6/06/2011

Kényes

Tudom, hogy ma egy nehéz témát hoztam, de a szexuális visszaélés, azaz abúzus, sajnos létezik. Ez is egy olyan téma, amivel kapcsolatban sokan legyintenek. „Bennünket ez nem fenyeget.” Vagy: „Az én gyerekem még kicsi.”
Olvasd el a következő történetet, ami bármelyikünk gyerekével megtörténhet.
„Egy 9 éves kisfiú nyári táborba utazik egy dunántúli faluba. Egyik este sokáig fociznak, utána még a gyerek felhívja a szüleit, ezért csak későn megy zuhanyozni, amikor a többiek mind végeztek, és a közös fürdőszoba teljesen üres. Zuhanyzás közben odamegy hozzá az egyik nevelő, és először játékosan-viccesen, majd egyre komolyabban kezdi simogatni, próbál közeledni hozzá. A gyerek elutasítja a nevelőt, de nem tud minden érintés ellen védekezni. Végül sírva kiszalad a fürdőszobából, és elrohan felhívni a szüleit. A szülők azonnal elviszik a gyereket, és feljelentik a nevelőt. „
 
Először is azoknak, akiknek még kicsi a gyereke:
Bizony már kis korban el kell kezdeni a szexuális felvilágosítást, és fontos beszélnünk a nemi szervekről. Na nem úgy, ahogy azt a viccek említik: Gyere Ödönke ma méhek életéről fogunk beszélni.
Azt gondolom mindenki tapasztalta, hogy a gyerek előbb-utóbb elkezd káromkodni. Nem akarjuk mi ezt, de a gyerek felszedi valahonnan. Ha megfigyeljük, a legtöbb káromkodás testi dolgokra utal. Ez az a korszak, amikor a kicsik fokozottabban érdeklődnek a testi dolgok iránt. Ekkor kell megtanulni, hogy milyen testrésznek, mi a neve. De nem csak a karok és a térd a fontos, hanem a puncus, meg kuki is. Ezt is nevezni kell valahogy. Sajnos sokunkat nagyon szemérmesnek neveltek, de valahogy le kell küzdenünk ezt a torokszorító érzést, és meg kell nevezni a nemi testtájunkat. Vagy a gyerekét. Nem szabad tabuként kezelni ezeket, mert akkor a gyerek megtanulja, hogy erről nem beszélünk. A vizsgálatok kimutatták, hogy ezek a gyerekek vannak a leginkább veszélyben ( az abúzus szempontjáb ól), mert nem tudják, ha szexuális fenyegetettség éri őket, mit csináljanak? Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy vannak testrészek, ahova nem nyúlhat más(csak, ha ő megengedi). Tudjátok a szexuális zaklató soha nem hirtelen, nagy agresszióval támad, hanem nagyok kedves és megértő, és mindig egy kicsit tovább megy. Ha a gyerek nincs felkészítve arra, hogy ODA SENKI nem nyúlhat, még a tanár, még az edző sem, akkor nagy veszélyben vannak. A fent említett 9 éves fiú jól tudta, hogy nem szabad engednie.
Tudjátok én sem hittem, hogy van ilyen, meg azt gondoltam, hogy csak ilyen meg olyan helyeket. De aztán tavaly nyáron a vidéki strandon a gyerekeket éppen hajtottam ki a medencéből, amikor Barni fiam nagyon furcsán nézett egy férfira. Miért nézted azt az embert?- kérdeztem. Mert köszönt nekem és megfogta a kezemet, alig tudtam kijönni a vízből. - jött a válasz. Na hirtelen felugrott a vérnyomásom és azt hittem agyonverem a pasast. De ehelyett vettem 2 nagy levegőt és elmagyaráztam a fiamnak, hogy soha senkinek ne engedje, hogy nyúlkáljon, vagy simogassa, főleg nem a nemi szerve körül. Sőt senki nem kérheti arra, hogy mutassa meg. Még edzésen sem az edzőnek, aki arra hivatkozik, hogy csak ellenőriz. Mert sajnos ilyen trükkökkel élnek a pedofilo k. Nem mondom, hogy olvass utána, de ha erős idegzetű vagy, kérlek olvass el néhány beszámolót, hogy megtudhasd, milyen módszerekkel „dolgoznak” ezek az emberek. A sztorira visszatérve pedig szóltam az úszómesternek, hogy figyeljék a pasit, és hívjanak rendőrt, ha más gyerekre is ráakaszkodik.
 
 Gyurkó Szilvia szerint(az Eszter Ambulancia vezetője, akik abúzuson átesett gyerekeknek, embereknek nyújtanak lelki és jogi segítséget) a legfontosabb, amit tehetünk a gyerekek védelme érdekében, ha szavakat adunk nekik, és nem kezeljük totális tabuként a meztelenséget, a testiséget.
„Azokat a gyerekeket lehet sokáig kihasználni, bántalmazni, akiknek nincsenek szavaik arra, hogy elmondják, mi történt velük. Fontos a testtudat, hogy a gyerek tudja, milyen a teste, hogyan működik, hogyan nevezheti a nemi szervét. Tisztában kell lennie azzal, hogy vannak testrészei, amihez nem nyúlhat senki, csak akkor, ha ő megengedi” – fogalmaz Gyurkó Szilvia.
 
Most a nagyobb gyerekes szülőknek:
Ha félsz, hogy valami ilyesmi történt a gyerekkel, azt honnan tudod meg? 50% az esély rá, hogy elmondja. Ha elmondta, hívd a rendőrséget és tegyetek feljelentést, vagy kérj segítséget az Eszter Alapítványtól (számuk alább). Ha nem mond a gyerek semmit, csak hazajön a nyári táborozásból, és olyan furcsán viselkedik, akkor próbáld kikérdezni, mi történt. Most közeleg a nyár, a táborozás és strandolás szezonja. Ilyenkor történik az esetek nagy része. Ha a gyerek szexuális visszaélés áldozata, az mindig hagy lelki nyomot. Biztosan megváltozik a viselkedése. Ha ilyet tapasztalsz, kérdezz. Ha nem akarja elmondani, akkor kérd meg, hogy rajzolja le, mi történt, am i ennyire zavarja. A szexuális zaklatás rajzban megjelenő formája a kígyó motívum. (ezt Jung óta kollektív tudattalannak nevezzük, most nem elemzem) De mégis érdekes, hogy bibliai szimbólum jelenik meg a zaklatott gyermekek rajzán, még akkor is, ha soha nem hallott a bibliáról. A másik jel a rajzon a hosszú kéz, ami elől nem lehet elbújni. Vagy egyértelmű fallikus szimbólumok, vagy hosszú bot-szerű tárgyak megjelenése. Ha rajzolni sem akar a gyerek, akkor keress fel szakembert. Nyugodtan mond el a gyereknek, hogy téged idegesít, hogy a tábor óta furcsa lett. Szeretnéd megtudni mi történt, ha neked nem mondja el, akkor szakember segít. Soha nem egyértelműen kérdezünk ilyen esetekben. Tehát nem szegezzük a gyereknek a kérdést, hogy simogatta-e valaki a nemi szervedet. A szülői konzultációból tudjuk, hogy a gyerek viselkedése megváltozott a tábor óta, ezért azt kérdezzük, hogy meséljen a táborról. A nyitott kérdésre mindig kiderül, hogy hol van a kutya elásva. Mert mindig azt a jelenetet adja elő, ami a leginkább a tudatba akar kerülni, de valamiért taszítja. Tehát a spontán elmesélésből mindig kiderülnek karakteres jegyek. Ezért, ha sokat beszél az éjjelekről, meg rémálmokról, akkor ezután erről kérdezzük. Ha Sanyi bácsit emlegeti szinte mindennel kapcsolatban, akkor arról meséltetjük. Nekünk erre szemünk és fülünk van, hogy mi a visszatérő motívum. ( na ezt tanuljuk évekig) Ezután gyurmát adunk neki, vagy rajzoltatjuk, vagy eljátszatjuk bábokkal. Az a lényeg, hogy információhoz jussunk. A történeteiben mindig lesz egy visszatérő motívum. Abúzuson átesetteknél gyakori az elszólás, pl. Támasztottam a falat, helyett Támasztottam a fasz, bocs falat. A tudatalatti mindig a tudatba próbál jutni és így az ember félre beszél néha. Ezeket  a jeleket a szakemberek figyelik és nagy valószínűséggel kiderül, hogy mi történt a táborban. És, ha csak azért lett más a gyerek, mert nem akarta kipróbálni a cigit és ezért kicsúfolták, akkor még mindig jól jártál. Hiszen kidobtál egy kis pénzt a pszichológusra, d e legalább nyugodt vagy, hogy nem történt nagy baj. A csúfolással meg majd megbirkózik a gyerek.
 
Szexuális visszaélés:
Minden olyan cselekmény, ami a fél beleegyezésén kívül történt. A nemi szervek megmutatása, azok érintése,simogatása, izgatása, szexuális játékok kikényszerítése, és a közösülés is. Ez mind szexuális visszaélés!!
Eszter Alapítvány és Ambulancia (ahol segítséget kérhetsz)
Telefon: 466-9872
www.eszteralapitvany.hu
Köszönöm mindenkinek, aki válaszolt az Apák Napjával kapcsolatos kérdésekre. Akinek van még a közelében apuka, és még nem tetted fel neki a kérdést, kérlek, kérdezz, és írd meg a választ. Tehát, hogy akar-e apák napját, és mit szeretne kapni ezen jeles nap alaklmából?
Köszi
Üdv 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden vélemény számít!