Amikor tanítottam (mint református hitoktató, 1995. szeptembertől-2008. márciusig, az ovitól a gimiig minden évfolyamon volt csoportom) és még nem voltak meg a "spenót" könyvek (ma már szép színesek, de az elején csak tanári kézikönyvek voltak, max. feladatlapok és mindegyik ronda zöld színű volt, magunk között csak spenótnak hívtuk), azaz ahol heti 2 órában volt hittan óra (évi kb 75 órányi történet, aranymondás, ének, ismétléssel, és logikusan kitalálva, hogy a munkának legyen íve, nem volt könnyű, de élveztem) oda magamnak kellett tanmenetet írnom. Abban az időben 3. osztályban (9 éveseknek) tanítottam a Tízparancsolatot (a jelenleg érvényben lévő tanmenet szerint ez az 5. osztályos tananyag), szinte az egész tanévet kitöltötte a Tíz Ige. Talán a 3. parancsolatnál jártunk, amikor Borikám elrévedt, majd megszólalt: "Zsuzsa néni, nekem nem kell az, ami kell." Nagyon jókat beszélgettünk ezzel a kis csapattal a parancsolatokról, és mire a tizedik Igének is a végére értünk, szépen összeállta a kép gyerekeknek, hogy ezek a rendelkezések értünk vannak, bennünket védenek, biztonságot adnak... mint az út mellett a korlátok. Jó a gyerekekkel tanulmányozni a Szentírást :-)
Nem titok, a túlsúlyom egy része abból ered, hogy nem vagyok a helyemen. Hitoktató vagyok, a gyerekek között vagyok az akinek Isten teremtett, és pezsgek köztük, mint aranyhal a királyvízben :-) Amikor meghallottam, hogy nálunk is kötelező lesz a hittan és erkölcstan (van etika szigorlatom is, azt is taníthatok, világi iskolában is) úgy mint Európa fejlett részén, nem tagadom, kirobbanó volt bennem az öröm. Sokáig kacérkodtam a gondolattal, visszamegyek tanítani (de jelenleg - amíg egyedül élek - pedagógus fizetésből nem megoldható az életem, pedig higgyétek el, osztottam, szoroztam, bűvöltem a bértáblát...). Miért örültem annyira a kötelező hittannak/erkölcstannak? Azon felül, hogy a 2. kőtábla Igéi nem csak Hamurabi törvényeinek az alapjai, a mai jog is erre épül (tehát általános műveltség, gyakorlati tudást ad...), hanem mert azt látom, hogy olyan morális válságban élünk, ami tőlünk Nyugatra nem létezik. Hiszek a nevelés erejében, abban, hogy ha valaki megtanul valamit kisgyerekként, az rögzül, bevésődik, ott marad egy életre. Csak a VIII. parancsolat mentén gondolkodva, ha valaki elmagyarázta volna legalább 1x és /vagy megtanította volna az elmúlt években a gyerekeknek: a "Ne lopj!" Igét, akkor ha meg nem is akadályozza meg, de talán eszébe jut azoknak a kábelt lopóknak, kik miatt a BKV-nak sok-sok vesztesége van, talán az is eszükbe jutott volna, hogy az emberek akik drága pénzen vették meg a bérletüket* nem tudnak eljutni a munkába, iskolába... Nálunk miért nem lehet becsületkassza a bevásárlóközpontban? Miért kellenek a biztonsági őrök mindenhova? Miért enyves a kezünk? Értem, hogy a kommunizmusban volt egy jó kis szlogen: Miénk a gyár, a sajátunkat visszük haza. Egyik ismerősöm, aki az isaszegi gépgyárban dolgozott, és onnan annyi alkatrészt vitt haza, hogy kertes házba kellett költözniük, mert a lakótelepi lakásuk garázsa kicsinek bizonyult a lopott dolgok tárolására, röhögve mesélte fűnek-fának, kb 2 tankot is össze tudna állítani ezekből az ellopott dolgokból. Halkan, mert politikai vitát nem akarok elindítani, de azért megkérdezem, mi lett volna, ha az a generáció nem lop el mindent és maradt volna valami nekünk is?! Mert akik a Nagy Szocializmust sírják vissza, nem a szombati munka nap után ásítoznak, meg nem az ingyen túlóra miatt (mert építjük a szocializmust)...hanem azért, mert ami kellett, el tudták venni (így épülhetett sokak nyaralója, magánpraxisa...stb). Anyukám az óvodából csak rossz gyereket tudott volna hazahozni, köszönjük szépen, az nekünk sem kellett! Nem moralizálni szeretnék, és olyan mélységeket-magasságokat állítani a nem keresztyének elé, amit Jézus nekünk, a tanítványainak adott (a gondolatban ellopott dolog is lopásnak számít; ha ellopom a másik idejét, örömét, jókedvét, önbecsülését...azzal is megszegem a VIII. parancsolatot...stb), csak azt szeretném, hogy normálisan élhető legyen az országunk. Ehhez pedig nélkülözhetetlen bizonyos tudás....
* Ismerősöm, aki egyetemi végzettséggel rendelkezik, jó állása van, világot látott, tanult Nyugaton...stb. azért nem vesz BKV bérletet, mert ő utálja Orbán Viktort. És O.V-nak nem fizet. Inább lóg a villamoson, buszon...így jár dolgozni, naponta 2x megy át Pestről Budára. Hát így...
több évtized kisebb-nagyobb bűneit nem lehet egyből kijavítani. még kötelező hittannal vagy erkölcstannal sem. amíg egy tanult, világot látott ember azt hiszi, hogy o.v.-nak nem fizet... akkor mennyit kell még várni a "tanulatlan" rétegek kulturáltabbá, erkölcsösebbé válásához?
VálaszTörlésbecsületkassza bevásárlóközpontjainkban? a választ mindenki tudja. pedig vidéken létezik: kiteszik az utcára a lekvárt, gyümölcsöt, zöldséget meg a kis dobozt. és működik. persze, nem minden vidéken. :(
Sokszor mondom, nekünk magyaroknak van egy különleges mentalitásuk és emellett öntörvényűek vagyunk. Egy svéd, egy svájci...szépen engedelmeskedik a törvényeknek: adóznak, mint a katonatiszt, minden jogszabályt (adózás, közlekedés, oktatás....) betartanak...és ettől is élhető az életük, mert megértették, a szabályok értük vannak. Nekünk magyaroknak nem kell az, ami kell. Akármilyen kormány van hatalmon, akármilyen törvényt hoznak, akármilyen újítás kerül bevezetésre...mi magyarok mindig engedetlenek vagyunk, köpködünk... Sajnos mifelénk már nincs nagy bizalom egymás felé, elképzelni sem tudom milyen jó érzés lehet megbízni a szomszédokban...
VálaszTörlésna erről van szó :) nálunk virtus megszegni a szabályokat. élhetetlen, aki nem találja meg a kiskapukat. hogy lehetne ezen változtatni?
VálaszTörlésÉn az oktatásban reménykedem...valahol a svédek is elkezdték, mire idáig jutottak. Új ismeretek-gyakorlás-bevésés-belsővé válás...ez jó sok idő, de kivárható... Pista bácsi mondta mindig, hogy nem a kommunizmus, hanem amiben most élünk, ez a pusztai vándorlás...azaz előttünk az Ígéret földje :-)
VálaszTörlésÉn tényleg nem akarok ünneprontó lenni...
VálaszTörlésHa valaki, hát én azon boldog emberek közé tartoznék, akik örülnének annak, ha az emberek keresztények lennének (és nemcsak papíron, divatból, megszokásból, hanem őszintén, szívből).
De meggyőződésem szerint, és Isten törvénye szerint a kötelezővé tevés nem helyes lépés. Ugyanis azt gondolom, hogy Isten a szabad választás lehetőségét adta meg mindannyiunknak, és nekem, mint szülőnek, de mint felnőtt embernek is - jogom és lehetőségem - kell, hogy legyen az, hogy eldönthetem, hogy tanuljon a gyerekem hittant vagy sem.
Meggyőződésem továbbá az is, hogy a hit igazi forrását otthon tudják átadni egy gyermeknek. Ha a gyerekeknek sújkolom a dolgokat, és kötelezővé teszem, nem fognak változni a dolgok. (Én is tanítottam hittant egyházi iskolában, és láttam mi hogy zajlott.)
Ez belülről kell, hogy jöjjön.
Persze, beszélni kellene a gyerekeknek (a felnőtteknek is) a hitről, Istenről, de nem kötelező módon. Tartassanak előadások, beszélgetések erről a témáról és elmennek azok az emberek, akik vágynak rá.
Engem ateista szülők neveltek, és mégis rátaláltam Istenre. Szerintem sokan vagyunk így. Engedni kellene Isten Szentlelkének a munkáját, és nem kötelezővé tenni.
Amikor egyházi iskolában dolgoztam, kötelezővé tették a templomba járást a tantestületben. Úgy, hogy alá kellett írni, hogy ott voltál-e vagy sem. Mindig leellenőrizték, és jutalmat is az alapján kaptál :( A gyerekeknek is a magatartás és szorgalom jegye ezen múlott...
Így nem megy! Ha nem szerettetjük meg az emberekkel Istent - és nyitjuk fel a szemüket arra -, hogy ő egy jóságos, szerető, kegyelmező, értünk szüntelen munkálkodó Isten, akkor az emberek azt látják, hogy Isten helyette kegyetlen, zsarnok, követelőző, és uralkodó.
A kötelező templomban menni, és a hitre nevelés között van jónéhány grádics :-) Vannak dolgok, amikben teológiailag nem értünk egyet (pl a kálvinisták nem hisznek a szabad akaratban...), de ez most mellékes:-)
TörlésNekem voltak olyan hittanosaim, akik magukat íratták be hozzám hittanra (persze a szülő beleegyezett), majd elhozták a szüleiket istentiszteletre. Egyik kis tanítványom úgy iratkozott be a Líceumba, hogy meg sem volt keresztelve (nem volt lelkészi ajánlása, de kitűnő volt a bizije), az akkori igazgatónővel sokat beszéltünk telefonon (mert akkor már nem Gödöllőn voltam hitoktató, de kislány engem nevezett meg, hogy tőlem kérjenek lelkészi ajánlást), én garanciát vállaltam a kislányért, aki a Liceumban megtért :-) Szerintem a missziói parancs azért adatott, hogy azok is megismerhessék az Úr Jézust, akik nem születtek hívő családba! Igen, a legjobb, ha otthon már elkezdődik a hitre nevelés, de ez nem mindenkinek adatik meg. Én sokat körjátékoztam az órákon, otthon 1-2 gyerekkel nem lehet úgy játszani, beszélgetni, mint csoportban...Sőt az ev. th. rektorának a gyerekei is hozzám jártak hittanra, és az anyuka mondta, hogy olyan imádságokat tanítottam a gyerekeinek, amiket ők nem is ismertek, és örömmel vették a szülők, hogy Isten milyen szépen tanítja általam is a gyerekeiket :-)
Az erkölcsi része (2. kőtábla) pedig igen is tanítható: tisztelt a szüleidet; ne ölj; ne paráználkodj; ne lopj; ne tanúskodj hamisan; ne kívánd a másét.
Érdemes lenne a gimisekkel végigbeszélgetni, milyen lelki hatásai vannak pl egy abortusznak a nők lelkére. Anyukámnak el kellett vetetnie az első magzatát, mert a baba meghalt benne és terhességi toxémiája lett. Az utolsó hónapjaiban sokszor emlegette, hogy meg akarja tartani azt a gyerekeket, szoptatni akarja...sosem tudta feldolgozni, pedig ha nem veszíti el azt a magzatot, ő maga is meghal (és akkor mi sem születünk meg!). Nagyon sokszor és nagyon őszintén beszélt arról a magzatról. És őszinte leszek, ha megkérdezik van-e testvérem, akkor mindig gondolkodom, hogy nekem ő most a testvérem-e vagy sem. Mert meg sem született, de láthatatlanul mindig ott volt közöttünk...
Nem szeretném, ha félre értenél, és semmiképpen sem szeretnélek megbántani. 8 évig jártam református gyülekezetbe, és szívem minden szeretetével benne voltam a gyermekmunkában. Táborokat szerveztem, képzéseket, ifjúsági táborokat, belevettem magam még országos mozgalomba is. Meggyőződésem, hogy MINDEN PEDAGÓGUSFÜGGŐ. Amikor református iskolában dolgoztam remek hitoktató kollégáim voltak, teljesen mindegy, melyik felekezetről beszéltünk. Szerettem velük dolgozni, mert nem azt néztük, hogy ki milyen vallású, hanem, hogy ki hogyan szereti Istent.
TörlésReformátus hittant tanítottam én is, és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy hozzám is szerettek járni. Igyekeztem megszerettetni velük Istent, gondolkodtatni, lelkesíteni. Sokat játszottunk. Mindenért dicsértem, és mindenért jó jegyet adtam. (Én azzal sem értek egyet, hogy hittanból osztályzat van. Istennél nincs olyan, hogy valaki ötösre vagy kettesre hisz.)
Nekem is meggyőződésem, hogy fontos az erkölcsi nevelés, a hitre nevelés, vallom, hogy a gyerekek felé is vinni kell az evangéliumot (nyaranként is vállalok gyerektanítást táborokban, mert szükségét érzem). Ifjúsági csoportom is volt, és nagyon jó és őszinte beszélgetések kerekedtek ki belőle. Fontos is az erkölcsi nevelés, de nem mindegy, hogy kötelező-e, vagy sem.
A szocializmusban kötelező volt az orosz nyelv. Szerették-e az emberek? Nem úgy emlegetik a mai napig is, hogy milyen helytelen dolog volt arra az eszmére nevelni a gyereket. Azt is kötelezővé tették. Véleményem szerint ez is ugyanolyan!
Meggyőződésem, hogy akkor működik a hitre nevelés, és az, amiről írtál, ha a gyerekek látják a tanítón, hogy úgy is él. És én, ahogy megismertelek - a blogvilágban :) - hitelesnek érzem, hogy amit hiszel és vallasz, azt meg is éled. És szerintem ez a legfontosabb!
Nagyon jól esik, hogy azt írod, hitelesnek látsz (igyekszem, hogy így legyen), köszönöm! Nagy vonalakban egyformán gondolkodunk, a hitelesség nagyon fontos (az ifiseimnél láttam, nem az számított, amit mondtam az áhitaton, hanem, amit tettem...).
TörlésAz, hogy a kötelezőt szeretik-e a gyerekek, ez nekem nem kérdés. Mert egy gyerek egész nap a port rúgná/játszana a számítógépen; édességet enne...ennek ellenére az általam ismert családok mindegyikében korlátozva van a TV, szg.... és zöldséget is kell enni :-D Egy 16 éves magyar lány, akinek a családja kiköltözött az USA-ba amikor a lány 2-3 éves volt, és ez a 11-es lány úgy döntött, eljön Bp-re, a nagyszüleihez költözik és egy vallási gimiben tanul tovább, mert ő szeretne többet tanulni, többet tudni a vallásáról! Szerintem az Államokban nagyon-nagyon jó az oktatási rendszer, és ott összeválogathatják a diákok mit szeretnének tanulni...stb, és még ez sem jó mindenkinek, pedig ott szinte semmi nem kötelező...
A kisgyermek tanítására már az Ósz-ben sok felszólítás van, a vallásos zsidók ma is 3 éves kortól elkezdik a gyerekeik intézményes taníttatását (a szent szövegeket tanítják, héberül tanulnak...). Ez a parancsolat "Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról..." nekünk is szól, ma is érvényes, de ezt Jézus a missziói parancsolattal kiszélesíti, ne csak a fiainknak mondjuk el, hanem menjünk szerte a nagyvilágba!
Szerintem fontos a hittan oktatás, mert a hit ellentéte a hitetlenség, a tudás ellentéte a tudatlanság. A hitnek van tárgya, amit megtanulhatunk (Atya Isten: teremtő, Fiú Isten: Megváltó; Szentlélek Isten: Megszentelő + a hitvallásaink: miért van kehely az énekeskönyvön, mi a gyülekezet, emberi alkotás-e a Szentírás...stb). Pál Apostol is tanult, Gamálielnél amig zsidó volt, de miután találkozott az úr Jézussal (34), utána még Isten készítette őt a nagy feladatra, csak 8 évvel később (kb. 42) indult el 1. missziói útjára. Szóval, amikor jegyet adtam, akkor nem a gyerekek hitét osztályoztam, hanem a tudását. Ráadásul, egy 7-11 éves gyerek mindent gyűjt (bélyeg, matrica, szalvéta, tudás...) Isten elleni vétek lenne, ha nem tanítanánk meg nekik minél több Bibliai történetet, aranymondást, éneket!
Egy barátnőm egy szabad keresztény gyülekezetben merítkezett be, ahol elég volt bemondani mikor tért meg. Semmi oktatás nem volt, ahogy az egyik bemerítkező mondta: "csobbantunk egyet". Ha komolyan vennék ezek a gyülekezetek a Bibliai tanítást, akkor nem csak odáig jutnának, h gyereket nem keresztelnek (a gyerekkeresztség igenis biblikus, ha a szülők hívők, de ez egy másik kérdés), de addig nem, hogy az Apostolok idejében micsoda tanítás előzte meg a gyülekezetbe való bekerülést...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésSajnálom, hogy tanítanál, de nem lehet. Ez annyira szomorú. :(
VálaszTörlésMi katolikusok vagyunk. Kisfiam katolikus iskolába jár..és nagyon jó tapasztalataim vannak. Ne általánosítsunk! Úgy gondolom ez abszolút pedagógus függő dolog. Mondhatnám, hogy örülnék, ha ilyen hitoktatója lenne a kisfiamnak, mint Te, de teljesen meg vagyok elégedve a mostanival is! :) Türelmes, megértő, aki az összetartozást, az egymás iránti tiszteletet tanítja. Még nem tanulják a 10 parancsolatot (3. osztályos), de pont tegnap került szóba az egyik parancsolat egy keresztrejtvényfejtés közben (nagyon aranyos kis újság jár Élő Kenyér címmel, ami közelebb hozza ezeket a témákat a gyerekekhez,abban volt egy rejtvény)...szóval a lényeg, hogy igenis érti és tudja, hogy melyik mit jelent! Még nem tudja elmagyarázni, de a maga kis világába be tudja illeszteni. És büszkén mondhatom, hogy ezt Tőlünk hozta. A példával. Mert csak ezzel tudunk alapozni: példa, példa,példa. Csecsemőkortól alapozzuk a gyermek nevelését!
VálaszTörlésA politikai vonalhoz nem szólnék. Teljes mértékben függetlenítem magam, mert ezidáig egyetlen oldallal sem voltak jó tapasztalataim-úgy döntöttem hanyagolom a témát.
Nagyon nehéz témát vetettél fel, nehéz röviden kifejteni az embernek a véleményét...
Örülök, hogy jó tapasztalataitok vannak az egyházi iskolával. Gödöllőn az egyházi gimik nagyon jók, a kat. ált. iskolában van ez a nagy szigor, amit Erdna írt, de azért az is elviselhető volt - szerintem. Szerintem is a példa nagyon fontos. Ami legjobb, ha otthonról jön, de ha nincs jó szülői minta, akkor nagyon is kell a hiteles, jó pedagógus. Sok gyereknek se apja, se nagyapja, se nagybátyja...egy olyan gyerek, akit az anyuka és a nagymama nevel közösen, honnan tanulja meg a ffi viselkedési mintát?!
TörlésA fészbukon vannak német, kanadai, amerikai, olasz, svéd ismerőseim. Egyik nemzet sem politizál, piszkál, lejárat, degradál... csak mi magyarok. Olyan, mintha ordítva lenne bekötve az agyunk. Őszinte leszek, nem tudom megérteni, miért gyűlöli egyik embert a másikat csak azért mert nem egy a vallásuk, politikai nézetük?!
Húúúú. Így elsőre leginkább Frónival értek egyet, hogy nagyon nehéz témát vetettél fel.
VálaszTörlésÉn katolikus családban nőttem fel, leginkább a nők templomba járók voltak, jártam hittanra - semmire nem emlékszem az ott tanítottakból, csak néhány felhúzott szemöldökre, mert valami olyat mondott a pap (ő volt a hitoktató is egyben), ami teljesen ellent mondott a megelőző mondataira.
Aztán jöttek a kamasz lázadó évek, amikor már csakazértsem hiszek Istenben.
Aztán jöttek a felnőttes nehézségek az életemben és szépen lassan elértem idáig, amikor hitemben a legmagasabb pontra értem. (Eddig. És nagyon kíváncsian várom a folytatást, hogy mivel leszek még "gazdagabb".)
Szóval: én az iskolában nem jó példát láttam erre, otthon sem annyira erőset, de azért jelen volt a hit. És (szerintem) normális ember lett belőlem, mindenképpen európai értékeket valló, aki felhívom az "anyu"-t a talált telefonnal, hogy vissza tudjam adni, aki visszaviszi a postás kisasszonynak a plusz 8000 forintot, amivel többet adott vissza - és hiszem azt, hogy egyszer az emberiség elér odáig, hogy mindenki így cselekszik. Erkölcsös lettem, mert otthon ezt láttam. De az Istenhitemet magamnak teremtettem! Ha érthető ez így.
Tény az, hogy otthon is találkozhattam vele. És hogy sokkal nehezebb Istenhez eltalálni annak, aki otthon nem lát ilyet. A kamaszkori lázadás talán mindenkinél hoz el valamiféle tagadást, és könnyebben visszatalál az, aki már járt ezen az úton.
Úgyhogy én inkább támogatom a kötelezőségét, semmint rosszat látnék a kényszer miatt. Rosszat semmiképpen nem tanul vele a gyerek, legfeljebb találkozik valami olyan viselkedésformával, amit otthon talán sosem láthat.
A keresztény családok gyerekeinél is van rácsodálkozni való, mert természetesen ők sem szentek - de nézzük meg azokat a fiatalokat, aki templomnak még a közelében sem voltak!
Nekem ez a kérdés amiatt is nehéz, mert én hívő vagyok, a férjem nem. Ez okoz néha feszültséget, kár lenne tagadnom. A gyerekekkel kapcsolatban azt az egyezséget hoztuk, hogy ő nem beszél ellene, én nem "tartok nekik agymosást", hogy a férjemet idézzem, csak élem az én kis hívő életemet - ha a gyerek kérdez válaszolok, és elmondom, hogy én így hiszem, mert ezt tapasztalom, apa pedig másként hiszi.
Mindketten tartjuk magunkat a megbeszéltekhez.
És így néha a 4 éves leányzótól ilyen elszólásokat kapok:
- Eljössz velem a misére?
- Nem. Tudod anya, én nagyon szeretem Jézust, de Laci atya kicsit sokáig beszél és megunom.
Vagy: kijön a wc-ről és miközben segítek neki öltözni, összekulcsolja a kis kezeit és ezt mondja:
- Anya, imádkozunk egyet?
- Persze, ha szeretnél. De hogy jut eszedbe pont így, pisilés után imádkozni?
- Hát gondoltam mondjunk már valamit Jézusnak, ne legyen már olyan szomorú!
Úgyhogy amikor szomorkodom amiatt, hogy nehézségeim vannak a férjem nem hívő nevelése miatt, ezek jutnak eszembe és rájövök, hogy nem csak a nagy nevű kertészetekben nőnek csoda virágok! Ahol értékes magot vetnek, és táptalajra talál, az ki fog nőni!