Léggömb

Guru és örömlány

Történt egyszer, hogy a guru és a tanítványa egy  mély, gyors és hideg hegyi folyóhoz értek.

A folyó partján már ott állt egy örömlány, aki  megszólította a gurut: "Mester, kérlek, segíts átkelni a folyón! Félek, ha egyedül próbálkozom, elsodor a víz!" A guru szó nélkül a hátára vette az örömlányt, és  a vízzel megküzdve, átkeltek a folyón. Az örömlány megköszönte, és továbbment. A gurunak feltűnt, hogy ezután a tanítványa gyanúsan csöndben sétált tovább. Már egy órája haladtak szó nélkül, amikor a guru megállt, a tanítványra nézett és megkérdezte: 

- "Min rágódsz, fiam?" 

- "Mester, hogy lehet, hogy amikor minden, amit mi tanítunk, amiben hiszünk, ellenkezik azzal, amit az örömlányok tesznek, Te mégis átcipelted a folyón?"

- "Fiam, én azt az örömlányt a folyó partján letettem. Úgy tűnik, Te vagy az, aki még mindig őt cipeli!"

 kép innen

Az utóbbi időben elég sokat mantrázom: "nem hurcolni, letenni". Nem a múltban ténfergek, nem sajnálkozom olyanokon, hogy "bárcsak okosabb lettem volna", "ha másként döntök", "mi lett volna ha..."... teljesen felesleges időtöltés, el kell fogadnom, akkor nem voltam elég okos, nem döntöttem jól, nem használtam ki a lehetőségeim... a múlton nem tudok változtatni, megtörtént, elmúlt. Igyekszem tanulni  belőle, és a (negatív)tapasztalatokat jól felhasználni a  jelenben. Nem a sérelmeimet hordozom, hanem a vágyaimat. Egyenlőre még ott tartok, ahol a barátnőm 2,5 éves kislánya. Kapott egy reklám lufit a bevásárlóközpontban, amit megunt cipelni, az anyukája pedig nem tudta vinni és a  kislány a lufit inkább elengedte (hiába mondta az anyukája, ha elengedik, soha többé nem lesz az övé). A kislány kedvesen integetett a zöld lufinak, nagyon örültek, milyen magasra, a felhők fölé is felszállt. Majd néhány perc múlva eszébe jutott, mégis kell neki a lufi. Egész délután sírt a lufiért. Szipogva aludt el, és még este 9-kor is a lufit emlegette... Így vagyok én a vágyaimmal, az álmaimmal: eltervezem mit szeretnék, hogyan, és mikor ... persze jól elfelejtek lazítani. Annyira akarom (nem, nem szeretném, vagy jó lenne...), hogy  sokszor azt veszem észre, nem is tudok másra koncentrálni! Ezáltal türelmetlen leszek, görcsös és merev. Pedig pont az ellenkezője lenne jó: hajlékonynak, rugalmasnak és befogadónak kellene lenni. 

Edit hírlevelében jött ma ez a gondolkodni-való történet. Ha van véleményed, ötleted az alábbi történetről, szívesen fogadja, írj Editnek.