Újabb reklám nekünk, magyaroknak

World of Potentials (Lehetőségek világa)

Pont

így kell megírni egy bejglis sztorit! Ez annyira jó, hogy az én történetem helyett inkább merüljetek el ti is ebben a szórakoztató írásban :-)

Ezt a receptet használtam.

Úton a jászol felé

Az emberhez közelítő Isten

Valahol távol napkeleten:

 

 Messziről indulunk most el. Úgy sejtjük, hogy valami olyannak a nyomában, ami megváltoztatja majd a világot. Vezet minket egy csillag, egy sejtés, régi jóslatok, jelei az időknek. Hogy hova érkezünk, mit vigyünk magunkkal, vagy mit fogunk látni, arról nincs tudomásunk. De hajt a kíváncsiság. Jó, hogy társak vagyunk ebben, jó, hogy nem kell egyedül menni, jó, hogy egymás előtt nem kell magyarázkodnunk úgy, mint mások előtt, akik számára érthetetlen vállalkozás az utunk. Kilépünk az ismeretlenbe nyitottan és várakozva.

„Úr Jézus elébe
elmegyek én mégis,
száz nap és száz éjjel
ha mindig mennék is"
(Túrmezei Erzsébet: Karácsonyi kívánság)

Betlehem városának külterületén:

Irtózatosan megijedtem, és tudtam, hogy a többiek is! És nem az ismeretlentől, nem! Valahogyan, nem értem én sem, tudtam, hogy az egy angyal. Tudtuk, mindannyian, láttam a tekinteteken, ahogy egymásra néztünk! Aztán elmondta, hogy itt, Betlehemben, Dávid király, pásztor ősünk városában megszületett Az, Akit már olyan régóta vár a népünk. És most futunk, vagyis futnánk oda, de az öreg Izsák is jön, hozzá igazítjuk lépteinket. Dobog a szívem, egyszerre vonz az egész és félek is a találkozástól! Csak egyvalamit nem értek, miért egy jászol? Miért istálló? Miért nem egy szép házban, egy tiszta szobában? Otthontalan az Isten. Nem kell, nincs rá szükség, nem fér bele az emberiség ritmusába. Hasonlít hozzánk, pásztorokhoz...

„Szeretnék én messze szállni,
Pásztor-gyerek lenni,
Betlehemi szép mezőben fényességre lelni."
(Asztalos Zoltán: Négy kívánság)

  

Betlehemben, egy pajtában:

Azt hittem, belehalok, amikor kitudódott, hogy gyermek születik.
Kudarc, szégyen, változás, szenvedés - akarom én ezt? 
De egyik éjjel, ahogy izzadságtól gyöngyöző homlokkal vergődtem az ágyban, hirtelen fényt láttam a szobában. Megjelent egy angyal, aki nagy titkot mondott el. Már nem akarok szabadulni. 
A részese akarok lenni ennek a csodának. Szeretem a feleségemet és fogom szeretni azt is, aki az ő méhében rejlik. Azt mondta az angyal, hogy népe szabadítója lesz. Én meg akarok szabadulni! Részese akarok lenni mindannak, ami itt történik.

Az én szívem alatt valami csoda lappang. Még sosem láttam, de máris beleborzongok abba, hogy őt én hozom a világra és nevelem majd. 
Égi jelenés ígérte, hogy az Úr van velem ebben a kisgyermekben. 
Csoda, hogy ez így lehet, csoda, hogy József is így kitartott mellettem. 
Valamiért azonban rossz sejtelem van bennem. Úgy érzem, hogy ennek az új életnek nem csak csodákon át fog vezetni az útja. Lesz, hogy sajnálom majd, és fogok sírni is miatta. Ugyanakkor olyan közelről lehetek részese annak, amit az angyal kijelentett, mint senki más. Én látom majd meg először az arcát annak, aki eddig odabentről adott hírt magáról, aki eddig rejtve volt. Én látom meg és érintem meg először azt, akiről a jóslatok beszélnek.

„Ha lenne egyetlen fiad,
S szeretnéd őt nagyon,
Oda tudnád-e adni, mondd,
Egy hideg hajnalon?"
(Siklós József: Te mit tennél?)

Mindenek felett:

 

Innen fentről sokkal jobban látni. Innen fentről, ahol nem befolyásolnak emberi érdekek és félelmek. És innen látni lehet azt, ahogyan a világ megzavarodik. 
Egy csepp esik a vízbe nagy koncentrikus köröket hozva az eddig sima víztükörbe. Új élet születik, aki az összes többinél több és értékesebb, és váltságdíja lesz az összes többinek. 

Bár tudnák, bár látnák, micsoda szükségük van erre! 
Bár tudnák, bár látnák, milyen áldozat történik éppen őértük! 
Ha tudnák, akkor egész életükben dicsőítenék az Atyát. A legnagyobb sötétségbe jött el a fény.

Most még csak kisgyermek, de egykor majd győzelmes menetben Királyként tér majd vissza teljes dicsőségének fényében. Ha tudnák ezt az emberek, akkor olyan örömben és hálában élnének, ami egész életüket megváltoztatná.
Mi helyettük is dicsérjük az Urat. Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!

„Hogy betelt az idő, kaput nyitott a távol,
S elindult a Fiú az örökkévalóságból.
Múló évezredeken úgy lépett át lába,
Mint kinek az idő cselédje, hű szolgája.
Váratlan érkezett egykor, karácsony este,
Gyermek képében egy parányi gyönge testbe,
S volt, ki sejtette már: e mustármagnyi Élet
Megnő majd, s átszövi a Mindenséget."
(Füle Lajos : Elindult a Fiú)

  

Itt olvastam

A Megtartó

"És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.

Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Cirénius volt a helytartó.

Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.

Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;

Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.

És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.

És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.

Valának pedig pásztorok azon a vidéken, akik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.

És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.

És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:

Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.

És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, akik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:

Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!" (Lk 2:1-14)

Ez Istennek az örök karácsonyi Evangéliuma: megszületett a mi Megtartónk! Feldíszíthetjük a legszebb karácsonyfát, vehetjük és adhatjuk a világ legdrágább ajándékát, elkészíthetjük a legfenségesebb karácsonyi ételeket, tölthetjük kellemesen a karácsonyt szeretteink körében, és mégis, ha ez az üzenet kimarad a karácsonyunkból, akkor a Karácsony nem más, mint egy pogány ünnep: önmagunk vagy a családunk szeretetének az ünneplése. Ám ez nem keresztyén ünnep, nem igazi karácsonyi ünnep. Az igazi Karácsony ott kezdődik, amikor egy emberi szív befogadja a világ legdrágább ajándékát, amit Isten adhat: az egyszülött Fiát, a mi megtartó Krisztusunkat.

Áldott, Krisztus-fényű Karácsonyt kívánok nektek!

December utca 25.

Szalonczukkedli

A szaloncukor egy igazi hungarikum. Selyempapírba és sztaniolpapírba csomagolt, csokoládéba mártott cukorka, amit a karácsonyfára akasztunk. Régebben anyukám és a nővérem már 23-án este elkezdték a szaloncukrokat cérnára kötni ... sosem értettünk egyet ebben, szerintem hülyeség a fára felkötni a szaloncukrot, úgyis megesszük, elég lenne a fa alá tenni egy szép tálba, de ők ragaszkodtak ehhez a programhoz (a kis fém akasztó szóba sem jöhetett).

Minden hungarikumot és édességet szeretek - kivéve ezt. Pedig próbálkoztam szinte mindegyikkel: gyakorlatilag végigkóstoltam az összes ízesítésűt, vettem diabetikusat is, a márkás csokik szaloncukornak csúfolt termékeit sem hagytam ki (a Merci alulmúlhatatlan, a Milkán olyan vastag a csokoládé, és úgy roppan, mintha nápolyit ennék). Tavaly Szamost vettem. Na, az tényleg olyan, amilyennek egy szaloncukornak kell lennie: igényes kívülről, finom rajta a csokoládé, de a marcipánt nem szeretem. Ezért idén olasz csokigolyókat vettem. Mert azt, legalább szeretem... És hogy anyukámnak is legyen mivel szórakoznia 23-án este, hazafelé a Móriczon a sarki édességesnél veszek neki egy kis zselés szaloncukrot :-)

December utca 24.

 

Csak azt mondjuk útnak, mi hazaér,
csak azt látjuk égnek, mi betakar -
kéznek csak a kinyílót.

(Beney Zsuzsa)

Christmas Beach Party

Egy kis jég, egy ital...

December utca 23.

Autók ezreit lopják el minden évben Kaliforniában, 1981-ben azonban volt egy autólopás, amit minden újság a címlapon hozott, és ami vezető hír lett az esti híradóban is. A rendőrség minden egységet tájékoztatott, hogy minél előbb sikerüljön megtalálni a lopott autót, és kapcsolatba lépni a tolvajjal.

Hogy miért volt akkora felhajtás e körül az autólopás körül? Az ellopott autó tulajdonosa tájékoztatta a rendőrséget, hogy az anyósülésen van egy doboz halálos méreggel átitatott keksz. A mérgezett kekszet patkány csalinak akarta használni a tulajdonos. A rendőrség tehát kétségbeesetten igyekezett megtalálni az autó tolvajt, de nem azért, hogy megbüntessék, hanem, hogy megmentsék az életét. Attól féltek, hogy eszik a kekszből, és meghal.

Hasonlóképpen „üldöz” minket is a mennyei Atyánk. De nem azért, mert meg akar büntetni, hanem mert meg akar menteni. Lehet, hogy futsz Isten elől, mert mint ahogy a történetben szereplő autó tolvaj, te is bűnös vagy. Megszegted Isten törvényét. De lehet, hogy nem vagy tisztába azzal, hogy Isten megmenteni próbál téged, nem kárhoztatni. Bűneidért a büntetést kifizette Jézus a kereszten, és Isten meg akar ajándékozni a szabadságoddal. Hagyd abba a menekülést, és add fel magad! Fuss Jézus Krisztus szerető karjaiba, mely örök védelmet nyújt, és megtisztít!

December utca 22.

 

 

Volt egyszer egy kicsi kéz. Egyik reggel úgy döntött, hogy valami hasznos dolgot fog tenni. Segíteni fog másoknak, másokon. Már épp indulni készült, amikor a kicsi láb így szólt hozzá:

- Ne menj egyedül, várj, én majd elviszlek!

- Rám is szükségetek lesz, ha beszélni kell. - mondta a száj, és ő is menni akart.

- De hogy fogjátok meglátni a szenvedőket, ha én itthon maradok? - kérdezte a szem és ő is csatlakozott a többiekhez.

A kicsi szív nagyot dobbant. Mivel ő volt a legérzékenyebb mind közül, el is szomorodott, hogy őt nem is hívják. Meghallotta a fül a kicsi szív sóhaját, s ezt mondta.

- Én hallom a sóhajokat, és azt is, ha valaki sír. Én is veletek megyek. De a kicsi szív nélkül nem mehetünk sehova. Ő az, aki együtt tud érezni a szenvedővel.

- Menjünk együtt! - jelentette ki örömmel a kicsi kéz. Milyen jó, hogy nem kell egyedül menjek, gondolta magában, és boldogan útnak indultak.

A szem már az első utcasarkon észrevett egy koldust. Szólt a lábnak, hogy álljon meg. A szív megremegett, mikor látta a didergő koldust.

- Nincs pénzünk!- ijedt meg a kéz. Nincs mit adjunk neki.

- Bújjunk oda hozzá jó szorosan és melegítsük meg! - javasolta a szív nagy örömmel.

Így is tettek. Megmelegítették a koldusnak nem csak a testét, hanem a lelkét is a szeretetükkel. A koldus hálálkodott. A fül elmondta a többieknek, a koldus szavait. Nemsokára továbbmentek.

Az utca túloldalán a szem megpillantott egy öreg nénit, aki meggörnyedt a sok csomag alatt. A láb odafutott, a kéz pedig átvette a teher felét. A nénike mosolygott, a kicsi szív erre nagyot dobbant.

Hazakísérték. A nénike nagyon hálás volt.

Épp haza indultak, amikor a kihalt utcán, a járdaszélén ülve, a szem egy gyermeket pillantott meg.

- Odamegyek. - mondta a láb.

- Sír! - mondta a fül.

- Miért sírsz? - kérdezte a száj.

- Már nincs senkim! - zokogta a gyermek.

A szív nagyon szenvedett.

- Elkéstünk!- kiáltott a kéz.

Odakuporodtak a gyermek mellé. Nem tudtak adni semmit neki. De a kicsi szív nagyon SZERETETT. A kicsi szem KÖNNYEZETT. A kicsi fül és láb CSENDBEN ÜLTEK. A kicsi száj HALLGATOTT. A kicsi kéz MEGÖLELTE a gyermeket. És együtt ültek az utca kövén!

 

 

December utca 21.

"A hullámok a láthatatlan keletről jönnek, egyenként, türelmesen; elérnek hozzánk, és türelmesen, egyenként továbbindulnak az ismeretlen nyugat felé. Hosszú út, nincs eleje és nincs vége... A folyó és a folyam tartanak valamerre, a tenger is tart valahová, mégis marad. Így kellene szeretni is, hűségesen és tovasuhanón."
(a szerző számomra ismeretlen)

Göteborg és Frederikshavn között

Miközben

varrtam a textil szaloncukrokat, és a saját karácsonyfa díszeimet is befejeztem, úgy döntöttem, hogy idén olaszosra veszem a karácsonyfa díszítést.
Akiknél bébiszitterkedtem, már advent 1. vasárnapján felállították a (mű)fenyőfát, és minden nap egy kicsit csinosítgatták, feltettek rá 1-2 díszt... és Karácsonyra ott állt a gyönyörű fa feldíszítve a nappaliban. Nem tudom, hogy ez szokás Olaszország szerte, vagy csak Genovában (ahol laktam) esetleg csak Velencében (ahonnan a család származik) készülnek így az ünnepre, de én most megbontottam eddigi szokásaimat, és az ajándékba kapott fenyőágakat beletettem egy vázába, és elkezdtem díszíteni a "fám". És ma délután egyszerre csak Genova közepén találtam magam... a pillanatot visszahozta minden egyes dísz, amit feltettem a fenyőgallyra; mintha megint ott állnék háttal a Palazzo San Girgio-nak, szemben a tengerrel, a pálmafák között a nyílt vizet látom, élvezem a lágy szellő illatát és a sirályok vijjogását, és hiába a tél, decemberben is lágyan süt a nap, az ég és a tenger hihetetlenül kék...

  

 
Ilyesmik jutnak eszembe néhány karácsonyfadíszről.

December utca 20.

Egy földművesnek egyetlen öreg lova volt, amit földje megmunkálására használt. Egy nap a ló elfutott a hegyekbe, és amikor a földműves szomszédai meghallották, sopánkodtak a földműves balszerencséjén.

„Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?” – mondta a földműves.

Egy héttel később a ló visszatért a hegyekből egy egész ménessel, és ezúttal a szomszédok gratuláltak a földművesnek a jó szerencséjéhez.

„Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?” – mondta a földműves.

Aztán, amikor a földműves fia próbálta betörni az egyik vadlovat, leesett a ló hátáról, és eltörte a lábát. Mindenki úgy vélte, hogy ez aztán igazán balszerencse. Csak a földműves nem, aki így szólt: „Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?”

Pár héttel később a hadsereg bevonult a faluba, és minden épkézláb fiatalembert arra kényszerítettek, hogy elmenjen a véres háborúba. Amikor látták, hogy a földműves fiának el van törve az egyik lába, megengedték, hogy otthon maradjon. Mindenki nagyon örült a földműves jó szerencséjének. „Szerencsés szerencsétlenség? Ki tudja?”

Az élet már csak ilyen. Néha úgy tűnik, jól mennek a dolgok, néha meg úgy, hogy minden balul sikerül. És mi hagyjuk, hogy ezek a dolgok irányítsák az érzéseinket, és azt, hogy milyen szemmel nézzük az életet. Amikor jól mennek a dolgok, örülünk, és azt hisszük, Isten velünk van. Ha rosszul mennek, elcsüggedünk, és azt gondoljuk, Isten biztosan elhagyott bennünket. A végén ide-oda hánykolódunk a körülményeink hatására.

Pál apostol viszont azt írja a Filippi 4-ben, hogy megtanult elégedettnek lenni, sőt örülni, minden körülmények között. Örült, ha rosszul mentek a dolgok, és örült, ha jól mentek a dolgok. Ez a nagyszerű abban, hogy Isten családjához tartozhatunk. Igazából nem kell aggódnunk a körülményeink miatt, mert bármi történik is, Krisztusban reménységünk van.

„Tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” Róma 8:28.

Egész évben Karácsony

Még tavasszal vettem meg ezt  a könyvet. Azóta szemezek a benne lévő blokkokkal. Mivel egész héten itthon vagyok, ismét ledöntött valami kórság...búslakodás helyett igyekszem kihasználni az időt és kipróbáltam a foltvarrást. A nővéreméknek készítettem 2 alátétet az (ünnepi) asztalra. Remélem, hogy nem ezek lettek foltvarrásaim legjava, de szeretettel készítettem, és ez is szempont az ajándékozásnál...

Nyeremény

A neten van online babaszépségverseny. A szervező meglátta a munkáim, megtetszettek neki a sapkáim, és megkért, hogy szponzoráljam a decemberi díjazottakat. Én pedig örömmel igent mondtam :-)
Egy kislánynak ezt a kék sapkát horgoltam. A sapka horgolásban azt szeretem, hogy   nincs benne sok kötöttség, és én szeretem a "freestyle"-t... A sapkákat általában leírás nélkül készítem, így a leírást nem tudom közzétenni.   
Egy kisfiúnak pedig állatkát adok ajándékba, a macik szabásmintáját Tilda könyvből másoltam, a horgolt kis szürke cica  rajzát pedig az interneten találtam egy japán újságban .