, az olvasás, az emlékezet... Sok mindenre hasznos ez a terápia (beszédfejlődés; írás-, olvasás- és írásgyengeség; túlmozgások...), lelkes vagyok nagyon. A képzés előtt 1 könyvet ki kell olvasni, és meg kell tanulni ( a tanfolyam számonkéréssel kezdődik majd), viszont az ajálott irodalom (2 könyv)  sokkaljobban érdekel, így azokat is ki fogom olvasni.
Még van 6 államilag finanszírozott félévem, ha Isten is engedi és éltet, 2016-ban elkezdem a Bárczin a kiegészítő képzést. Majd írjátok a fejfámra, tanulmányait befejezte :D
 

Van egy autisztikus kisfiú az osztályban, tudjátok K. aki 2 hét alatt megjegyezt ki is vagyok :)A mozgás óra végén, az utolsó 5 percben mindig le szoktam kapocsolni a villanyt, a gyerekek a földön fekszenek, én halkan énekelek egy dalt (mostanában a tavaszra tekintettel a Tavaszi szél vizet áraszt népdalt). Közben egy nagy labdát gurigatok a hátukon. K. a múlt héten így szólt amikor az ő hátán gurigattam a labdát: Ez nagyon jó! Na, ilyenekért érdemes tanárnak lenni.

Ma festeni fogunk a gyerekkel. Izgulok, mert nem lesz a gyógyped. asszisztens (suliban van), a gyerekek nem szoktak kézműveskedni az osztályban (a rajz órát egy másik tanárnő tartja a saját termében). Új helyzet lesz a gyerekeknek, hogy a saját termünkben fogunk festeni.

Már vannak "sikereim" is, velem kezdtek el ebéd után pihenni és zenét/mesét hallgatni. Nagyon megszerették a Mazsolát (Für Anikó meséli, tényleg zseniális), és már a barokk muzsikát is élvezik kb. 10 percig. Ma Valdira fogjunk festeni a nyuszikat:) Bár az egyik kislány tegnap azt mondta nekem, hogy ő királylányt fest majd. Ma csak a tempera, meg Vivaldi a biztos :D
 

A suliban szülőklubot szervezek. Már megvannak azok, akik az alkalmakon segítenek tudásukkal. Meglepődésemre négyen (3 pszichológus, és egy mentálos) is igent mondtak a felkérésemre. Már összeállítottuk a kérdőívet a szülőknek, a tavaszi szünet körül kiosztjuk, májusra kiértékeljük, és a kérdőívek alapján összeállítjuk a témákat.
 

Június közepén véget ér a családterápiás képzés, írásban vizsgázunk, az órai jegyzetek mellett (a 13 képzési alkalommal 55 gépelt oldalt jegyzeteltem, kb 80 oldal lesz a 20 alkalom), 4 könyvet kellene alaposan átolvasni.

 

Nem fogok unatkozni az elkövetkezendő hetekben.

 

Szinte nem kötök, nem horgolok, blogokat nem olvasok. Ezen is változtatni kell...

 

Felétek mi újság van?

 

Tanárélet

Fura ez a munkaidő. Amikor az irodában dolgoztam, akkor napi 8 órát ültem a gép előtt (plusz a fél óra ebédidő). Az egész napomat elvette a munkaidő, de semmilyen munkát nem hoztam haza, és maradt energiám a kötésre, horgolásra, olvasására. Most viszont csak délre megyek, és 4-ig dolgozom (kivéve pár alkalmat, amikor ügyeletes vagyok, meg amikor óráim vannak). Eddig minden nap hamarabb bementem (fénymásolni, konyvtárba...), és esténként is az iskolával kapcsolatos dolgaimat csinálom. Az elődöm szerencsére készített napközis tervet egész évre, azzal nincs dolgom. Ezekkel bíbelődöm esténként:

- A mozgás órákra tanmenetet készítek, a gyakorlatokat már kitaláltam, de a gyerekek kevesebbet tudnak, mint amire számítottam, ezért most azon ötletelek, hogyan lehetne játékosabbá, egyszerűbbé, érthetőbbé tenni a gyakorlatokat.

- A rehabilitációs óráimra fejlesztési tervet kell készítsek, ami tök nagy meló. Szerencsére az anamnézis a képességfelmérő bizottság jellemzése alapján már megvan, de a feladatsorok, a havi ütemezés...stb. is bőven ad munkát.

- A havi értekezleten azt beszéltük meg, hogy a szexuális nevelést már az 1.osztályban elkezdjük délutánonként (nem kell megijedni, 1.-2. osztályban a higiéniáról, a testsémáról beszélgetünk). Szerencsére az 1. osztályos napközissel nagyon jóba lettem, így közösen készítjük el a tanmenetet. Ezekhez keresek hívóképet, amiket majd lelaminálok...és indulhat a munka :)

- A mi osztályunk nagyon barátságos kis csapat, az iskolapszichológus a nehezebb élethelyzetben lévő gyerekekhez megy. Viszont nálunk is lenne mit fejleszteni, ezért azt beszéltem meg a pszichológussal, hogy hetente 2-3 délután beszélgetőkört tartok a gyerekekkel. Majd néha összeülünk egyeztetni, hogy ha már foglalkozom a gyerekekkel, akkor úgy tegyem, hogy az szakszerű legyen.

Az elmúlt közel 2 hétben, egy oldalt nem olvastam a könyvemből, egy bloghoz nem tudtam kommentet írni, és kb 30 percet horgoltam. Várom, hogy visszaálljak a megszokott kerékvágásba :)

Ezt tegnap kaptam egyik kislánytól. Meghatódtam. Nem csak azért, mert az elmúlt 7 évben a munkatársaimtól, az orvoslátogatóktól sosem kaptam ilyet :D

Van egy autista kisfiú az osztályunkban, arra számítottunk a délelőttös kollégámmal, hogy kb. 2 hónapra lesz szüksége K-nek, hogy megjegyezze ki vagyok. Minden nap bemutatkozom K-nek, amikor bemegyek az osztályba Szia K., én vagyok a Zsuzsa néni, és én leszek veletek délután. Szinte minden nap, ebéd után meg szoktam tőle kérdezni: K. tudod ki vagyok? Eddig csak nézett rám, mint akit sosem látott. Tegnap (1,5 hét után!!!) viszont ezt válaszolta Igen, te vagy a Zsuzsa néni! Annyira megörültem, hogy adtam neki egy puszit, ő pedig gurgulázva nevetett :D

Mozgás órán a nagymozgások fejlesztésénél az utolsó feladat az óriásjárás. Nehezen megy nekik, meglepően az, hogy a karjaikat a fülük mellett nyújtva tartsák. Próbálom őket motiválni: Aki eléri a plafont, kap tőlem egy nagy puszit! Ketten is felnéznek, mire az egyik szomorúan megállapítja Nem tudom elérni.

A zeneterápián éneklik és mutogatják a tanár bácsival a Nád a házam teteje... csodálatos ópuszt. Tegnap az Alma együttest egyik cd-jét hallhattuk, ahol felcsendül a zeneterápiás dallam. A gyerekek ledöbbenve szólítgatnak engem:

- Zsuzsa néni! Zsuzsa néni!

- ?

- Mi ezt ismerjük!

Összeállt nekik, ami a cd lejátzóból szól, azt ők is ismerhetik :D

Hát így mulatunk mi a 2. osztályosokkal :D

Változás, tervek

Már elég régóta motoszkál bennem, hogy munkahelyet szeretnék váltani. Nem gőzerővel, de kerestem a lehetőségeket. És ahogy ez lenni szokott, akkor hallottam egy nekem tetsző állásról, amikor épp nem kerestem. December közepén a villamoson összefutottam valakivel, aki egyik iskolában napközis, ahol én hittant tanítottam. Ő szólt, hogy van náluk üresedés, jelentkezzek hozzájuk. Jól ismerem az igazgatónőt, jóban vagyok néhány ott dolgozó pedagógussal is, így esett, hogy december 30.-án voltam állásinterjún. 

Január elején felmondtam az irodában, február 2.-án kezdek a suliban, mint napközis tanító néni. Sűrű, de izgalmas időszak elé nézek, vissza kell rázódni a gyerekek közé (úgy készülök, mint aki még sosem tanított, pedig de :D), ha hittan órát is tartok, akkor tanmenetet is kell írnom, és persze óravázlatokat...

Most kezdődik a családterápia izgalmas része, februártól lehet menni megfigyelőnek, azaz hogyan zajlik élőben egy családterápiás segítő kapcsolat. Júniusban lesz egy komolyabb vizsga a 200 óra alaptanfolyamból, az órai vázlataim már kb 70 gépelt oldalt tesznek ki, és csak a képzés felénél járunk.

Ha vége lesz a tanévnek, rögtön kezdődik a mozgásterápiás tanfolyam, mert a suliban arra is szüskégem lesz. Baromira izgalmas, hogyan fejleszthető az olvasás, és az írás a mozgással. Mostanában elég sok ilyen cikket olvasok a neten.

Mindeközben nagyon szeretnék segítő beszélgetéshez klienst (és helyet) találni, mert az nagy szerelem. Tavaly június óta nincs kliensem, és ez most nagyon hiányzik. Persze megvan a csoportom, akiket nagyon szeretek, de nagyon más csoporttal dolgozni.

Államvizsga, fog, ekcéma

Szerdán végleg befejeztem a tanumányaimat a mentál szakon :) Végiggondoltam ezt a közel 2,5 évet, és nagyon megdöbbentem, mert ebben az idősazkban csupa meghatározó dolog történt velem. A képzést 2012 nyarán kezdtem a 150 óra önismerettel (ez a diploma feltétele). Azzal, aki tartotta a csoportot, nem jöttünk ki, és most ősszel tudtam meg, hogy a saját maga bevallása szerint borderline személyiségzavara van. Azon a nyáron az anyukám haldoklott, majd meghalt,  és ez a pszichológus nő a szexuális életemmel vegzált, (egyébként mindenkit!) és finoman közölte velem, hogy az egészéges személyiségű embereknek nincs szükésgük a vallásra. Nem hittem volna, hogy egy keresztény országban fognak üldözni a hitemért. Akkor értettem meg a zsidókat, mit jelent nekik egy-egy antiszemita megjegyzés, milyen indulatokat vált ki belőlük, hogy az identitásuk forrását kérdőjelezik meg. A képzés alatt minden félévben költöztem, többek között mert megértettem sokmindent, amit aztán aprópénzre váltottam a hétköznapokban. Megértettem azt is, hogy  a  jelenlegi munkahelyemet ott kell hagyjam, mert a túlterheltség-kiégés-depresszió-idegi kimerülés minden fázisát végigjártam már, és látom a kollégáim is, és ahogy hallom a beszélgetéseiket, ők is hasonló helyzetben vannak. A szakdolgozatomat a munkahelyi stressz csúcsán, egy költözés, és egy albérlőváltás közben írtam meg. Olyan is lett. A konzulensem és az opponensem is nagyon kedvesek voltak, nem voltak szigorúak, mindketten 4-est adtak rá (én max elégségest adtam volna magamnak).

Hétfőtől fájt a bal alsó 6-os fogam (cataflammal mentem államvizsgázni). Életem első foghúzása lett a vége :( Mondtam is a dokinak, nagyon félek, ez életem első foghúzása! Mire ő: örülök, hogy együtt élhetjük ezt át. Nekem az a 1,5 óra, amit a fogorvosi székben ültem, kevésbé okozott örömöt. Két félelmetes mondat is elhangzott a foghúzás alatt: "meg akarom menteni az ötösét is", azt hittem ez után már semmi nem jöhet, de igen :( "nem akarom átvágni az állkapcsát". Na, ekkor örültem, hogy nem mentem el valamelyik állami szájsebészetre, azt hiszem ott nem küzdött volna ennyit értem egyetlen doki sem. Annyira be voltam parázva, hogy a doki egyszer meg is kérdezte jól vagyok-e, azt hitte elájultam.

Ekcémás lett a bőröm, nyár végén-ősszel kezdődött. Bőrgyógyászhoz nem tudtam még eljutni, biztosan azért, mert még nem olyan csúnya az arcom.  Akinek már húzták a fogát az tudja, hogy 2-3 napig nem szabad tejterméket enni, és ez alatt a 2 nap alatt eltűnt az ekcémám. Egyébként nem szoktam sok tejterméket enni, pl. sosem iszom tejet/kakót, nem szeretem az ízét, a kávémba teszek max 1 dl-t. Szóval ki kell iktassam a tejtermékeket az étrendemből. Nem lesz nagy érvágás, a joghurt fog hiányozni, de azt sem ettem minden nap...

Változás

Változás előtt állok. Én szerettem volna ezt a változást, tehát örülök nagyon. Még nem tudok róla beszélni, mert friss a dolog. Majd ha csitulnak körülöttem a hullámok, akkor megosztom veletek azt, ami megosztható.

Addig hoztam egy filmet, amit Csillagos ajánlott, és mert annyira szép, hogy sajnálnám magamnak megtartani.
Rory Jansen (Bradley Cooper) élete első kötetének kiadása rendkívüli esemény, ami az irodalmi életben és az átlagolvasók körében is nagy visszhangot kelt. Az utca embere is odavan a könyvért, a kritikusok is ódákat zengnek róla: a regény a könyvkluboktól kezdve a reptereken át a főiskolai kampuszokig mindenhol hódít. Friss hangjával és időtlennek tetsző bölcsességével Rory hamar az irodalmi élet egyik sztárjává válik. A karizmatikus, tehetséges, intelligens és fiatal szerzőnek mintha mindene meglenne: a siker mellett gyönyörű feleség (Zoë Saldana) várja otthon, a világ a lábai előtt hever - és mindezt pusztán a szavainak köszönheti. De kinek is a szavai ezek? És pontosan ki is írta a hírnevet hozó történetet? A sikerben fürdő Rory-t egy nap felkeresi egy rejtélyes öregember (Jeremy Irons), aki azzal a döbbenetes állítással szembesíti, hogy valójában ő a könyv szerzője. A férfi mesélni kezd fiatal korának gyönyörű, ám tragikus emlékeiről, amelyek ihletésére papírra vetette a történetet. A találkozás hatására Rory kénytelen számot vetni a kreativitás és az ambíció kérdéseivel, és elgondolkodni azon, hogy a sikere mögött álló döntés kapcsán vajon mennyire tiszta a lelkiismerete. (port.hu)

A teljes filmért kattints ide!

Ugyanaz

Azt, hogy mit jelent nagykőrösi diáknak lenni, képtelenség leírni, elmondani... minden olyan ott is, mint a többi főiskolán (előadások, zh-k, tanárok, diákok, vizsgák, beadandók, számonkérések, to...), de  mégis sokkal több. A mentálon az egyik kedves tanáromnak a szülei nagykőrösi diákok voltak, még az államosítás előtt végeztek. Amikor a mentálra felvételiztem, és szóba került a főiskola, átváltottunk személyes hangnemre, és a tanárom csillogó szemmel beszélt arról, hogy a szüleinek mennyire meghatározó volt a református tanítóképző. A lelkiség, ami ott van, generációkon átível.

Nem szeretek a neten ismeretlenekkel "számot vetni", emlékezni, múltba fordulni... minek? Én a csendben emlékező típus vagyok. Elraktározok magamban egy-egy mondatot, beszélgetést, ölelést... ami hosszan elkísér. Minden búcsúzáskor, így a kibocsátó istentisztelet után is, szomorú voltam kicsit és kiüresedett, mert tudtam, hogy abban formában már nem lesz többet része az életemnek a főiskola. Hiába mennék vissza, hiába olvasgatom majd a jegyzeteimet, hiába emlékszem még a kedves tanáraim hangjára is, semmi nem lesz ugyanaz. 
Amikor tanítani kezdtem, ugyanazzal a lendülettel, ugyanazzal a hittel tettem, ahogy tőlük láttam, és amivel Pista bácsi útra bocsátott. Sokszor rajta kapom még ma is magam, hogy Pista bácsi mondatai zakatolnak bennem, pl. amikor a mentálon az osztálytársaim a lustaságukkal pattanásig feszítették a húrt, mindig  ez a lemez ment a fejemben "ez nem diakóniai központ, ez egy főiskola"; vagy amikor az osztály nagy része nem maradt ott a zárókörön, akkor is Pista bácsi szavai jutottak eszembe (ami Nagykőrösön az áhitat, az a mentálon a zárókör :)) "áhitatra járni nem kötelező, hanem evidens". Évek telnek el, különböző végzettségeket szerzek, már régen nem hitoktatok, és sokszor a fejem fogom, hogy még mindig hitoktatónak definiálom magam, és vágyom azt a közösséget, amit ott éltem meg.

Szomorú híreket osztottak meg karácsony előtt a főiskolai facebookos csoportban. Pista bácsi (a volt főigazgató, egyszerűen csak így szólítottuk) akit mindannyian nagyon szeretünk, és tisztelünk, ismét beteg lett. Az egyik legszörnyűségesebb betegséggel küzd, annak is a legsúlyosabb, legalattomosabb változatával. Majd a hírfolyam azzal folyatódik, hogy kórházi híreket osztanak meg azok, akik meglátogatták Pista bácsit. Elkezdtek imaközösséget szerevezni, minden este 9-kor imádkozunk érte, és a családjáért; nagyon személyes és érzelemmel teli megosztások érkeztek kommentekben (kinek mit jelent(ett) a főiskola), mit köszönhet Pista bácsinak; volt valaki, aki vállalta, hogy összegyűjti, megformázza ezeket az üzeneteket, és volt olyan aki kinyomtatta, meglátogatta Pista bácsit és felolvasta neki azokat; tegnap valaki Budapestről elment meglátogatni őt, az autójában volt 5 szabad hely, összegyűjtotte azokat, akik tudtak menni; volt, aki nem merte felhívni Pista bácsit, őt bíztatták a csoport tagjai, hogy írjon Neki sms-t, annak is örül majd. Nem számoljuk a karaktereket, a kilómétereket, az időt, a közbenjárást, a hálaadást. A napokat számoljuk, hogy meggyógyul-e már; tud-e sétálni a folyosón; hazaengedik-e végre... Pista bácsit kemény kőből faragta az Úristen. Ezért is felefoghatalan számomra, hogy még nincs 70 éves, annyi mindent tud, olyan jó volna, ha két kézzel szórhatná még  a tudását... nehezen fogom fel, hogy akitől az Ószövetség szentséges tudományát tanultam, talán többet nem teszi fel a kérdéseit senkinek (Hány harci lova volt Siserának?)...

Furán hangzik, de ebben a nehéz helyzetben, a sokkoló hírek közepette elkezdtem gyönyörködni magunkban, egykori nagykőrösi diákokban. Mi,  nyakas kálvinisták érzelemmel telítve, nagyon bensőségesen mondjuk el egymásnak és Pista bácsinak, mi az, amit köszönhetünk Neki. Olyan szeretetteljes légkör lengi körül a csoportot, amiről nem is reméltem, hogy létezik. Olyan szeretetcsomagot adunk neki is, és egymásnak is, ami a krisztusi szeretet esszenciája.

Én is elgondolkodtam, mit köszönhetek meg Neki, legkedvesebb tanáromnak? Ezt  köszönöm meg Neki, ezt a magvetést, ezt a  lelkiséget, ezt a közösséget, amit magunkakkal hoztunk kőrösről. Szomorúsággal tölt el mindannyiunkat az, lehet, hogy maga a főiskola ismét történelem lesz, de volt egy (újra)kezdet, ami sokunkat hazavezetett. Mindent megkaptunk, amiről sokan álmodni sem mernek. S hogy mit hoz a jövő? Nem tudjuk. Talán Pista bácsi hamarosan vissza megy a teológiára tanítani. Talán képes lesz a főiskola tovább működni. Nem számít egyik sem. Csak az számít, ha ugyanaz a lelkesedés, ami a facebookos csoportban megjelent, és megélünk, azt nem megtartjuk magunknak, hanem továbbajuk. Hálás vagyok Istennek, hogy nem voltak hiábavalóak a nagykörösi évek, és most már tudom miért nem tudok kilépni a hitoktatói identitásból, mert a főiskolai évek alatt nem csak emberséget kaptunk, hanem magát Jézus Krisztust, Aki tegnap, és ma, és mindörökké ugyanaz.

Nem luxusba

Reggel fél nyolc körül már hallom a karácsonyi muzsikát a Duna Plázában, ahol a reggelimet veszem meg. Megdöbbenek, hogy már kora reggel hangosan szól a karácsonyi zene. Ami ilyenkor nem villog fényárban, az nem is létezik. Tele van a város a karácsonyi hangulattal: karácsonyi vásárok, ha nincs hó, akkor műhó, karácsonyi izzó-füzérek, paleo bejgli (5000 Ft/rúd!), mélyvörös és aranyszín, ajándék-stressz, sült gesztenye… Ezeket mind be kell szerezni, mert különben ugrott a “karácsonyi hangulat”. És az Advent, az Úr várása hol marad? Keserű, és cinikus vagyok. Nem, inkább csalódott, mert sodródok én is… Állok a Gresham Palota előtt, és elkápráztat a Bazilikára vetített giccs. Bámulom a fényeket a tömeggel, amikor egy pillanatra megakadt a szemem egy olasz turistán, és megborzadok, idáig utazik egy kis karácsonyi hangulatért, kézműves ajándékért? Akkor már magam is elég furcsának érezem magam, mit keresek én  itt, miért itt keresem a Karácsonyt, és ez fáj. És nagy zavaromban kinyitottam az ingyenes újságot, amit a metróban nyomtak a kezembe:  “…a Gyermek nem luxusba született, hanem istállóba…” Visszazuhantam valódi önmagamba, most már tudom, az Úr a csendben érkezik.

Könyvbemutató

"Nem köszöntötte ágyúdörgés, tudomásom szerint sehol nem gyújtottak örömtüzeket, és a tévében se adtak róla hírt, amikor a Cser Kiadónál nagyjából egy héttel ezelőtt szépen csöndben megjelent Kenyó Bea első könyve, a Horgolt ez + az.
Na de minek az embernek ellenség, ha vannak barátai is, Beával ilyesmi nem történhet anélkül, hogy a régi jó Barka-banda el ne kezdené törni a fejét, hogy ezt miként lehetne valahogy mégiscsak megünnepelni.
Neki is láttunk tehát egy könyvbemutató meglepetésbuli szervezésének, amire Bea gyakorlatilag az első percben rájött, de mivel rendes, nem akart minket lebuktatni, ezért nem szólt semmit, hanem hagyta, hadd szórakozzunk. Hogy a háttérben pontosan mennyit röhögtek rajtunk az ő János című férjével, szerintem azt jobb, ha örökre elfedi a jótékony homály.
Mindenesetre mindent úgy csináltunk, mint a "nagyok": termet dekoráltunk, volt nyitóbeszéd, kérdések a szerzőhöz, dedikálás, koccintás, ajándék, meg rengeteg süti.

Bea mindannyiunknak személyre szóló ajánlást írt a könyvbe, amit - utólag talán ezt is bevallhatjuk - valamivel korábban kézhez kaptunk, mint ahogy igazából hozzá lehetett volna jutni. Ezúton is üzenem az utókornak, hogy ebből a könyvből nem az egyes számú dedikált példány fogja majd egyszer a legtöbbet érni az árveréseken, hanem az a titkos mínusz tíz, ami megelőzte :-D

Bár Bea maga azt állítja, hogy Annás pisztolyt tartott a fejéhez, és rákényszerítette, hogy pont ezek a minták szerepeljenek a könyvben, szerintem ez egyáltalán nem igaz.
Egyrészt, mert Annás ilyesmit soha nem tenne, másrészt pedig egyértelműen Beára vall az a praktikus érzékenység, amivel a mintáit összegyűjtötte. Rutinos ingázóként többnyire a jól "utaztatható", menet közben is előkapható darabokat részesítette előnyben, miközben csupa-csupa hétköznapi használatra szánt - és nem utolsósorban valóban használható! -  tárgyat tervezett. Ügyesen rámutatott, hogy ha valami praktikus, az nem jelenti azt, hogy nem lehet ízléses, és ha valami "szépet" akarunk készíteni, akkor az nemcsak dísztárgy lehet, sőt!

Egyszerűen elkészíthető, praktikus és bájos dolgok gyűjteménye ez a könyv, csupa olyasmi, amit készíteni, adni és kapni is jó, és olyan otthonos érzést áraszt az egész, mint egy tányér friss, meleg házi sütemény, amit egy bögre kakaó és egy kedves mosoly kíséretében eléd tesznek, amikor hazaérsz.

Teremtsük meg mi is ezt a hangulatot, horgoljunk együtt Beával ezt meg azt :-)"

szöveg és képek by Kamilla

Mit tennél?

Valamelyik este arról beszélgettünk a csajokkal, hogy mi az, amit szívesen megtennénk, de gyávák vagyunk a cselekvéshez. Nagyon tanulságos volt ez a beszélgetés, igazi önismereti utazás volt...

Kutyát tartanék, pedig minden érv ellene szól.

Kivennék egy év szabit, és sokat utaznék.

Kipróbálnám a bungee jumpingot :)

Hazaköltöznék, és belaknám az egész házat.

Felhívnám, és elmondanám neki, hogy szeretem és megölelném.  

Liftbe szállnék.
Megtanulnék rendesen angolul, és olaszul.
Többet mosolyognék.

 

Te mit tennél, ha nem félnél?

Új nap, új élet

Ha tudnád, hogy ez lesz életed utolsó napja,
Amikor meglátod szerető Istened arcát,
Vajon megváltoznál tőle?

Ha tudnád, hogy a szeretet összetörheti a szíved,
Ha a padlón vagy, és onnan már nem eshetsz lentebb,
Vajon megváltoznál?

Mennyire jónak, vagy rossznak kell lennie a dolgoknak,
Mennyi veszteséget, megbánást kell benyelned,
Milyen láncreakció lendítene meg,
Hogy megfordulj, hogy megmagyarázd, hogy megbocsásd és elengedd...
Hogy végre megváltozz?

21. századi

A napokban egy olasz facebookos oldalon láttam ezt a képet. Nagyon elgondolkodtatott... Régebben jobb volt? Nő vagyok, nem félek, és ez baj? Csak én gondolom, hogy az élet szép, a világ tele van gyönyörű dologgal, sok mindentől lehetek boldog... csak szét kell nézni?!

Az én ferdítésemben:
Isten hozott a 21. században
Vezeték nélküli telefon
Tűz mentes konyha
Kulcs nélküli autó
Zsír mentes ételek
Munka nélküli fiatalok
Lelkiismeret mentes igazgatók
Alap nélküli kapcsolatok
Elővigyázatosság mentes viselkedés
Félelem mentes nők
Apa/Anya nélküli gyermekek
Szív nélküli érzelmek
Érték mentes nevelés
Modor mentes gyerekek
…minden “mentes”-sé válik
a remény is végtelen

és ezeket én nem hagyhattam szó nélkül.

Életjel

 Rég nem jelentkeztem. Hiányoztok nekem, visszatérek :) Amíg nem írtam, addig sem tétlenkedtem, kb ezekkel telnek a napjaim:
- zoknit kötök, Áronnak is készült egy a gumicsizmájához
- vettem egy régi Neumann varrógépet, matuzsálem, de lelke van
- leadtam a szakdolgozatomat :) (januárban államvizsga)
- elkezdtem a képzéseket, és nagyon élvezem minden percét 
- új albérlőim vannak, az előzőek adósságot hagytak (futok a pénzem után)
- szeretnék kesztyűt kötni

 

 

 
És felétek mi történt?

Program

Költözésről és egyebekről.

Van úgy, hogy egész nap pakolom a cuccaim, szortírozok, dobozolok, takarítok... és mégis azt érzem, semmit nem csináltam. Aztán ezt a pontot már rég túlhaladtam, minden időn kívül állok, kár, hogy mások nem, mert ez megnehezíti az időbeosztást és programegyeztetést, de többé-kevésbé még tartom magamat.
Csak úgy nagyvonalakban néhány dolog, mivel telnek mostanában a napjaim: 

- dobozokba pakoltam a dolgaimat

- takarítottam

- dolgozni mentem

- takarítottam

- takarító szereket vásároltam

- dobozokat kértem a helyi kisboltostól

- telefonon egyeztettem a volt főbérlővel

- dobozokba pakoltam a dolgaimat

- dolgozni mentem

- takarítottam

- megnéztem az új albérletet

- találkoztam Áronnal

- takarítottam

- telefonon egyeztettem költöztető cégekkel

- dobozokba pakoltam a dolgaimat

-  dolgozni mentem

-  takarítottam

- Beáékkal költöztem 

- megsirattam a mosogatógépet

- takarítottam

- képzésre mentem

- vállalhatatlan mennyiségű ecetet és szódabikarbónát vettem a takarításhoz

- bejelentkeztem a pedikűröshöz

- dolgozni mentem

- vásároltam függönyt az IKEAban

- közel két hete nem kötöttem/horgoltam

- elkezdtem kipakolni a dobozokból

- szerelőt hívtam a wc tartályhoz

- takarítottam

- dobozolásból PhD-re készülök 

A köztes időben néha takarítottam és kipakoltam a dobozokból. Legközelebb majd arról írok a hosszú listát, amit még őszig szeretnék kipipálni. De most megyek takarítani.

Tessék mondani, unatkozni azt hogy kell?

Régóta nem jelentkeztem, többek között azért, mert nem csak Réka költözik el, hanem én is.  A történet igen hosszú, és bonyolult. Eddig azt hittem, hogy a fejfámra valami ilyesmit írnak majd: Tanulmányait befejezte. Hát nem, végrendeletben meghagyom, hogy a sírfeliratom ez legyen: Végleg elköltözött. 

Szóval augusztus 20-án nagy, állami költözést csapunk. Augusztusban ezek várnak még rám:  lemegy az OKJ-s képzés maradék 28 órája, még megyek egy mentálos konfeneciára is. Persze dolgozom is full time-ban, és ma is, és holnap is pakolok, és takarítok a jelenlegi albiban, majd a hét második felében az új albiban takarítok és ott pakolom ki a cuccaimat.  És hipp-hopp itt lesz a szeptember, amikor is képződök ezerrel, lesz új kollégám, szerettem volna augusztusban befejezni a szakdolgozatomat, de ez átcsúszik szeptemberre. Ahogy a blogos ajándékok is, amikhez már kiszabtam az alapot, a pillangós-agyas képet megrajzoltattam. Csak időt kérek, hogy be tudja fejezni mindet.

Hímes-tojás lelkemnek igen sok ez a változás, terhelés. Szükségem lenne egy martinire. Vagy egy hét szanatóriumra. Vagy egy olaszországi körútra. Vagy mindháromra, ebben a sorrendben :-)

 

 

 

 

A siker (és az ő útja)

Ne feledd, a siker egyetlen útja a kemény munka. Ha nem dolgoztál meg érte, akkor az nem számít sikernek. (Ricky Gervais)

Még mindig a szakdolgozat körüli őrület van. Nyár végéig igyekszem leadni :-)

Jó tanács :-)

itt találtam

 Szép hétvégét mindenkinek :-)

Összefüggések

Ha segítőbeszélgetés jegyzőkönyvet kellett írnom, vagy a kliensemmel elakadok, és hiába gondolkodom azon, hogyan lehetne tovább gördíteni őt, mert beragadt egy élethelyzetbe, de nem akar toporogni... ilyenkor hihetetlen feszültség, tehetetlenség, düh... van bennem, amit futással szoktam levezetni. És futás közben gondolkodom a megoldáson, néha egész jól meglátom az összefüggéseket. Néha. A mai futáson meg azon gondolkodtam, ha lenne 3-4-5 kliensem hetente, minden súlyproblémám megoldódna, és annyi mákosgubát ehetnék vacsorára, amennyit csak akarok :- D

Nem költői

Rengeteget küzdök a szakdolgozatommal. Nem részletezném, de a projektjeimmel intenzíven árnyékra vetődök, úgy október óta folyamatosan... Segítő kapcsolatból nem akarok szakdolgozatot írni, mert mellékletként 10 segítőbeszélgetés jegyzőkönyvet kell csatolni. Én már a 4 után is majdnem eret vágtam, minden jegyzőkönyv után el kellett menjek futni, hogy levezessem a feszültségem. Jobban bevonódok a gépeléskor, mint a beszélgetés alatt (ki érti ezt?!, mert én nem!). Február óta minden héten beszélgetek egy fiatalasszonnyal, már szépen alakul a segítő kapcsolatunk, de azt érzem, ha még 6!!! jegyzőkönyvet meg kell írjak, magam is segítő után nézhetek. És ez most nem vicc, bármennyire is annak hangzik. Ami még aggaszt, hogy a projektemhez még semmilyen szakirodalmat nem olvastam el. Egy betűt sem. Cserébe, a segítő kapcsolathoz ennyi könyvem van, amiket már átfutottam, és a nyáron szeretném elolvasni mindet:

Most őszintén, szerintetek normális vagyok?! Olyanból szakdolgozatot írni, amihez se irodalmam, se emberem nincsen?! Jah, a Betesda tavánál a béna 38 teljes évet várt. Mit nekem 38 hét?!* Rejtély vagyok a magam számára is... Helyes megfejtőt keresek :-D

* Kaptam ígéreteket Istentől, hogy nem kell olyan sokáig úgy éreznem, hogy nincs emberem, mint a Betesda tavi betegnek, megerősít (2 kor 12,9) és azt is, hogy élet támad körülöttem (Ézs 35,6). Nehéz hittel ráállni erre az Igékre, de a tapasztalatom az, előbb-utóbb menni fog nekem az is... addig imádkozom, hogy kibírjam ;-)

Hivatalosan

Ezennel a nyarat hivatalosan is megnyitom :-)