Limonádé

Amikor megírtam ezt a posztot, nem gondoltam volna, hogy a benne lévő információkból lesznek, akik messzemenő következtetést vonnak le, és privát levelezésben válogatott sértéseket faragnak belőle. Ez is egy tatapasztalat, még akkor is, ha most nagyon fáj. Hiába tudtam, a kitárulkozás egyben a sebezhetőséget is jelenti, mégis megreccsentett. El kell döntenem, máskor is vállalom-e az őszinteséget, de ezzel céltáblának teszem ki magam, vagy megmaradok a felszínen és nem írok magamról semmit. Sokat gondolkodom azon: kiknek, mikor, mit szabad/kell elmondani, hol van a határ? Miféle aljasság kell ahhoz, hogy másokat a fájdalmukkal bántsunk meg: anyát a fogyatékos gyerekével, feleséget a részeges férjével, férjet a rest és lusta feleségével, gyereket a kiállhatatlan szüleivel, egyedülállót a társtalanságával, meddő nőt a gyermektelenségével ...?! Miközben folyamatosan ezen agyaltam, a Váralan utazást néztem, és egy reménytelen helyzetben Olivia így biztatta férjét: "King nagypapa mindig azt modta: ha az élet citrommal kínál meg, készíts belőle limonádét!"*

 kép a Pinterestről

Arra jöttem rá, ez velem sincs másként. Igyekszem a lehetőségeimet jól kiaknázni, szeretek utazni, hát jövök-megyek a nagyvilágban; szeretek varrni és most vettem magamnak egy varrógépet a jófogásról; színházba és moziba megyek, és ha kedvem tartja, a színházi büfében kólát is iszom, szívószállal; szeretek kötni és veszek magamnak egy frankó kis fa-kötőtű készletet; ha nincs kedvem főzni, étteremből rendelem az ebédet, mert a SZÉP kártyámon van pénz; örülök a virágzó paradicsomjaimnak, amiket én vetettem; pestot készítek a saját bazsalikomból... egyszerűen csak örülök annak, ami van, és nem a hiányaimra koncentrálok. Különben, ha a pasi hozná a boldogságot, akkor nem lennének boldogtalan férjes asszonyok, nem kellenének házassággondozó heteket tartani a gyülekezetekben... Jézus nem mondja sehol sem: Boldogok azok, akiknek házastársuk van...nyilván nem, mert a boldogság nem a házasságkötő teremben kezdődik! És most félre értés ne essék, nem a negatívumomból próbálok erényt kovácsolni, hanem azt szeretném megértetni, hogy sok-sok ajándékot kaptam Istentől, amikkel igyekszem jól élni. Lehet, hogy vérlázító, hogy nem kesergek, és nem kezdek pánikba esetten társkeresőkön kutatni, és nem ragadok meg minden randi helyszínt...mert tudom, ha Isten tervében benne van, hogy legyen férjem, gyereke(i)m...nem kerülhetjük el egymást, ha pedig nem tervezett nekem családot, akkor élvezem azt, ami van! És nem szeretem kevésbé az én Uramat és Megváltómat azért mert egyedülálló vagyok, sőt!

*egy mai reklámban így fogalmazzák meg, ha az élet citrommal kínál meg, rendelj hozzá Martinit :-P