Szuperszülő

Tegnap délután 3 olyan emberrel (idős nő a cukrászdában, bicajozó gyerekek az utcánkban) találkoztam, akik szalonagresszívek voltak velem, és nem csak engem hökkentettek meg a viselkedésükkel, hanem azokat is, akik körülöttünk voltak. Sokat gondolkodtam, hogy hogyan tudnám megfogalmazni és kiírni magamból a tegnap délutáni negatív élményemet.
Ma reggel jött ez a hírlevél Edittől, ami pontosan megfogalmazza az éréseimet, gondolataimat:

Folytassuk egy kicsit a múlt heti témánkat: az agresszió.

Azért szeretnék ezzel egy kicsit hosszabban foglalkozni, mert sok tévhit, hibás hozzáállás él ma az agresszióval kapcsolatban.
Az első ilyen tévhit:
Az agresszió káros.
Teljes egészében ez nem igaz. Sok kárt tud okozni, de sokat is segíthet, ha jól használják. Gondold csak végig, egy csúcsteljesítményű sportoló hogyan képes olyan kimagasló eredményt elérni? Ehhez bizony agresszióra van szükség. Jó, de mi nem vagyunk sportolók. De az előlépéshez a munkahelyen, ahhoz is kell némi agresszió, hogy sikerüljön lekörözni az ellenfeleket. Meg, amikor valaki jól megsért, és a szemébe kell mondani, hogy máskor ilyet ne tegyen. Hogy a nyomulós MLM rendszerbe beszippantó ügynökökről most ne is szóljak. Tudod, kik azok, akik inkább beadják a derekukat, akiknél tiltó-listán van az agresszió. Bár nem tehet róla, valósz&iac ute;nű így nevelték. De sokan szenvednek, hogy saját érdekeik képviseletében nem képesek hangot emelni. A legszomorúbb példa erre a lelki, vagy testi bántalmazást szenvedő anyák, családok. Ők miért nem szólnak? Mert tiltás alatt van az agressziójuk, hiszem már rég ki kellett volna kérni maguknak, vagy elmenekülni. Ehelyett csak tűrnek. Ezt elkerülendő, bizony barátkozni kell az agresszióval.
De akkor most tanítsam verekedni a gyereket?
Nem, egyáltalán nem ezt mondom. De elfogadottá kell tenni az agresszió egészséges mértékét. Ezt nevezi a pszichológia egészséges agressziónak.
Mégis hogyan lehet ezt megértetni egy 2-3 éves , vagy egy ovis vagy egy kisiskolás gyerekkel?
Meg kell tanítani neki kiengedni a feszültségét.
Meg kell tanítani neki kiengedni a feszültségét.
Meg kell tanítani neki kiengedni a feszültségét.
Meg kell tanítani neki kiengedni a feszültségét.
Ezt a mondatot nem azért írtam le 4-szer, mert szenilis vagyok, hanem mert ez a lényeg.
Tehát, ha a gyerek valami okból feszült vagy ideges, sőt agresszív, akkor nem leszidni kell. Hanem megérteni. Mert így ő is azt fogja megtanulni, hogy a negatív érzelem elfogadható. Sőt nem baj, ha van. Sőt lehet róla beszélni. Sőt kell is. Így szépen beleég, hogy ha ideges, akkor azt valahogy le kell vezetni. Már csak arra kel figyelni, hogy megfelelő elvezetési utat mutass neki. Ha agresszív, ne azzal küzdj, hogy hogyan fojtod vissza a gyerekbe, hanem azzal foglalkozz, hogy mit tudsz kitalálni neki, milyen tevékenységet kell felajánlani neki, hogy lenyugodjon. Tehát, ha éppen fejbe akarja vágni kislapáttal a másik gyereket a játszótéren, akkor vond ki a szituációból, magyarázd el  neki, hogy érted az idegességét , de ez nem megoldás. De mutassa meg, mennyire ideges. Kiabáljon, vagy fusson egy nagy kört, sőt mehetsz vele te is.
Mi következik az ilyen szülői viselkedésből?
Az, hogy a gyerek ismerni fogja az érzelmeit. Képes lesz elfogadni, hogy az élethez a negatív érzelmek is hozzátartoznak. Szépen lassan megtanulja, hogy ha ideges, akkor mit nem lehet és mit lehet tenni. Jól van, ütni, köpködni nem lehet, de kiabálni lehet. Így iskolás korára lassan kialakul, hogy melyik az az út, ahogy ő el tudja vezetni a feszültségét.

Nézzük mi történik, ha nem engedik, hogy kiélje agresszióját.
A gyerek szépen megtanulja visszafojtani, hiszen anya nem örül, ha ideges vagyok és csapkodni akarok. Ezért ezt nem csinálja. Bármi baja van, visszafogja. Gyűjti, gyűjti, majd amikor tele a zsákja, vagyis, amikor már sok feszültséget gyűjtött össze, akkor kirobban. Talán te is láttál már dühöngő gyereket, akivel nem lehet mit csinálni, olyan dühös. Igen, sokat gyűjtögetett és most kidurrant. Olyan ez, mint a vulkán. Egyszer csak kitör, és akkor aztán nem tudod irányítani, merre folyjon a láva.
A gyerek fejében is lesz egy kis zavar. Sőt nem is kicsi. Hiszen mindenki elismeri, hogy vannak idegesítő, dühítő szituációk. A gyerek életében is vannak. Ha nem engedheti meg magának, hogy kiadja, akkor szegény mit gondoljon magáról? Nagyon ideges vagyok, de ezt nem szabad, mert ez csúnya dolog, anya is megmondta. Akkor én most nem vagyok jó? Nem tudok a szüleimnek megfelelni, mert néha ideges vagyok, nem mindig mosolygós az élet. Talán nem hiszed el, hogy egy gyerek ilyet gondolhat, de tudod, nem kevés önértékelési zavaros gyerekkel dolgoztam már, akit dührohamokkal hoztak hozzám. Semmi baja nem volt, csak el kellett vezetni a dühét, mert már évek óta gyűjtögette. S ha valami kis negatív dolog történt vele, akkor csak dühöngeni tudott. Mert az elfojtott feszültség nem tűnik el, hanem kerülő úton visszajár.
Akit gyerekkorában a feszültség elfojtására neveltek, az felnőttként is küzd a dologgal. Az élet nem habos torta. Sokszor felidegesítik az embert. Ők azok, akik gyakran a dühüket másokon vezetik le. A főnök, aki veled kiabál, pedig a serdülő gyereke okoz neki feszültséget. Vagy az a férj, aki a munkahelyi stresszét a családon ver le. Ott engedi ki a feszültséget, ahol kisebb az ellenállás, vagy kisebb kárt okoz vele saját szempontjából.
Most ne érts félre, nem az agresszió mellett kampányolok, hanem csak azt szeretném, ha elfogadottá válna, hogy agresszió van. Ez elfogadható és megfelelő módon kezelhető. Mindenkinek meg kell találni, mit kell csinálnia, hogy a feszültsége csökkenjen. Valaki sportol, valaki zenét hallgat, valaki olvas, valaki agresszív filmeket néz stb. De ezt csak akkor tudja megtenni, ha önmaga számára elfogadható a negatív érzelem. Tehát kiskorában is elfogadták a szülei, ha mérges volt. És a szülei segítettek neki megtalálni a megfelelő módot a dühe elvezetésére.

Tudom nem könnyű téma ez, de egy hosszabb átgondolást megérdemel.
Üdv
Edit
 

Edit hírleveleire itt lehet feliratkozni, a blogján is sok hasznosat olvashattok, érdemes bekukkantani hozzá!

Kép az internetről.