Szombat délután fáradtan és a melegtől elpilledve utazok a metrón. A Keletinél felszáll egy anyuka a tini lányával és a 6 év körüli kisfiával. Nagyon gazdagok lehetnek, látszik a ruhájukon, a kissrác szemüvege minimum annyiba kerül, mint amennyit havonta egy rezidens keres. A kisfiú eszméletlen boldog, ragyog a kis arca, minden matricát elolvas (azokat, amiket én észre sem vettem eddig :-( ), értelmezi azokat, felfedezi, hogy van sárgán világító lámpa az ajtóknál (ezt sem vettem eddig észre), minden megálló nevét úgy ízlelgeti, mint valami kincset. Ha lenne boldogságmárő, kiakadt volna :-)
Tegnap este a Szentendrei HÉV-en előttem ült egy apuka a 3 kicsi gyerekével (8-5-3 évesek lehetnek). A kislány (a legnagyobb), csak csacsog és csacsog... tele van élettel, lelkesedéssel, érezni minden szavából: jól érezte magát egész nap. Valaki felhívja telefonon őket, annyira édesen beszél-mesél, hogy mindenki benne gyönyörködik.
az én boldogságmérőmön lendítettél... köszi :)
VálaszTörlés