Az elmúlt egy hónapban Isten nagyon erőteljesen és intenzíven szólt hozzám. Mindig nagy öröm az, hogy van (még) üzenete számomra, ez azt is jelenti élek :-) Rengeteg Igét, ígéretet kaptam, arra nézve, hogy nem kell félnem, Isten előttem jár, nem hagy cserben.... miközben nem készültem semmire sem (költözés, munkahely váltás...stb). Sokszor álltam értetlenül, s nem tudtam, mire kellene felkészüljek? Milyen csatába indulok? Lesz-e elég erőm a harcban? Azt már rég megtanultam, Isten nem az alkalmasokat keresi, hanem az engedelmeseket. Az úszókat edzik úgy, hogy végig kell gondolniuk, mit csinál akkor, ha rosszul fordul egy versenyen; ha rá úszik a szomszéd pályán a másik úszó; ha elfáradt, és nehezen megy az utolsó pár száz méter? Ugyanis, ha a fejben megszületik egy megoldás, akkor az éles helyzetben nem lesz ismeretlen a szituáció, és az úszó elő tudja hívni a már megdolgozott megoldásait. E logika mentén, az igék érkezésével elkezdtem gondolkodni azon, mi lenne az, amit nehezen engednék el; mi az amit erőmön felülinek éreznék? Rengeteget pörgettem magamban mindenfélét, igyekeztem Isten szemszögéből nézni az életemet.
Réka elköltözése, Anni hezitálása elég sok belső és külső konfliktust eredményezett mifelénk, de ennek nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, hiszen minden változás krízis, és ez az új helyzet mindannyiunknak nagy kihívást jelent. Azt szerettem volna hinni, csupán ennyiről van szó. Legbelül éreztem, hogy ez a Városligethez közeli lakás nem a legjobb megoldás, sok mindenben nem volt békességem, mégsem tettem semmit ellene, mert azt éreztem, sok lenne, ha a szakdolgozat, a munka, és a képzések mellett, még ezzel is foglalkozom kellene. Választottam hát a tétlenséget, és a megalkuvást.
Egy kötős találkozón, megszólított valaki, hogy van egy kiadó lakása, odaadja nekem ingyen. Akkor azt éreztem, hogy ez nem emberi hívás. Nem szoktam hirtelen dönteni, de ott és akkor, abban a pillanatban tudtam, hogy költözöm. Azért nem volt lelkiismeret furdalásom ezért, mert a volt főbérlőnek 07.01-én megírtam, hogy ha nem találok lakótársat, akkor én is elköltözöm (2 hónap a felmondási idő). A volt főbérlő múlt hét vasárnap felhívott, szinte örült, amikor az elköltözésről beszéltem neki. Meg is voltam lepődve, mert mindig mindent pontosan fizettünk, gazdái voltunk a lakásának...stb, ennél többet nem várhat egy főbérlő a lakóitól. Még annyit mondott, hogy max egy hónapig maradhatok a lakásban fél bérleti díjért, mert neki úgy nem éri meg kiadni. Ezt nem értettem, mert mondtam neki, hogy elköltözök, és azért sem, mert a fél bérleti díj+rezsi, jóval több a semminél (plusz az alapdíjak). A költözés napján (tegnap) felhívott, hogy adjam össze és küldjem el neki azt, hogy pontosan mennyi a lakás rezsije, mert vannak új bérlők, és szeretné nekik pontosan elmondani mi mennybe kerül. És akkor állt össze a kép: 2 nap alatt nem talált új bérlőket, tehát már akkor meghirdette a lakását, amikor szó nem volt arról, hogy elköltözök! És akkor hihetetlen olyan hálát éreztem, hogy Isten milyen szépen készítette a szívemet a változásra, az útra, amire nem is készültem, még nem is tudtam, hogy költözök, de már az is kész volt, hogy hova! Döbbenten álltam az előtt is, hogy az utolsó pillanatig rejtve maradt előlem a volt főbérlő szándéka (nem kellett idegeskednem miatta), viszont szó szerint a legutolsó pillanatban nyilvánvalóvá lett, a költözésem nem az én akaratomból történik, Isten szépen és rendben intézte az egészet.
Azóta sokat gondolkodom azon, hogy 2013 telén eljöttem Kelenföldről, kanapészörföztem a Gyakorló utcában 3,5 hónapot, laktam fél évet Zuglóban, és 8 hónapot a Városliget szélén. Olyan ez nekem, mint zsidóknak a pusztai vándorlás volt: sosem tudom, hogy mikor kell csomagolnom, tovább állnom. Hallom Isten hangját, és engedelmeskedem Neki. Nem túl kényelmes életforma ez, de hiszem, hogy Isten a pusztába se kirándulni vitte a népét. Azt látom, számomra a wellnes-keresztyénség nem opció :-) Ahogy a nép oltárokat emelt a pusztában, hogy ezzel emlékezzen Isten nagyságára, úgy nekem Igéim vannak, és tanulságaim, amik arra emlékeztetnek, hogy Isten megváltott gyermeke vagyok Jézus Krisztusban.
És akkor az én "köveim", amiket már megtanultam:
- A legelső rossz érzést, fájdalmat, sértettséget... is közölni kell a másik féllel, mert ha nem szólok, nem tudják meg, hogy mit érzek, nem tudják, hogy amit tesznek, mondanak... nekem milyen fájdalmat okoz. Ha már a gennyes sebet tárom a bántók felé, jogos a meglepődés: miért nem szóltam eddig?
- Ha valakinek két barátnője is lakott a lakásában, és mindkettőtől haraggal vált el, ne legyek übernaiv, velem sem lesz másként.
- Ha valakinek az egész élete a gyerekkori sérelme körül forog, és semmit sem kér, hanem mindent elvesz, az tőlem is simán elveszi azt, ami neki kell, sőt még az örömöm, a pénzem, a békességem, és az időm is.
- Barátságból nem lesz jó üzlet. Akkor sem, ha azzal mindenki nagyon jól jár- elviekben. Gyakorlatilag, csak az egyik fél jár jól. Én mindig a másik voltam.
- A szélhámosok a balekokat keresik. Nem vagyok többé balek, nyugodtan kikerülhet minden szélhámos :-D
- Jogom van lelassulni.
- Jogom van időt kérni.
- Jogom van arra, hogy tisztelettel bánjanak velem.
- Jogom van meggondolni magam.
- Jogom van, hogy kérjem, amit akarok.
- Jogom van ahhoz, hogy önállóan döntsek, és elfogadjam a következményeket.
- Jogom van ahhoz, hogy önálló egyénként tekintsenek rám, aki csak Istennek tartozik elszámolással, függetlenül más emberek elvárásaitól, befolyásától, helyeslésétől.
