Tanított Ószövetséget (6 félév), Újszövetséget (2 félév) és Hitvallásismeretet (1 félév) is - csókos évfolyam voltunk, különösen szerett minket. Szerettem hogy minden órájára maximálisan felkészült, élveztük azt ahogy tanít, szerettem a lelkesedését az "Ószövetség szentséges tudománya" iránt. Nála tanultam meg vizsgázni, örömöt jelentett hozzá bemenni, számot adni a tudásomról (pedig sosem voltak tételek, mindig kellett tudni mindet). Azt szerettem benne (és a hosszú tanulmányaim során talán ő volt az egyetlen, aki ilyen volt) senkit sem skatulyázott be, mindenkivel megértő volt, bizalommal fordulhattunk hozzá a magánügyeinkkel is. Nem csak a tanárunk volt, hanem a lelkigondozónk is.
A tökéletes semmittevés mézédes boldogsága - némi pátosszal így lehet lefordítani az olasz mentalitást :-) Miért tűnt el a lassúság mifelénk? Hol vannak a komótosan sétálók? Hova lett az édes semmittevés? Édes semmittevés, nyári kikelet, horgolás, alkotás, találékonyság, újrahasznosítás....Édes semmittevés, csak azért, hogy el ne fáradjak :-)
12/14/2011
Példaképeim
Nagy hajtóerő az, amit Tőlük kaptam. Már akkor tudtam, hogy a gondolkodásom, hozzáállásom, jellemem ... meghatározói, amikor tanítottak. Olyan hősei az életemnek, akik nem inflálódtak el, nem cserélném le őket senkiért, és nem találtam náluk jobbat, különbet. A nagyszerűségük abban rejlik, amellett hogy mindannyian Krisztust követők, sokoldalúak, józanok, hitelesek és hétköznapiak. Nekik köszönhetem, hogy az vagyok, ami és aki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
milyen kevés ilyen ember van, s akik ilyenek, mennyire tudjuk szeretni őket...
VálaszTörlésNehéz ma igazi példaképeket, mestereket találni. Szerencsés vagy!
VálaszTörlésValóban nagy ajándéka az életemnek, hogy sok követésre méltó emberrel találkoztam. Nem győzök elég hálás lenni értük :-)
VálaszTörlés