Én és a hétfő

Egyedül maradtunk, én és a hétfő. Élvezzük egymás társaságát. Tejeskávét iszogatok, hűen jellemző, hogy még a kanál is benne van, néha megkavargatom... Az elmúlt pár hónapban a napoknak a jelentése mely régen még volt, mostanra elillanni tűnik. Nincsen hétfő, amikor mindenünk tele, csak teljen már le a nap. Aztán nincs az édes esős keddi nap. Majd a szerda, amely reménnyel tölti el a szívünk, hogy pénteken, találkozunk. A csütörtök délután egy könnyűség és nehézség egyben, még van egy nap. Aztán a péntek, amely a legfelszabadultabb, legfőképpen a délután. Szabadság, nincs semmi, csak én és a semmi. Szombaton alvás egész nap. Vasárnap pedig belepi a lelkünket a szorongás, és a hétfőn jár az agyunk. Néhány napja írtam egy verset... Most füstölő könnyed illatában ülök, szürcsölök, még ha kihűlt is a kávé. Fényképeket nézegetek. Vagyok és nem történik semmi. Ő sem ír már.  

Kép a netről.